2016. augusztus 18., csütörtök

Stephanie Perkins: Isla ​and the Happily Ever After - Isla és a hepiend (Anna and the French Kiss #3)


A városban, amely sosem alszik, fellángol a románc, de vajon kiállja a szerelem az idő próbáját? 
A reménytelenül romantikus Isla azóta van belezúgva a zárkózott művész Joshba, mióta csak megkezdték első évüket a Párizsi Amerikai Gimnáziumban. Egy véletlen nyári találkozás után Manhattanben románcuk nem is tűnik olyan lehetetlennek, mint Isla hitte. Ám ahogy Franciaországban megkezdik végzős évüket, Islának és Joshnak komoly kihívásokkal kell szembenézniük: meg kell birkózniuk a családi drámával, bizonytalan egyetemi jövőjükkel, és azzal az igencsak valószínű lehetőséggel is, hogy talán el kell válniuk egymástól. 

Anna és Lola történetét is olvastam már, és bár az utóbbitól nem voltam annyira elájulva, gondoltam adok Isláéknak egy esélyt. Pláne, hogy tudom, Stephanie és a rajongói nagyon sokat tettek azért, hogy megjelenjen a regény. Ha jól emlékszem, az írónőnek elég nehéz időszaka volt akkoriban. Azt kell, hogy mondjam, elég vegyesek az érzéseim, mert egyszerre volt aranyos és bosszantó a harmadik lány könyve. De előbb kicsit az alapsztoriról.


Ami nem nyújt nagy újdonságot. Isla évek óta fantáziál Joshról, szinte már-már megszállottan, amivel ki is akasztja a legjobb barátját. A végzős év előtti nyáron azonban mindez megváltozni látszik. Ugyanis a lány akkor először (egy kis segítséggel ugyan de) fesztelenül tud beszélgetni a fiúval. Így az új iskolai év már más megvilágításba kerül.

Mármint...Nem tudom. Nem tudom, hogy mit akarok csinálni, hogy ki szeretnék lenni vagy hogy hol akarok élni. Olyan ,mintha mindenki előtt kirajzolódna a jövője, engem leszámítva.
Ahogy haladtam a könyvvel, egyből éreztem, hogy itt nem a húzzuk egymást-veszekszünk,-a végén összejövünk felállás lesz. De nem ám, ebből a szempontból újított az írónő. Ugyanis a regény elején nagyon is aranyosan és imádnivalóan elvannak a szereplők. Csak úgy faltam a sorokat és isteni rózsaszín ködben léteztem. Egyszerűen nem bírtam magammal, át akartam élni mindazt amit a két főhős és minél gyorsabban. Aztán Isla kap egy kis agyzavart és jön 100 oldalnyi szenvedés, ami teljesen tönkrevágta a hangulatomat.

Ha már a karaktereknél tartunk. Josht egyszerűen megszerettem, kis cuki fiú. Nagyon sokat változott, teljesen más képet mutat, mint amit lefestettek nekünk az előző kapcsolata révén. Odafigyel a lányra, arra, hogy mit szeret, ki a fontos neki, a problémákat pedig próbálja megoldani. Nem erőltet semmit, viszont talán egy kicsit puha ebből a szempontból. Vagyis inkább határozatlan. Ami azért mégiscsak zavart benne, ki nem állhatom a totoja fiú szereplőket. Amúgy hihetetlenül tehetségesen rajzol, fest, én is ihletet kaptam tőle olvasás közben.

A mobil számít elterelésnek. Meg az internet. Az, ahogy rád nézett? Nem figyelemelterelés volt. Hanem mindent felemésztett.
Islát kedveltem az elején, de aztán eléggé negatív érzéseim lettek vele kapcsolatban. Nekem érezhetően kifordult önmagából, a karakteréből. Persze megértem az aggályait és a bizonytalanságát, de semmi oka nem volt kételkedni sem önmagában, sem Joshban. Ezen kívül nekem ő kicsit olyan semmilyen. Megtudtam, hogy mit szeret olvasni, hogy ki a legjobb barátja és milyen a kapcsolata a családjával. Viszont a tettei alapján, - pláne, ahogy sok mindenkivel bánik- meg egyáltalán nem az az ember, akit ezek alapján elvárnék. Ezt nem úgy értem, hogy beképzelt vagy bunkó. Például Kurttel, a legjobb barátjával való helyzetébe is teljesen beletörődött. Nem harcolt sem érte, de szinte senkiért, saját magát is beleértve. És igen, nehéz kilépni a komfortzónából, de ha egy, nem is tudom, gyerekkora óta tartó barátságért nem kockáztat, az mégis csak sok mindent elárul róla. Persze, értem, ilyen az ő személyisége, azt sem tudja kicsoda és mit akar pontosan. Ami rendben is van, én sem látom teljesen tisztán magam előtt az életemet és szerintem kettőnkön kívül sokan így vannak még. Engem az zavart, hogy mindezeket kivetítette olyan kapcsolataira, ahol nem volt gond. Generálta a problémát, mert félt. [spoiler] Amúgy a végén bosszantott, hogy nem derül ki, mit választ az egyetemen.[spoiler vége]


Ugyanakkor Annáékról és Loláékról folyamatosan hallunk a könyvben, így az ő történetük kicsit tovább élhetett. Összességében nem haragszom ám annyira a regényre, mint így visszaolvasva tűnik, csak érzem, hogy mennyivel jobb is lehetett volna. A francia csóktól távol áll, de a szomszéd srácnál jobban tetszett.

Lorelei
(nem saját kép)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése