2016. január 6., szerda

Papp Dóra: Tükörlelkek (Tükörlelkek #1)

Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek. 
A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek… 
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…

Már hónapok teltek el azóta, hogy kiolvastam ezt a könyvet, akkor azonban nem volt ihletem és időm bejegyzést írni róla. Mégis, valami annyira megfogott benne, hogy gondoltam itt az ideje összeszedni a gondolataimat. Előre is bocsánat, ha a szenvedély hiánya érződik ki az írásomból, de nem él bennem élénken minden egyes részlet. Úgy láttam, Papp Dóra előző regényei nem ragadták annyira magával az olvasóközönséget, viszont a Tükörlelkeket hatalmas sikernek mondhatom. Lássuk miért.


A könyvben Kriszti és Orsi mindennapjait követhetjük végig. Kriszti végzős mintadiák, míg Orsi a lázadó tizenegyedikes. Ennél különbözőbbek már nem is lehetnének. Azt hinnénk, a tizenkettedikes lány élete egy álom. Kitűnő jegyei vannak, a szülei polgármesterek. Népszerű, ugyanakkor jófej. De fel tud érni az elvárásokhoz? A saját céljainak akar megfelelni vagy a szüleinek? Orsi, az örök pesszimista vagy… realista? Az ember azt gondolná, hogy aki annyira laza és nemtörődöm, mint ő, annak biztosan nem lehetnek gondjai. Mi a valóság?


Nagyon tetszett a könyv, sokkal jobban, mint a Szent Johanna Gimi, amihez annyian hasonlítják. Ez egyáltalán nem az a stílus, kategória és így is van jól. De még mennyire! Ami leginkább megfogott benne, hogy valóságos. Kriszti hiába tűnik elkényeztetettnek és kicsit beképzeltnek, mégsem tudja megvalósítani az álmait. Szenvedélye a táncolás, de nem meri megmutatni másoknak ezt az énjét. Legjobb barátjával egy elhagyatott raktárban gyakorolnak hetente párszor. Hiába lepukkant a hely, Kriszti beragyogja azt, hisz ott önmaga.

Orsi keménynek és erősnek próbál mutatkozni mások előtt, ezzel kiérdemelte a Tragédia becenevet. Sokszor olvastuk már, hogy a kemény külső érző szívet rejt. A lány esetében is így van. A család jelenti nála is az egyik problémát. Múltbeli démonjai a mai napig kísértik. Legjobb barátnőjén kívül mindenkit eltaszít magától.

A háttérben lévő problémák pedig egyik lánynál sem csip-csup ügyek. Ez külön kiemelendő, a történetben ugyanis szó van családon belüli erőszakról, depresszióról, homo-szexualitásról (a mellékszereplők szintjén is). Tetszett, hogy mindkét lány személyisége átjött a váltott szemszögön keresztül. Plusz, mindkét főszereplő okos, értelmes, ami ritka a mai ifjúsági könyveknél. Néhol olyan mély gondolatcsokorban megfogalmazott „bölcsességeket” olvashatunk, ami nagyon szépen árnyalja az amúgy könnyen olvasható regényt.


A főszereplők az újonnan érkező fiú karaktereknek köszönhetően teljesedik ki. Nagyon tetszett, hogy folyamatosan érezteti velünk az írónő: fogadjuk el önmagunkat és merjük azt tenni, amit szeretünk. Ha mindezt rejtve tartjuk, akkor a körülöttünk élők nem ismerhetnek meg minket teljesen. Akiknek pedig igazán számítunk, ők így is szeretni fognak. Ezek nélkül csak egy álarcot mutatunk a külvilágnak. Soha ne félj mások véleményétől, de te se ítélkezz addig, amíg nem láttad a dolgokat az érintett(ek) szemszögéből.

Ez a másik erőssége a Tükörlelkeknek. A váltott szemszögnek köszönhetően Papp Dóra hagyja, hogy az olvasó döntse el, kinek van igaza. Nem állít kész ítélet elé. Plusz fenntartotta végig az érdeklődésemet azzal, ahogyan az idősávval játszott. Volt, hogy az egyik szemszög egy héttel előrébb járt és elhintett olyan információmorzsákat a másik lányról, ami tovább ösztönzött az olvasásra.

Negatívum, hogy sajnos egyik főszereplővel sem tudtam azonosulni, egyiküket sem tudtam megszeretni. Sokszor nem értettem, hogy mi motiválja, mozgatja őket. Talán a félelem az önmegvalósítástól? Lehet. Viszont a fiúkat és az angol tanárt imádtam. :D Külön tetszettek még a dalok, amiket megemlítenek a történetben. A vége tartogat egy apró függővéget, kíváncsian várom, hogyan folytatódik főhőseink története.

Olvastad már? Neked tetszett?

Lorelei :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése