Sarah J. Maas: Queen of Shadows

by Lorelei szeptember 04, 2015 16 megjegyzés 2015 angol fantasy high fantasy ifjúsági kaland mágia Sarah J Maas Throne of Glass tündér Üvegtrón

Mindenkit elvettek Celaena Sardothientől, akit valaha is szeretett. De visszatért a birodalomba- bosszúért, hogy megmentse egykoron fényes királyságát és, hogy szembenézzen múltbéli árnyaival...

Küzdeni fog az unokatestvéréért, egy harcosért, aki kész meghalni, csakhogy még egyszer újra láthassa őt. Harcolni fog a barátjáért, egy fiatal férfiért, akit leírhatatlan börtönbe zártak. És végül harcolni fog elveszett királynőjük diadalmas visszatérését váró embereiért, akiket egy kegyetlen király igázott le.

Celaena epikus története milliók szívét és képzeletét ejtette foglyul világszerte. A negyedik rész elbűvöli az olvasókat, ahogyan Celaena története egy szenvedélyes, kínzó crescendóba fordul, ami talán szilánkokra töri össze a világát.

A Queen of Shadows az Heir of Fire folytatása, a Throne of Glass sorozat negyedik része. Az előző kötetekre nézve tartalmazhat cselekményleírást.

Az Üvegtrónt szerettem, az Éjkoronát imádtam, a Tűz örökösét elviseltem. Bíztam benne, hogy a harmadik részben tapasztalt „tipikus második kötet érzés” elmúlik, hogy a szereplők összeszedik magukat és Az árnyak királynője hatalmasat fog szólni. Hát nem így lett. Hónapokat vártam a folytatásra, de régen csalódtam akkorát, mint a QoS első 300-350 oldalában. Így kissé zaklatottan fogom írni ezt a bejegyzést.

Celaena most már Aelinként tér vissza Riftholdba/Résvárba, azonban szembetűnő változásokra figyel fel. Fogalma sem volt, hogy mi történt Doriannel, Chaollal és a többiekkel, míg ő távol volt. Kész bosszút állni, de előtte meg kell mentenie unokatestvérét Aediont, amihez kénytelen egykori főnöke, Arobynn segítségét kérni. Majd találkozik Chaollal, a férfival, akibe szerelmes volt. Igen, ez most már mind múlt idő, mert az a hatalmas szerelem és kémia, amit az Éjkoronában tapasztaltunk, mintha köddé vált volna. 

Helyette olyan szintű, karakterekre nem jellemző párbeszédeket és cselekedeteket olvashatunk a szereplők között, hogy azt gondoltam képtelenség akármelyikükhöz is kötődni vagy szimpatizálni velük. Már a könyv felénél majdnem kész volt a fejemben az értékelés a QoS-ről, mert annyira untam, hogy olvasás közben még erre is volt időm! Aelin továbbra is azt vágja Chaol fejéhez, hogy anno nem szólt, hogy Nehemia veszélyben van. Drága Aelin, ha már a jó titoktartásról beszélünk, khm elfelejtetted megemlíteni, hogy te ki vagy. Ja csak a jogos trónörökös? Kettős mérce. Plusz a kapitány akár szólt volna a Nehemiát fenyegető veszélyekről akár nem, ugyanúgy elmentél volna megmenteni Chaolt, amikor elrabolták őt, ezzel védtelenül hagyva Nehemiát…

Mi van, ha tovább menve - mondta - még több fájdalom és kétségbeesés vár ránk? Mi van, ha tovább folytatva csak a ránk váró borzalmas véget találjuk? Aelin észak felé nézett, mintha ellátna egészen Terrasenig. "Akkor az nem a vég."

Chaolnak meg volt pofája azt hozzávágni Aelinhez, hogy szörnyeteg és a lányt hibáztatja azért, hogy hónapokig távol volt Wendlynben, amikor ő maga küldte oda… Meg egy sor másik felesleges dologért is felelőssé teszi, szóval nem értem őt… Hihetetlen ostobaságokon veszekednek még, komolyan nem hittem a szememnek… S.J.Maas meg úgy állítja be Aelint, mintha egy szent lenne, mindenki más meg a rossz csúnya farkas! Jesszus! Csak néztem, amikor Aediont, akit éveken át csupán a remény éltetett, hogy szeretett királynője talán életben van és csak azért tartott ki ilyen sokáig, hogy újra láthassa őt, szemétnek állítják be. 

