Gabo megjelenések

by augusztus 16, 2015 0 megjegyzés
Sziasztok!
Ma a Gabo kiadó várható megjelenéseiről hozok bejegyzést, szerencsére valami már holnap megjelenik. :D

Tahereh Mafi: Ne félts
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Már semmi sem lesz olyan, mint volt. 
Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna. 
Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet. 
Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.

Megjelenésének várható időpontja: 2015. augusztus 17.

Anna Todd: Miután összecsaptunk
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Tessa mindent elveszíthet. Hardin semmit sem veszíthet… csak Tessát.
Miután összecsaptunk, 
az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt.
A nehéz kezdet után úgy tűnt, hogy Tessa és Hardin végre egyenesbe jön egymással. Tessa már megtapasztalta, hogy Hardintól nem áll távol a kegyetlenség, de nagyon megrendül, amikor egy váratlan esemény lerántja a leplet a kapcsolatuk eredetéről, és Hardin titokzatos múltjáról. 
Már megszokta, hogy Hardin olyan, amilyen… De tényleg ő az a mély érzésű, figyelmes fiú, akibe a durva felszín ellenére beleszeretett… vagy egész idő alatt egy idegen volt? Tessa legszívesebben elmenekülne, de ez nem olyan könnyű. Kísértik az szenvedélyes éjszakák emlékei, nem tudja elfelejteni Hardin érintését és mohó csókjait. 
Mégsem biztos abban, hogy el tud viselni egy újabb megszegett ígéretet. Annyi mindent feladott és kockáztatott Hardinért! Az iskolát, a barátait, az anyjával való kapcsolatát. Otthagyta a barátját, aki igazán szerette, és most talán egy ígéretes karrierről is le kéne mondania miatta. Tényleg itt lenne az ideje, hogy továbblépjen. 
Hardin tudja, hogy hibát követett el, talán a legnagyobbat egész életében. Mégsem adja fel harc nélkül.
De meg tud-e változni? Meg fog-e változni a szerelem kedvéért?

Várható megjelenés: 2015. augusztus 17./

Nora Roberts: Vérmágia (Az O'Dwyer örökség 3. )
Branna O’Dwyer Írországban, Mayo megyében él, ahol a múlt legendái szorosan összefonódnak a jelennel. A boltjában árulja a saját készítésű krémeket, balzsamokat, gyertyákat. Nem csoda, hogy a portékája népszerű a helybéliek és a turisták körében, mert Branna a különleges képességeit is felhasználja munkájában. Ő Mayo egyik Sötét boszorkánya, akit az öröksége és a sorsa arra kötelez, hogy elpusztítsa Cabhant, a sötét varázslót. Branna hűséges barátai szoros kört alkotva harcolnak vele a sötét erők ellen. Nehéz dolguk van, mert nemcsak Cabhant kell megsemmisíteniük, hanem a benne lakozó démont is.
Branna életéből csak egyetlen dolog hiányzik: a szerelem. Fiatal korában odaadta a szívét Fin Burke-nek, az ifjú férfi boszorkánynak, és akkor úgy tűnt, hogy a viszonzott szerelem boldogsága vár rá. Annál nagyobb volt a csalódása és az elkeseredése, amikor a szerelmén megjelent Cabhan jele, és kiderült, hogy Fin a gonosz varázsló leszármazottja.
Branna nem tudta túltenni magát ezen, és szakított a fiúval. Fin azóta a világot járja, boszorkányként és emberként próbálja kitalálni, hogyan szabadulhatna meg a jeltől. Ő nem Cabhan vérének érzi magát, hanem Branna köréhez tartozónak.
Amikor eljön az idő, és a három Sötét boszorkány a végső leszámolásra készül, Fin visszatér Írországba, hogy mellettük harcoljon. Nehéz legyőznie Branna gyanakvását, és sokáig nem tudja elnyerni a bizalmát. Az első két csatát nem tudták megnyerni, de most rájöttek, hogy egy démonnal van dolguk, és különleges mágiára lesz szükségük. Közösen dolgozzák ki a tervet, és Branna többször is meggyőződik Fin hűségéről. A szenvedély és a szerelem még mindig lángol közöttük, mégis úgy vélik, hogy számukra nem létezik közös jövő.
Vajon a szerelem, vagy az örökség és a származás dönti el a sorsukat?

Megjelenésének várható időpontja: 2015.augusztus 25.

Brad Meltzer: Az ötödik merénylő
Az Amerikai Egyesült Államok történelme során tizennégy merényletkísérlet történt a hivatalban lévő elnök ellen. 
Négy merénylőnek sikerült véghezvinni tervét. 
Ám most Beecher White, a The Inner Circle (A belső kör) főhőse rájön, hogy Washingtonban valaki az elnökgyilkosságokat másolja. 
A történészek magányos farkasnak tartják az elnökök merénylőit. De mi van, ha tévedtek? Beecher szörnyű titkot fedez fel: azt, hogy száz év időtartamában mind a négy merénylőt ugyanaz a titkos cél vezette. Kinek dolgoztak valójában? Mit akartak elérni a merénylettel? És ma miért akarja valaki megölni az elnököt? 
Beecher ki akarja deríteni. Az egészben az a legfélelmetesebb, hogy találkoznia kell az ötödik merénylővel.

Megjelenésének várható időpontja: 2015.augusztus 18.

Marie E. Perason: Az árulás csókja
EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN. 
Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 
Ő Lia hercegnő, Morrighan királyságának Első Leánya. 
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.
Megjelenésének várható időpontja: 2015.augusztus 19. (Bár a Gabo honlapján szeptember közepe van írva)

Fiona Paul: Seregély
Egy veszélyesen őrzött titok
Az Örök Rózsa titkai trilógia befejező részében semmi sem veszélyesebb, mint egy szigorúan megőrzött titok…
Cass és Luca szökevények, menekülnek a törvény és a halálos Örök Rózsa Rendje elől is. Amikor különválnak, hogy megkeressék az egyetlen bizonyítékot, amely megmentheti őket, a világukat… és a románcukat is kettétépik a rosszindulatú barátok és a gyilkos ellenségek. 
Miután Cass a rend csapdájába kerül, Falco – mint egyetlen reménye a szabadulásra – ismét felbukkan. De mint kiderül, Lucának is megvan a maga megdöbbentő terve. 
Hajdani zsoldosok és ravasz varázslók, okos kurtizánok és bosszúszomjas gyilkosok. Senkiben sem bízhatsz. Az Örök Rózsa titkai trilógia lélegzetelállítóan izgalmas befejező részében Cassnak szembe kell néznie a renddel, és egyszer s mindenkorra döntenie kell a sorsáról. Ki fog vele együtt szállni, amikor végül megtalálja a szárnyait?

Megjelenésének várható időpontja: 2015.augusztus 17.

Te melyikre vagy a legkíváncsibb?
Holnap egy újabb Athenaeum megjelenéseket tartalmazó blogbejegyzést hozok. :)

Szép napot!

Lorelei :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése