2018. május 26., szombat

Angie Thomas: The ​Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál


A ​tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent. 
A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. Ebben az izgalmas és erőteljes regényben megismerhetünk egy fiatal lányt, aki pontosan ezért harcol.

Angie Thomas könyvével a külföldi megjelenés óta szemezek. Nagyon érdekelt az alapkoncepció, így mindenképpen nagy érdeklődéssel vetettem bele magam a regénybe. Különösebb elvárásaim nem voltak, véleményt sem olvastam róla, szóval tényleg teljesen ismeretlenül álltam a történethez.


Viszonylag a regény elején feláll az alapkonfliktus. Starr-t egy buliból fuvarozza haza egy gyerekkori ismerőse, amikor félreállítja őket a rendőr. Kiskoruk óta óva intik őket a rendőrökkel (szemben is), éppen ezért igyekeznek konfliktuskerülő magatartást tanúsítani. Ám egyikük sem számít arra, hogy az eset tragédiába torkollik. Az utána következő jogi hercehurcára pedig végképp senkinek nem volt szüksége.

Nagyon tetszett, hogy az írónő nyersen a képedbe vágja a tényeket. Nem szépít, nem áltat, hanem megismerteti, hogy milyen szintű előítéleteknek vannak kitéve a színesbőrűek. Sőt, amit Starr átélt, már nem az első ilyen jellegű tragédia. Külön dicséretet érdemel, hogy a regény nem váltott át egy 400 oldalon át tartó tömény fájdalomba, hanem a nehezebb részeket mindig felhígította a hétköznapi események drámája. Ami nem jelentette azt, hogy ezek teljesen felhőtlenül optimista képek lettek volna, viszont az olvasó sem érezte azt, hogy belefullad az eseményekbe.

Néha akkor is elromlanak a dolgok, ha mindent jól csinálunk; a lényeg, hogy soha ne adjuk fel a jót.
Amit pozitívumként említenék meg, az Starr bátorsága. Örülök, hogy az egyik barátnője helyrerántja őt és afelé tereli, hogy kiálljon Khalilért. Tényleg semmiféle változás nem érhető el, ha csendben eltűrjük, amit velünk tesznek. Ha hagyjuk, hogy elnyomjanak és elnémítsák a hangunkat, akkor végül is ölbe tett kézzel ülünk. Jó volt látni, hogy Starr-nak voltaképpen adódott lehetősége és egy hihetetlenül támogató közege ahhoz, hogy elmondhassa a saját szemszögét.

Imádtam Starr családját. Persze nem tökéletesek, hiszen a múltban náluk is adódott konfliktus, de most egy nagyon is szerető és oltalmazó rokonság veszi körül. Sőt, a tágabb értelemben vett családdal és még az utca közösségével is kiegészül ez a fantasztikus csapat. Nem tudom mennyire sikerült ez élethűre, a médiának nem hiszek, személyes tapasztalathoz pedig nem volt szerencsém. Ám ennek és a tökéletlenségek ellenére is szinte, már túlontúl hibátlan volt ez a felállás ahhoz, hogy hihető legyen.

Amivel gondjaim voltak, az egyrészt Starr mindennapjai. Azt a részét megértem, hogy tini és így más jellegű drámák is adódnak az életében, úgymint az, hogy valaki kiköveti Tumblr-ön. Azt is elfogadom, hogy ezen azért most akadt fenn, mert a barátjának halála kiváltotta ezt a reakciót. Viszont a barátnőjének a viselkedése már régóta ilyen ellenséges, helyenként rasszista, szóval nem nagyon tudtam hova tenni azt, hogy ezen úgymond most kell hisztizni. Plusz,  miért nem engedi el az ilyen jellegű embert? Ha ez ennyire zavarja, ráadásul még az illetővel is közli, aki nem kér bocsánatot érte, akkor innentől felesleges vitázni a kérdésen.

Amennyire nehéz feketének lenni, annyira menő dolog is.
A másik dolog az lényegében az átfordult előítéletesség és rasszizmus. Az nagyon tetszett, hogy az írónő nem hoz összességében döntést, csupán elég információval lát el ahhoz, hogy az olvasó saját maga meghozza a döntést. Viszont számomra az ugyanolyan sértő, hogy Starr nem avatja be a fehér barátját a dolgokba, ”mert fehér és úgysem értheti”, mint fordítva. Ráadásul a barátja teljesen nyitott gondolkodású és szeretné is megérteni a lányt, aki kizárja. Rengeteg dologba pont azért nem avatja be a fiút, vagy a barátnőit, mert fehérek.

Ami persze felfogható úgy, hogy az előítéletesség miatt előítéletessé neveltetett, csak az semerre sem fogja billenteni a mérleget. Starr fordítva ugyanúgy nem próbálta megérteni egyiküket sem. Sőt, a rendőr tetteit sem próbálta más szemszögből megvizsgálni. Nem volt helyes, amit tett a férfi, de nem is egy hidegvérű gyilkosról beszélünk. Tudván, hogy mennyire kiélezettek a bandaháborúk, Khalil kicsit passzív-agresszív viselkedése érthetően tette idegessé a rendőrt.

Összességében kaptam egy nagyon is elgondolkodtató regényt, amit helyenként a kicsinyes tinidrámák és az átfordult ellenségesség megtört. Sokkal jobban is ki lehetett volna élezni a helyzetet, helyenként fontosabb dolgokra és kérdésekre nagyobb hangsúlyt fektetni. Akkor sokkal inkább érezném azt, hogy na igen, ez most változást hozott, vagy felnyitotta volna a szemem. Nehéz kérdés, az biztos.

A könyvet köszönöm szépen a Gabo kiadónak!

Lorelei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése