Komal Kant: Falling for Hadie

by augusztus 04, 2015 0 megjegyzés
 
"Néha egyetlen pillanat képes örökre megváltoztatni az életedet."
Hadie Swinton feladta a férfiakba vetett hitét.
Egy katasztrofális kapcsolat után meg van győződve róla, hogy minden férfi egyforma: arrogáns, öntelt és totál bunkó.
Lincoln Bracks feladta régi életét.
Miután egy új városba menekül az őt sújtó problémák elől, megesküszik, hogy senkihez nem kerül újra közel.
Amikor Hadie és Lincoln világa összetalálkozik, érdeklődésük odáig vezet, hogy minden tiltakozásuk ellenére megnyílnak egymás előtt. A kettejük közötti vonzalom ellenére bizonytalanságok, titkok és darabjaira hullott remények állnak együttlétük útjába.
Mikor sötétség emészti fel életüket, Hadie és Lincoln megtanulják, hogy reményre és szeretetere a legváratlanabb helyeken is találhatnak.

Valamiért mindig sokkal nehezebb arról a könyvről értékelést írni, amit imádtam. Nem csak azért, mert szinte az első betűtől az utolsóig bemásolnám a bejegyzésbe, vagy azért, mert mondjuk bőgök rajta, mint egy őrült, hanem mert nem tudom átadni azt, amit érzek, ahogy elszorul a torkom vagy nyomás nehezedik a lelkemre és a szívemre. Sokkal nehezebb, mint megnevettetni valakit.
Zsebinek köszönhetően kezdtem bele ebbe a történetbe, de akkor még fogalmam se volt arról, hogy ennyire össze fog törni. Már egy hete is van annak, hogy befejeztem, de ha rágondolok, nem tudok nyugodt és biztos kezekkel gépelni. Szóval köszönöm, hogy megmutattad ezt a könyvet nekem, mert sok hasonló társa elbújhat mellette.

Nem indul klisémentesen főhőseink kalandja. Adott egyik oldalról Hadie, egy könyvmoly lány, akinek éppen most törte össze a szívét egy fiú azzal, hogy megcsalta. Míg Lincoln új a városban, aki annak ellenére, hogy baromi dögös, mindenkivel távolságtartó, azokkal a lányokkal is, akiknek nővére próbálja bemutatni. Majd Hadie és Lincoln akaratlanul is elkezdik érezni, hogy valami belengi körülöttük a levegőt. Ha egymás szemébe néznek, akkor megszűnik a külvilág. Igen ám, de Lincolnnak megvan az oka arra, hogy távol tartsa magától a lányt, viszont Hadie minderről semmit nem tud, csak mi, a váltott szemszögnek köszönhetően. De ennyit a kliséről.

Láthatjuk, hogyan változtatják és gyógyítják meg egymást. Minden egyszerűnek és tökéletesnek tűnik igaz? De Lincoln próbálja ellökni magától Hadie-t, amire nagyon jó oka van. Kicsivel a könyv fele után aztán nyakunkba szakad a bomba, az amit addig csak sejtettünk és éreztünk valósággá válik, pedig nem akartuk. Hadie-ével együtt a mi világunk is darabjaira hullik.
,,Végeztem azzal, hogy érdekeljen idiótának tűnök-e. Végeztem azzal, hogy érdekeljen mások mit gondolnak rólam. Csak az számított, hogy a jelennek éljek és kihozzam belőle a legtöbbet, függetlenül attól, hogy mi történt vagy mi fog következni ezután."
Amennyire szerethetőek a főszereplők, legalább annyira utáltam Lincoln családját. Önzőek, felszínesek, mindannyian a saját életük papucsszereplői, akik meg sem érdemlik Lincolt vagy a szeretetet. Fáj azt írni, hogy létezik ilyen gondolat bennem akárki iránt is, de így van. Nem is ismerik, nem is látják, hogy mennyire nagyszerű fiúk van!. Fogalmam sincs, hogy az egész iskolai hierarchia tényleg ennyire kegyetlen tud lenni Amerikában vagy van benne enyhe túlzás, de ha az előbbi, akkor egyáltalán nem csodálkozom a magas öngyilkossági rátán a tinédzserek körében. Az ember a saját testvérét képes lenne elárulni a népszerűségért, ez mit mond el a személyről?

"Néha egyetlen pillanat képes örökre megváltoztatni az életedet. Azután semmi semmi sem érződik ugyanolyannak. Próbálsz visszazökkenni a mindennapi kerékvágásba de valami más, valami megváltozott. Végül rádöbbensz, hogy minden pontosan ugyanaz maradt. Az egyetlen, ami megváltozott az te magad vagy."
Mindezt muszáj volt még kiadnom magamból a vége előtt. Annyira fájt olvasni! Annyira dühített az anya igazságtalansága! Annyira szép kettejük szerelme és hogy a másikban végre megtalálták azt, amiért érdemes élni, amit megérdemelnek az életükben! Ugyanakkor annyira igazságtalan is az élet! Kegyetlenül és ez baromira fáj. Tessék, már folynak is a könnyeim! Itt válik az egész történet mássá, valami többé, mint a többi "klisés sztori" a hasonló témában. Persze az elején még nevetni is tudtam, de most teljesen tönkretett és ezt most érzem először. Nem élet! Én nem kérek a szarakodásodtól! Nem adom fel a sok sz*rság miatt! Persze, ha nem lenne ez a sz*rság, akkor Lincoln sem lenne az a nagyszerű ember aki.

Talán mégsem volt jó ötlet értékelést írni róla, mert tényleg nem tudom átadni, amit akartam. Akkor megpróbálom egy kicsit máshogy, ha bebizonyosodott, hogy mégsem vagyok a szavak embere. Már a könyv olvasása közben is eszembe jutottak dalok. Letettem a regényt, felmentem YouTube-ra és azóta is, mint egy őrült nyomatok dalokat. Kettőt most kiemelnék. Hallgasd meg őket! Kiírhatnám a fél könyvet, mint idézet, annyira magáért beszél, de egy része spoileres lenne, amit nem szeretnék, mert úgy nem jutna el annyi mindenkihez a könyv híre. Szóval beillesztem őket ide nektek.


Tehát csak ajánlani tudom mindenkinek, néha össze kell törnie a szívünknek ahhoz, hogy még jobban tudjuk értékelni a boldogságot!

Olvastad már? Neked tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése