2018. január 7., vasárnap

Böszörményi Gyula: Mindörökké ​várni


Ha azt hiszed, hogy nem a tiéd, akkor is… 

„A magány, amit érzett, szavakkal leírhatatlan volt. Szerencsére nem is kívánta tőle senki, hogy megfogalmazza a kínt, ami egészen apróra préselte a lényét. Ült az ezüstös csillogású, fagyba dermedt metánhullám peremén és a fekete eget bámulta.” 
Böszörményi Gyuláról, a mára klasszikussá vált Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzőjéről kevesen tudják, hogy a science fiction nagy kedvelője és művelője. A szerző 2016-ban az Isȧ, por ës homou című novellájáért megkapta a hazai SF-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Zsoldos Péter-díjat. Kiadónk ezen alkalomból jelenteti meg Böszörményi Gyula első science fiction novellagyűjteményét. 
Bölcsesség, szellem, mély érzések. 
Olvassa mindenki, még ha azt hiszi is, hogy nem szereti a sci-fit. Te is, kedves Olvasó! Meg fogsz lepődni.

Ritkán szoktam novellagyűjteményt választani, általában akkor veszek egyet a kezembe, ha előre tudom, hogy kevés időm lesz olvasni. Hosszabb történetbe pedig nem merek belevágni, hiszen a végén még elfelejteném a fontos részleteket. A zh időszak ezért pont alkalmas volt a Mindörökké várnihoz. Böszörményi Gyulától már olvastam az Ambrózy sorozat pár részét, így kíváncsi voltam, hogy a sci-fi terén mire kell számítanom az írótól. Azt tudtam róla, hogy alapos és mások munkáját rendkívül kritikus és talán analitikus szemmel figyeli (ami nem rossz, félre ne értsetek), így kicsit ugyan félve, de elég magasra helyeztem a lécet.


A Mindörökké várni egy nagyon jól összerakott gyűjtemény, gyönyörűen és kreatívan kidolgozott novellákkal. Azonban a legnagyobb hátránya az, amit talán az aduász szempontnak gondoltak. Az pedig nem más, mint maga a kiadás ideje. Úgy hiszem, hogy azért most került publikálásra ez a kötet, mert Böszörményi Gyula olvasóközönsége elkezdett beérni és gyarapodni. Biztos vagyok benne, hogy azok is leemelték a polcról a sci-fi kötetet, akik talán nem is rajongói a műfajnak, ám ennek ellenére bizalmat szavaztak az írónak. Ami teljesen jogos, mert nincsen kivetnivaló a történetek kivitelezésében.

Igen doktor úr. Megtörtént, amitől mindig is tartottunk.
Akkor mégis miért húzom itt feleslegesen a szavakat? Mert annak ellenére, hogy remek novellákat kaptunk, a témáik számomra meglehetősen sablonosak, klisések. Nem csattannak. Láttam, hogy közülük több az ezredfordulót követően már megjelent, úgy vélem, hogy akkoriban nagyobbat szóltak a tanulságok, talán kevesebb író nyúlt hozzájuk akkoriban, kevéssé tömték velük tele a könyveket. Ezek alatt értem például: az emberek ”sötétben” tartása, befolyásolni, hogy miről mennyit tudnak; a leggyengébb feláldozása; kiközösítés az elkövetett hibák miatt; az ismeretlen új rosszként való kezelése; a radikális nézetek érvényesülése és következménye az emberiségre; a szörnyű, önpusztító emberi természet megjelenése; nem értékeljük a jó cselekedetet, kizsigereljük a jószándékú embereket; mesterséges intelligenciához való ambivalens hozzáállás.

Félre ne értsetek, a Mindörökké várni fontos, elgondolkodtató és a mindennapjainkban nagyon is jelenlevő kérdéseket boncolgat, sőt próbál tanító szándékkal kiaknázni mindent, de talán éppen ezek a tények tették semlegessé a topikokat. Egyszerűen nem ütöttek a történetek a központ téma szempontjából. Ám kiemelve a pozitív oldalt is, érzelmileg már több novella is megérintett a gyönyörű körítésnek köszönhetően. Számomra szívfacsaró volt például a Nemzedékek, az Üvöltő szörnyeteg és A bolond sorait olvasni, valamint a címadó írás sem hagyott torokszorító érzés nélkül az biztos. Az emberi kegyetlenség sosem ismer határokat, ami mindig elgondolkodtat a világ alakulásán. Mit tűrünk még el, milyen borzalmak válnak még normákká? A Tű és Pajzsból egyébként teljes könyvet is el tudnék képzelni, rendesen beindította a fantáziámat.


Böszörményi Gyula könyve számomra tökéletes kikapcsolódás volt és a fent említett problémák, lehet, hogy csak nekem voltak zavaróak és másnak csupán szőrszálhasogatásnak tűnnek. Mondjuk mindezek ellenére szórakoztató olvasmányokhoz volt szerencsém, az illusztrációk pedig megint kiemelkedőre sikerültek.

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Lorelei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése