January WRAP-UP!

Sziasztok!
Az év első hónapjában szerencsére sok könyvet el tudtam olvasni, azonban egyet félbe kellett hagynom, ami ritkán fordul elő, na de erről később. Összesen 12 db könyvet faltam be, ebből siralmasan csak 3 db volt angol nyelvű... Lássuk is, hogy miket olvastam :)


Az év első könyve Marissa Meyertől a Scarlet (igazából félig az utolsó is volt, hiszen nem sikerült már 2014-ben befejeznem), ami a Holdbéli krónikák 2. része, a Cinder folytatása.
Továbbra is nagyon tetszik a könyv stílusa, hangulata, világa. Számomra pozitívum, hogy több szálon futott a történet, ugyanis aggódtam, hogy Cinder teljesen a háttérben fog maradni, szerencsére nem így történt. Az új szereplőket majdnem mind megszerettem, bár Scarlet időnként nagyon idegesített a naivságával valamint azzal, hogy nem veszi észre azt ami konkrétan az orra előtt zajlik. Mindenesetre örülök, hogy végre olvashattam ezt a könyvet, biztos nem ez volt az utolsó alkalom! Csak olvashatnám már a folytatást! :)

Ezt követte a könyv, amit sajnos félbe kellett hagynom. Kristin Cashore-nak mind a Graceling, mind pedig a Zsarát című könyvét szerettem, sőt kedvenceim is lettek. Sajnos a Keserkék most viszont nagyon nem tetszett. Baromi hosszú és unalmas volt. A rejtélyek bárki számára világosak voltak, akik egy kicsit is odafigyeltek. Még a nem megkapó könyvekben is a szerelmi szálba szoktam kapaszkodni, de kérdem én: mi volt ez? Az egész könyv tényleg lassan haladt, 100 oldalanként ha pár szó volt érdemleges. Most vagy én nőttem ki az írónő könyveit vagy ez lényegesen gyengébb volt mint a többi vagy nem is tudom…lehet, hogyha a korábbi részeket újraolvasnám, már nem tetszenének annyira, de ezt majd kiderítem, ha lesz időm újraolvasni őket. Kár, mert régen nagyon szerettem ezt a világot…

A téli szünetem utolsó könyve az Oh, boy! volt Marie-Aude Murail tollából. Jó kis könyv volt ez. A rövidsége senkit se buzdítson arra, hogy lebecsülje a történetet. Egyik percben nevetsz a másikban már sírnál, azon izgulva, hogy vajon mi lesz a gyerekek sorsa. Csak azért nem kap öt csillagot, mert egy kis hiányérzetet hagyott maga után. Meg még azért sem, mert sokszor nem éreztem azt, hogy a helyzet elviselte volna a humort.
Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom mert egy szuszra felfalható. :)



A 2015-ös újraolvasások sorát, Rebecca Donovan Elakadó lélegzet sorozatával nyitottam. Már egy éve
olvastam az első részt, viszont még szülinapomra megkaptam a folytatást, így esedékes lett az újraolvasás, mert a történetből csak az alapszituációra és a függővégre emlékeztem. Másodszorra már jobban tetszett a könyv, a karakterek nagyon szerethetőek, Evan álompasi-jelölt lett. Nagyon sajnáltam Emmát, ugyanakkor bosszantott is a tétlensége. Tudom, lehet én sem cselekedtem volna másképp a helyében, belém mindig azt szajkózták, hogy ,,Nincs lehetetlen, csak tehetetlen". Némiképp Emma meg is felelt ennek azzal, hogy az egyetemre akart menekülni, viszont addig még rengeteg szenvedést el kellett volna viselnie. Szóval a kezdet tetszett, aztán...

...a Visszafojtott lélegzet közben sokszor üvölteni tudtam volna vagy megrázni Emmát. Valamiért mégsem tudtam letenni a könyvet és egyre inkább hergeltem vele magamat. Fogalmam sincs valójában hány csillagra akarnám értékelni mert teljesen hatott rám és belefeledkezve olvastam de közben haragudtam is a főszereplő hülyeségeire.
Kénytelen voltam folytatni, mert mindezek ellenére érdekelt, hogy mindebből happy end lesz-e, és ha igen, akkor azt hogyan oldja meg az írónő. Így jutottunk el...


... az Out of  Breath című könyvhöz, ami a trilógia zárása. A történet időben sokat ugrik előre és ez a
szereplőkön érződik is. Emma egyre inkább hasonlít az anyukájára, Evan pedig mintha elvesztette volna a magabiztosságát. Ez teszi adottá a helyzetet a megbocsátáshoz és ahhoz, hogy újra egymásba szeressenek. Mert egy kapcsolatért igenis meg kell küzdeni és az ember, akibe beleszeretünk, 5-10 év alatt sokat változhat. Így teljesen más a hangulata a könyvnek. Hiányzik az az érzés, ami úgy megfogott magának az első részben. Ez a hátrány ugyanakkor előny is, hiszen a könyv így jól szemlélteti, az emberek mennyit képesek változni az évek alatt. Ezt sok könyvben nem tudják ehhez hasonlóan megoldani. Összességében a trilógia teljesen más irányt vett a kezdetek után, mint amire számítottam, de egész szép mentés volt a 2.rész után. Ez köszönhető az Evan szemszögeknek is és annak is, hogy megismerhettük a barátait.
Mellesleg a többi rész borítója után, eléggé spoileresnek érzem ezt...

J.A. Redmersi A soha határa szintén egy újraolvasás volt a második rész előtt (úgy érzem, még sok hasonló lesz idén). Nagyon sokat segített nekem ez a könyv, mert én is pont választás előtt állok. Sokszor én is úgy érzem, hogy a társadalom nyomására cselekszem, miközben én is szívesebben utazgatnék. Egyszerűen fantasztikus számomra ez a történet és csak ajánlani tudom, nekem igazi önértékelési folyamattal ért fel.

Néha abba a hibába esek, hogy egy könyv elolvasása előtt rengeteg értékelést elolvasok, így mire odaérek, hogy én is elolvassam, vagy nagyon alacsonyan vagy nagyon magasan vannak az elvárásaim. Az örökké határa már sokkal kevesebb ember tetszését nyert el, ezért nálam lehet, hogy most alacsonyabban volt az a léc, mert én ezt a részt is imádom. Pont kellett a lelkemnek és ahhoz, hogy átgondoljam hol állok és mit is várok el magamtól és az életemtől. Segített abban, hogy elkerüljek egy hibát és ezért nem lehetek eléggé hálás! :-) 

Colleen Hoover a Hopeless című könyvével engem teljesen meg és le. Megvett és levett a lábamról. Így nem volt kérdés, hogy a többi művére is kíváncsi vagyok. A Slammed névre hallgató trilógiára esett a választásom.
Az első rész címe megegyezik a sorozatéval is, ami fantasztikus stílusúra sikerült! Azért szeretem Colleen Hoover könyveit, mert azon kívül, hogy remek a történet és szívet tépő
is, mindig eléri, hogy én is érezzem azt a fajta kapcsolatot ami a főszereplői között van.

A folytatást nézve, a Point of Retreat a közepe felé a bonyodalmak nem igazán tetszettek, kiszámíthatóak és feleslegesek voltak, de utána volt olyan jó, mint az 1.rész. :-) Nagyon mást sajnos nem tudok mondani róla, olyan kis rövid volt.


Lauren Oliver Delírium sorozata eléggé lejtősre sikeredett, de összességében tetszett. A Pánik című könyvét szülinapomra kaptam, ezért bunkóságnak éreztem volna, ha nem olvasom el, viszont önszántamból biztos le nem vettem volna a polcról.
A pánik egy játék elnevezése, ami nevetséges, felesleges rizikókkal, kiszámítható történettel. Ennél többet várok ám Lauren Oliver!!




A hónap utolsó befejezett könyve David Levithantól a Nap nap után volt.Sok fontos gondolatot
megfogalmaz és néhol elgondolkodtat, ugyanakkor olvastatja is magát. A vége miatt érzek egy kis ürességet, úgy tudom lesz folytatás de mintha azt olvastam volna, hogy az Rhiannon szemszögéből meséli el a dolgokat. Majd kiderül. :-)


Ennyi lett volna január, bár már 2 könyvnek nekiálltam, de valószínűleg csak februárban sikerül befejeznem őket.
Szép napot, jó olvasást!

Lorelei :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Allan Pease: Testbeszéd

Jessica Townsend: Morrigan ​Crow négy próbája (Nevermoor #1)

Christelle Dabos: A ​tél jegyesei (A tükörjáró #1)