Jandy Nelson: Az ég a földig ér

by Lorelei augusztus 02, 2015 2 megjegyzés 2015 barátság család gyász ifjúsági Jandy Nelson LOL könyvek romantikus testvérek

Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?

Igazából nem tudom, hogy miért kezdtem el ezt a könyvet, az írónak egy másik könyve érdekelt inkább, az I'll give you the sun, de ha már így alakult akkor belevágtam, de bár ne tettem volna!

Az elején még csak furcsán néztem olvasás közben, egy idő után viszont az egész átcsapott szenvedésbe. Azt hittem, hogy mivel ez egy LOL könyv, majd jót szórakozok rajta, de helyette letaglózott és végig az az érzésem volt, hogy Lennie sorsa tragédiába fog fulladni. Na ennyire nem értettük meg egymást a könyvvel.

Az első fejezetben még gondoltam poénosra veszik a figurát, amikor a szintén Lennie névre hallgató növény  miatt aggódnak, mert a lány nagymamája és nagybátyja úgy vélik a kettő sorsa egy és ugyanaz. Mondjuk utólag belegondolva, volt benne valami.

Az értékelés cselekményleírást tartalmaz, de szerintem olvasd tovább, utána nem sok kedved lesz a könyvhöz. ;)

Főhősünk tényleg nemrég vesztette el a nővérét és persze mindenki máshogy reagálna egy adott szituációra, nekem mégis baromi hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire tovább tudtak lépni. Legalább is látszólag, mert nekem senki ne mondja azt, hogy ha egy visszahúzódó, tényleg unalmas kis szürke lányt ilyen tragédia ér, akkor utána állandóan a szexen jár az esze. Azt meg pláne nem értettem, hogyan is kezdhetett el vonzalmat érezni a halott nővérének vőlegénye, Toby iránt. Toby részéről sem értettem az egészet, hiszen a menyasszonyát vesztette el, élete szerelmét, aki ráadásul még a gyerekét is a szíve alatt hordta. Abszurd az egész. Jönnek a hazudozások, a titkos találkák, amit egyikük se tud megmagyarázni. 

Lennie sem érti, hogyan lehetséges mindez, hiszen ő Joe-val szeretne együtt lenni, aki baromi tehetséges zenész és ráadásul egyszer már megcsalták, de ugye csak nem bír magával a lány, legalább egyszer össze kell törni a fiú szívét. Jól van na, hát beindultak a hormonok a gyásztól! Szóval mindezek miatt egyáltalán nem tudtam azonosulni a főszereplő lánnyal, mert egyszerre két fiúval kavart, akik közül az egyik -igen hangsúlyozom- a halott testvérének a barátja volt, és ezzel a viszonyával lényegében megcsalta a másik srácot, Joe-t, aki pedig baromi édes volt vele.

Nemcsak, hogy azonosulni nem tudtam Lennie-vel, de meg is utáltam, mint főhőst. Igazából a történet itt is könnyen kitalálható. Az egész "tartsuk titokban a vonzalmat" dolog nyilvánvalóan kitudódik és több, mint 100 oldalon keresztül olvashatjuk ahogyan a lány próbálja jóvátenni a hibáit.

A másik szálon Lennie lelkiekben végbe menő változását figyelhetjük meg. Eleinte nem találja a helyét a nővére nélkül a világban, az értékeit sem hajlandó összepakolni, fizikai fájdalmat jelent neki a hiánya (de azért a vőlegénye mellett tud vigasztalódni). Mindez azonban kezd átcsapni olyan érzéssé, hogy ő eddig képtelen volt kiteljesedni a nővére mellett. Hát igen, most megismerhettük az igazi Lennie-t, aki a fent említettek mellett még önző is, hiszen arra nem szán időt, hogy a nagymamájával megbeszélje Bailey halálát. Nem gondol bele abba, hogy nem egyedül ő gyászol. Haragudni kezd a nővérére, amiért az titkolózott előtte (hmm, ismerős, ugye?).

Itt kapcsolódik be az, hogy olyan álomszerű volt nekem az egész. Tényleg azt hittem, hogy a főszereplő öngyilkos lesz, mert különböző depressziós üzeneteket találtak például folyó felé vezető úton. Olyan nevetségesnek éreztem, amit a szereplők művelnek, ilyen nincs a valóságban! Mintha mindegyikük egy kicsit elmeháborodott lett volna. A kedvencem az egyik jelenet, amikor Joe beállít Lennieékhez reggel, ahol otthon van a nagymama és a nagybácsi is. Ülnek a konyhában az asztal körül, a nagybácsi egy -nem is emlékszem pontosan- talán molylepkét néz a plafonon, hogy lecsapja és újraélessze? Mert mániája, hogy valami bura alá téve, fel tudja támasztani a halott élőlényeket. Szóval ott ülnek és hihetetlen röhejesen viselkednek, ekkor gondolkoztam el azon, hogy én most tulajdonképpen mit is olvasok?!

Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de kerüljétek messziről ezt a könyvet. Persze, ha ti is igazán át akarjátok élni azt, hogy min háborodtam ennyire fel, csak rajta, de kizárólag saját felelősségre tegyétek! Ekkora gázkitörésben még nem volt részem az hétszentség. 

Olvastad már? Neked mennyire tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)