2016. január 27., szerda

J. L. Armentrout: Shadows - Árnyak (Luxen #0,5)


Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe. 
Veszedelmes. Kísértő. Tilos.. 
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül. 
Elbűvölte. Vonzza. Szereti. 
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.

A Luxen sorozattal egyértelműen a szívembe zártam J.L.Armentrout-ot. Viszont nem nagyon érdekelt Dawson és Bethany története. Már az Obszidián könyvekben sem tűntek annyira szimpatikusnak és nem kerültek hozzám közel. Felmerülhet benned a kérdés, hogy akkor mi a fenének vettem meg a Shadowst és olvastam el? Hát én magam sem tudom pontosan, talán azért mert J.L.Armentrout és kész.


A történetről sok szót nem tudok ejteni, mivel az Dawson és Bethany megismerkedéséről szól és pont. A végkifejletet pedig ismeri mindenki azok közül, aki olvasta a következő köteteket. Ami nem tetszett benne, hogy a két főhős olyan kis cuki, cukormázas együtt, de ennyi. Teljesen közömbösek és szimplák maradtak a szememben. Az első pillanattól fogva egy hullámhosszon vannak.


Éppen ez bökte a csőrömet. Hogy túl tökéletesen összeillenek, túl kifogástalanul zajlott minden. Imádom, amikor civakodnak és vitatkoznak egymással a főszereplők. Itt viszont nem egymással, hanem a körülöttük élőkkel kellett „harcokat megvívniuk”. Az is igaz, hogy ez nagyban segített megérteni a többiek hozzáállását az Obszidiánban. 

Továbbá zavart még, hogy mennyire esetlen Bethany. Biztosan hozzászoktam az erős női karakterekhez, de a lány olyan kis gyámoltalan volt. Nem tudott kiállni magáért, igazából csak azt tudtam meg róla, hogyan néz ki, valamint szeret festeni és szereti Dawsont. Valahogy hiányzott a főszereplőkből az élet. Lehet, hogy azért láttam ezt így, mert nem konkrétan az ő szemszögükből íródott a regény. Arra is gondoltam, hogy azért érezhettem semlegesnek a könyvet, mert húzta az írónő a cselekményt, hogy minél jobban megismerjük a karaktereket. Csak ha nincs mit felfedezni, akkor közömbössé válik.


Ami viszont tetszett, hogy nagyon jól ábrázolta Daemon és Dee személyiségének akkori, korábbi állapotát. Sokat fejlődtek nemcsak az első részt követően, de már a Shadows és az Obszidián között is. A humor is változatlan. Jó volt olvasni a testvérek közötti összetartozásról. Példamutatóan kiállnak egymásért és segítenek a bajban még akkor is, ha nem feltétlenül értenek egyet. Valahogy sokkal jobban átjött, hogy például Daemon vállát mennyi felelősség nyomja.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, igaz a világot sem fogja megváltani. Hiányzik a luxenek világa így mindenképpen pótolta egy picit a korábban keletkezett űrt.

Lorelei J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése