T. S. Thomas: Londinium hercege

Nagy Britannia kietlen romjain áll Londinium sötét metropolisza, amely az emberi civilizáció utolsó mentsvára. A növények szinte egytől egyig megsemmisültek, állatok sem maradtak a Földön, az éhhalál csupán két módon kerülhető el: farmerként zöldséget termeszteni a radioaktív talajon, vagy nemesként farmerek húsát enni Londinium fényűző éttermeiben. Az örök álmodozó parasztfiú, Demetrius Wannamaker útra kel, hogy szó szerint „eladja a húsát” a közösség polgármesterének, akinek lánya, Abigail éppen házasodni készül. Demetrius jó eséllyel pályázik rá, hogy őt magát szolgálják föl lakodalmi főfogásként, s ezzel megmentené családja tönkrement farmját – elsősorban haldokló édesanyját. Ám a nincstelen vegetáriánusfiú feltétlen önfeláldozása becsvággyá fajul, ahogy beleszeret Abigailbe, miközben a város sötét csatornarendszereiben lázadás készül a kannibál-társadalom szétzúzására…

Az Athenaeum kiadó jóvoltából lehetőségem volt arra, hogy még a megjelenés előtt elolvassam a könyvet. A fülszöveget átfutva vegyesek voltak az érzéseim, nem tudtam mennyire brutális a történet, így kicsit féltem belekezdeni. Végül egyáltalán nem bántam meg, hogy az utamba sodródott a Londinium hercege, de erről majd később.


Egy atomháború következtében az emberiség nagy része kipusztult. A legendák szerint, maroknyi túlélő egy bunkerben vészelte át ezt az időt. Igen ám, de a lakosság mellett az állatok és a növények is szépen sorban eltűntek a föld felszínéről. Az ember alapvető természetének viszont része a húsevés, állatok hiányában pedig nem marad más… mint a kannibalizmus.

A Londinium hercege nagyon komplett és bonyolult világot fest le. A főhős Demetrius hihetetlen kalandokat él át, ezek közben pedig még annál is lenyűgözőbb fejlődésen megy keresztül. Egy zöldségzabáló peremvidéki szépen lassan megismeri a hús ízét, majd a vágyódást, végül a hierarchia fokain lépegetve vele együtt fedezhetjük fel ezt az abszurd életet.


Lenyűgöző, szívszorító, megható, könnyed történet ez…! JA NEM! De még mennyire, hogy nem! Te jó ég! Mikor belekezdtem a könyvbe még éhes voltam, de úgy ötven oldallal később már megfogadtam magamban, hogy többet egy falatot sem fogok enni! Folyamatosan pörögnek az események, amivel nincs is baj, csak az, hogy hozzászoktam, ahogyan a vontatott cselekményszálhoz is tudok alkalmazkodni és így a végére már egysíkú lett. Pedig mennyi minden történt! Fel sem tudtam még teljesen dolgozni.

A leglátványosabb mindenképpen főhősünk, aki a könyv elején punci Dem, majd lesz belőle sötét-, szelíd- végül pedig Sir Demetrius Wannamaker. Nem könnyen emészthető az biztos. Sokszor én sem tudtam mi a valóság, hallucináció, emlék vagy álom. Teljesen beleőrültem, mint Dem testvére, akinek még annyi ideje sem volt asszimilálódni, mint a főszereplőnek. Bár ha belegondolok, lehet, hogy maga az események sikerültek kicsit érthetetlenre. Sőt, ami nekem a legnagyobb negatívum volt, hogy nem tudtam azonosulni Wannamakerrel. Próbáltam, de valahogy egyik énjét sem sikerült megkedvelnem, én nem azokat a döntéseket hoztam volna, amiket ő. Jó, hát nincs két azonos gondolkodásmód.

Egyébként nem csoda, ha a húsevőknek elmegy az esze Londinium körülményei között. Mert bizony kegyetlen és undorító részletességgel átitatott jeleneteket kapunk. Pillantok alatt elmeháborodott válhat akárkiből, hogy aztán lekaszabolja a másikat, de az sem elhanyagolható tény, ha elképzeled magad előtt, amint egy személyt felfalnak a melletted lévő asztalon. Nyersen. Ugyan is az étkezés kezdetekor még élt az illető. Desszertként öblítsd le a főfogást az áldozat könnyeivel. Borzongató, groteszk. Azt hittem mentem elhányom magam! Azt még meg sem említettem, amikor mindenféle emberek önként jelentkeznek castingra, hogy megsüssék őket abban a reményben, hogy így támogathatják a családjukat.


Luka karakterét nagyon hiányoltam egy idő után, de fontos megjegyeznem, hogy ne kötődjetek senkihez, mert mind meghalnak, értitek? MIND! Aztán vagy kiderül, hogy még is élnek, vagy nem. De nem éri meg a stresszt egy-egy csalódás és veszteség. Úristen, kikészültem. Úgy érzem, hogy amíg nem tudom meg, hogy miképpen jutott el idáig a világ, mi vár most lázadókra, gyarlókra, zsarnokokra, addig nem nyugszom.

Sok dolog még nem teljesen tisztázódott a könyvben, de bennem se. Nem csak a léleknek, de a fejnek is erősítő, az biztos. Ha nem tűröd a kétes helyzeteket, akkor a Londinium hercege sem lesz a kedvenced. Viszont ha egy igényesen kidolgozott, jó alapokon álló történetre vágysz, akkor ne habozz!

Összességében nagyon tetszett az alapötlet, mert számomra teljesen elképzelhető az emberiség sorsának ehhez hasonló végkimenetele. Emellett egy percig sem unatkoztam, végig hajtott a kíváncsiság, hogy hova fogunk kilyukadni. Nem tudom szándékos volt-e, de nekem olvasás közben olyan álomszerűnek tűntek a dolgok, mint Demnek, ezzel nagyon jól érzékeltette az író, hogy mi és hogyan játszódik le a fiú fejében.

Szeptember elsején megjelenik a könyv, ha kedvet kaptál hozzá, ne habozz és rendeld elő!

Szép napot!



Lorelei :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Allan Pease: Testbeszéd

Jessica Townsend: Morrigan ​Crow négy próbája (Nevermoor #1)

Christelle Dabos: A ​tél jegyesei (A tükörjáró #1)