Azon is fennakadtam, hogy a lázadók és Aelinék titkolóznak egymás előtt, ahelyett, hogy összefogtak volna. Tényleg nem tudtam megérteni őket. Már az előző részekben is, ha Celaena a tilosban járt, azért le volt írva mit csinál, nagyjából miket tervez, kicsit vele együtt fedeztük fel és terveztük el a dolgokat. Ebben a részben meg, mintha teljesen kizárt volna minket és a többi szereplővel egy időben döbbentünk csak rá a furfangosságokra. Ettől nekem olyan személytelen lett az egész és nem éreztem a magaménak a dolgokat.

Komolyan megutáltam Aelint. Észrevettétek, hogy mennyire játszik a szeretett férfi karaktereinkkel? Dorian egy használhatatlan személy lett, miután dobta őt és Chaol se járt másként. Könyvenként felfalt egy-egy pasit, de ezt nem tudom, miért írtam lényegesnek. Ja! Megvan! Sok véleménynél azt láttam a Rowan fanoktól, hogy azzal védekeznek, hogy nem a szerelmi szál a történet lényege, fogadjuk el. Hát nekem ezt senki ne mondja egy olyan könyvnél, ahol meg kell ölni a királyt, el kell bánni a fiával, Lorcannel, démonokkal és tervezgetés helyett, Aellin arra szán időt, hogy egy egész napos városnéző túrára vigye el Rowant…!!!

Ha már Aelin és Rowan kapcsolatánál járunk, mert bizony van ilyenről szó, annak ellenére, hogy az írónő határozottan állította, köztük csak is baráti viszony van/lesz. A Tűz örökösében számomra egyáltalán nem érződött a Tünde herceg részéről ez a hatalmas mértékű érzelemköteg. Azért is furcsa még nekem az egész szerelmi szál, mert Rowannek volt már egy párja, A TÁRSA, nagybetűkkel, akit elvesztett. Most mégis ilyen szenvedélyes érzelmeket képes táplálni Aelin iránt? Vagy akkor mégsem olyan nagy dolog ez a társválasztás a tündék között? Egyébként a herceget az előző részben egyáltalán nem rajongtam körül, nem értettem a felhajtást, de most ő mentette meg a könyvet. Kb. a történet felétől csatlakozik és onnantól fogva érezhetően javulnak a dolgok. Most már én is mondhatom, hogy #TeamRowan <3

Megfogták egymás kezét. A világnak ezzel vége volt. És egy új vette kezdetét.

Manon részei baromira untattak itt is, de már a Tűz örökösében is. De kegyetlenül. Nekem ő egyáltalán nem szimpatikus karakter. Elide-ról akkor már szívesebben olvastam volna többet, de még Asterin története is jobban meghatott. Legalább a szálak végre összefonódtak ebben a részben. Lysandra egy üdítő színfolt volt az árnyak között, nagyon megkedveltem őt. Mindeközben sajnáltam szegény Doriant, aki végre ebben a kötetben megkapta a kellő figyelmet. Aediont meg kicsit mintha kiherélték volna.

Ennyit az out-of-character negatívumokról. Most jöjjenek a pozitívumok. :D

Miután Rowan felbukkan, kicsit az események is megindulnak, bár döcögve. Viszont a vége! Kb. az utolsó 250 oldal valami hihetetlen volt! Nem győztem becsukni a számat, annyiszor leesett az állam! Ó, miért nem lehetett az egész könyv ennyire fantasztikusan izgalmasan fordulatos? Rettenetesen izgultam a szereplőkért, akik bár nehezen, de kezdtek visszatalálni önmagukhoz! Hihetetlenül zseniális csavart tett bele az írónő és igazából itt abba is lehetett volna hagyni az egész sorozatot, mert lezárt befejezést kapott a QoS, apró cselekményszálakkal, amik a folytatás lehetőségének csíráját magukban hordozzák.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Chaollal, Dorian szívemmel és az új udvarral, a világukkal úgy általánosságban. Remélem, a következő részre tényleg összekapja magát a sorozat, mert most nagyon mélyen megbántott. Szerintem a harmadik és negyedik kötetet valahogyan egybe lehetett volna dolgozni, mert rengeteg felesleges jelenettel vannak tele. Hiányzott az első két könyv hangulata.

Folytatni fogom, bár nyugodtabb szívvel várom az elkövetkezendőket.

Neked mi a véleményed?

Szép napot!

Lorelei :)