Jesse Andrews: Me and Earl and the Dying Girl

by Lorelei szeptember 07, 2015 2 megjegyzés 2015 angol film ifjúsági Jesse Andrews leukémia

Egy kis barátságba még nem halt bele senki. 

Greg Gaines, a különc kamasz mindent megtesz, hogy bármelyik iskolai társaságban elvegyüljön, vagyis láthatatlan maradjon. Egyetlen barátja van, Earl, akivel kultikus művészfilmekért rajonganak, és szabadidejükben nagy lelkesedéssel és minimális tehetséggel újraforgatják a kedvenceiket. 

Egy nap az édesanyja ráveszi Greget, hogy élessze újra barátságát Rachellel. 

Rachelnél leukémiát diagnosztizáltak, és Greg eleve hadilábon áll a lányokkal, de anyja utasításának kénytelen engedelmeskedni. Ráadásul, hogy felvidítsa Rachelt, Earllel kamerát ragad, és így nem csak a valaha készült legrosszabb film születik meg, hanem fordulópont jön el mindannyiuk életében.

Jesse Andrews Pittsburghben született, de sok helyen élt már San Sebastiántól Berlinen át Los Angelesig. Regényíró, zenész és forgatókönyvíró. A Harvardon végzett, később írt úti beszámolókat, dolgozott idegenvezetőként és egy német diákszálló recepciósaként. Az Én meg Earl, és a csaj, aki meg fog halni az első regénye.

Már régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet. Legelőször a címe fogott meg, rögtön utána pedig a borítója. Általában annak ajánlgatták ezt a könyvet, aki humoros történetre vágyik, még ha az összbenyomás nem is vidám kalandokat ígér. Végül megtudtam, hogy film is készül a regényből, ezért minél előbb el szerettem volna kezdeni.

Nagy reményeket fűztem hozzá, pláne az első pár oldal stílusa után. Greg közli az olvasóval, hogy bizony ez nem a megszokott felállás. Attól, hogy a lány (Rachel) haldoklik, még nem kap ihletet ahhoz, hogy világmegváltó, szóvirágokat és gondolatokat osszon meg velünk. Sőt! Nem is lesz itt semmiféle szerelem. Igazából az egész irománynak lényege sincsen. Nem is hiszi, hogy lesz egyáltalán valaki, aki végigszenvedné a történetet. Szóval egyből felkeltette az érdeklődésemet.

Egyáltalán nem csodálkoznék, ha ennek a könyvnek az elolvasása után eljönnél a házamhoz és brutálisan legyilkolnál, 

Greg az a fiú, aki konfliktuskerülő. A középiskolai hierarchia borzalmait úgy akarja megúszni, hogy egyszerre próbál tagja lenni az összes klikknek, miközben lényegében sehová sem olvad be teljesen. Például soha nem eszik a suli menzáján, nehogy odaülve valakik asztalához beazonosítják valamilyen „csoport” részeként. Egyébként mindez teljesen jól működik. Earlön kívül nincs egyetlen barátja sem. Emellett még filmeket szoktak rendezni, ja de azt nem említettem, hogy Greg nem az az alkat, aki vonzza a csajokat. Egyszer régebben lerázta Rachelt, akivel azonban a sors újra összehozza.

A fiú anyja arra kényszeríti, hogy elevenítse fel régi barátságát a lánnyal, akiről kiderült, hogy leukémiás. Mindez szerintem rettentően gáz. Mert hát az anyuka nem gondolt bele abba, hogyha Greg és Rachel újra jóban lesznek, az mekkora stresszt és fájdalmat jelent majd a saját fiának, ha rosszul sülnek el a dolgok? Ráadásul évek óta nem beszéltek, milyen szöveggel álljon oda? Persze a fiú utánozhatatlan stílusa elsimítja a dolgokat. Rengeteg baromságot beszél össze-vissza, ami sokszor bunkóság, ám az emberek mégis röhögni szoktak rajta.

Maga az alapötlet nagyon tetszik. Még a stílus is. Nekem a bajom azzal van, hogy egyrészt nem igazán ismertük meg Rachelt, nem került hozzám közel. Aztán Greg… nagyon gyávának tartom azért, mert ennyire ad mások véleményére és próbál kimaradni a balhéból. Mert hát mit vár el az élettől, ha ennyire fél a középiskolai kliséktől? Plusz az sem tetszett, hogy Greg egy nagy teherként érezte azt, hogy az idejét Rachellel kell töltenie és végig az az érzésem volt, hogy még csak nem is kedveli a lányt. A sztori vége mintha nem is hagyott volna benne mély nyomot. Szóval így engem se rázott meg. Greg pedig elásta magát nálam. Persze tudom, hogy nem kellene komolyan vennem az egészet, de na!

Észrevetted már, hogy az emberek vagy úgy néznek ki, mint a rágcsálók vagy úgy, mint a madarak? És ez alapján be tudod őket sorolni, például nekem határozottan rágcsáló arcom van, de te úgy nézel ki, mint egy pingvin.

Earl tuti kettős személyiséggel rendelkezik, mert néha ő a legértelmesebb mindenki közül annyira jól rávilágít a dolgokra, de valójában képes egy nagy tróger is lenni. Mondjuk amilyen körülmények között él…

Aztán a vicces események. Egy jelenetnél többször is hangosan felnevettem, de leginkább csak a potenciált éreztem a humorral kapcsolatban, a könyv maradék részénél. Viszont azt értékeltem, hogy az igazi mondanivaló és a mindenkit érintő happy end hiányával, valahogy valóságossá tette az író az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni-t. Mert pont ettől lett mégis mondanivalója. :D Tudom, hogy ez itt érthetetlenre sikerült. Kis semleges lett nekem. Mintha nem jutottunk volna A-ból B-be. Noha kikapcsolt pár órára és mindenképpen pozitív értelemben.

Egyszeri olvasmánynak elmegy, bár nyilván megint én leszek csak az, aki nincs elájulva tőle. :D Pedig sokáig úgy éreztem, hogy ez az én könyvem lesz és kedvenc és öt csillag és fúúú. Csak aztán félresiklott.

Olvastad már? Neked tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)