Jessica Townsend: Csudamíves (Nevermoor #2)

by Lorelei szeptember 01, 2019 0 megjegyzés 2019 fantasy gyermekszemszög ifjúsági Jessica Townsend Kolibri kortárs Nevermoor regény

Morrigan ​Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja. 

Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait… 

És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja… 

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz az előző részre nézve!

Sajnálom, hogy csak ritkán kerül a kezembe egy Morrigan Crow kötet. Pedig szerintem kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló szórakozást nyújtanak és remek tanulságokat vonhat le belőlük az ember. Már az első részben is tetszett a felállás, hogy a főhős ezúttal nem a pozitív próféciát hivatott betölteni, hanem éppen ellenkezőleg, a gonoszság kialakulásának örök dilemmájával dobálózik. Ezúttal a bejegyzésemben szeretnék reflektálni egy véleményre, mely szerint ezt a történetet nem kellene közönség elé vinni, mert egy olyan példát terjeszt a gyerekek elé, hogy ők születhetnek eleve rossznak, elátkozottnak, no meg spiritualitás is van benne, ami így nem éppen nyerő. 

Itt jöttem rá igazán arra, hogy sokan mennyire félreérthetik és alábecsülhetik ezt a könyvet. Hiszen álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el, milyen komoly témákat is feszeget ez a regény. Rossznak születünk vagy a környezetünk tesz minket azzá? –teszem fel magamnak a jól ismert kérdést. Morrigant egy végtelenül jólelkű és kedves gyermeknek ismerhettük meg, akit a társadalom

rossznak bélyegez meg. Kiskorától fogva belesulykolják, hogy a hatalmas és gonosz erejével tönkretesz másokat, ezért el kellene nyomnia magában a képességeit. Az emberek félnek tőle, mert a Morriganben rejlő potenciál ismeretlen a számukra, ezért próbálják kontrollálni és csírájában elfojtani ezt a veszélyforrást. Meg sem adják az esélyt annak, hogy a lányban rejlő lehetőségeket kiaknázva megmutassák, mennyi jóra használhatná az erejét. 

Közben meg a gyermek regények 80%-ában a főhőst a pozitív prófécia lengi körül, mely szerint legyőzik a gonoszt, holott nekik legalább annyira halálos a képességük, mint Morrigané, pusztán a tény, hogy őket istenítik, mennyivel optimistábban állítja be őket. Pedig „spiritualitás" a Harry Pottertől elkezdve egészen Percy Jacksonig mindenhol megtalálható. A tény, hogy őket nem aljas gonosztevőként kezelték, mennyivel másabb képben festi le őket. Ők fogják megmenteni az adott világ lakóit, hű mennyi jóra használhatják az adottságukat –hangzik el sokszor. Így amikor találkoznak a főgonosszal, naná, hogy a jó győzedelmeskedik értékrend érvényesül. Képzeljük el Morrigan helyzetét is, akinek azt mondják, hogy rossz, ne használja a képességeit, mindenkit tönkretesz és el fog pusztítani maga körül. Az ijedt és tapasztalatlan lány találkozik a főgonosszal, aki segítséget ajánl fel neki, hogy megérthesse a képességét. Mit csinál? Naná, hogy él a lehetőséggel, hiszen ő is retteg az erejétől, amit nem ért meg, amit nem fog fel. Nyilván nem látja át, hogy közben a gonosz a saját hálójába szövi. 

Kergetjük a mai világban a hőskultuszt, piedesztálra emeljük a különleges képességekkel rendelkező pozitív könyves karaktereket, mi meg rosszul érezzük magunkat, amiért sosem érhetünk fel hozzájuk, amiért mi átlagosak vagyunk. Holott valójában mind Morriganek vagyunk, akikben ott van a rengeteg potenciál, aminek a sorsa függ attól, hogy milyenné formál a környezetük. Ösztönöznek, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, vagy hagyják, hogy elfogadjuk és megelégedjünk azzal, amiről úgy gondoljuk nekünk jutott? Egy valós gyermek, vagy akár felnőtt a való életben inkább Percy Jacksonnal, Clary Fray-jel tud azonosulni vagy Morrigan Crow-val? Persze remek történetek ezek is, én is imádtam őket, mert általuk én is különlegesnek éreztem magam. Ám személy szerint gyakrabban vagyok az életben a kirekesztett és megbélyegzett Morrigan Crow, aki a nehézségek ellenére próbál felülkerekedni és bizonyítani, mint a hős árnyvadász. 

Az elmélkedésemet félretéve is csak pozitívan tudok nyilatkozni a regényről. Morrigan egy családban bízva vág neki a Társaság iskolájának. Ám korán rá kell ébrednie arra, hogy az órarendje nem tartogat sok kalandot a számára. Mindenkinek a saját képességéhez mérten kell tanórákra járnia, hogy a legtöbbet ki tudják hozni az adottságaikból. Kivéve Morrigant, akit éppen ellenkezőleg arra tanítanak, hogyan ne használja az erejét. A társai sem mind támogatóak, ugyanis tudják, hogy valami nem stimmel a lánnyal, ezért kirekesztik (tisztelet a kivételnek). Morrigan így összességében magányosnak érzi magát, Jupiterrel sem találkozik gyakran, pártfogója ugyanis különös eltűnések ügyében nyomoz. Amúgy nekem nagyon tetszett az iskola felépítése, szerintem ez itt is nagyon jól és részletesen ki lett gondolva. Imádtam a kalauzukat, az igazgatónőt, a tantárgyakat és a feladatokat. Bővítettük a háttérvilágot, megismerhettünk rejtett átjárókat, szokásokat. 

A lány osztályában tovább növeli a feszültséget, hogy egy rejtélyes zsaroló egy fontos titok felfedésével fenyegetőzik. Mindez remek alkalom arra, hogy próbára tegye az osztály hűségét és összetartását. Nagyon jó karakterfejlődésekről olvashatunk ennek kapcsán. Morrigan vállát hihetetlen terhek nyomják, de örülök, hogy akadnak olyan barátai, akik segítik és aggódnak érte. Jupiter jelenléte annyira kellett, mint fuldoklónak egy korty levegő. Ritkán bukkant elő, de akkor nagyot szólt. Újabb apróságok derülnek ki a csudamívesek történelméről, amik tovább bonyolítják a Morriganben dúló csatákat. 

Összességében egy méltó folytatáshoz volt szerencsém, amiben akadt barátság, kaland, izgalmak, kihívások és árulás is. Alig várom, hogy újabb kalandokról olvassak, rengeteg szál rejtőzik még a történetben, amiket eddig nem sikerült felgöngyölíteni. 

Lorelei