BASC: Kalandos utazások unboxing

by május 18, 2018 0 megjegyzés
Ebben a hónapban először volt szerencsém egy magyar Book a Sloth Club dobozhoz. Kíváncsian vártam, hogy a "Kalandos utazások" jelige alatt milyen könyv, illetve ajándékok rejtőznek. Nézzük is meg.


A doboz dobozban érkezett az extra biztonság kedvéért. Anyukám vette át a csomagot, aki csak annyit írt: nagyon lötyög ez a valami, mi van benne? Őt is furdalta a kíváncsiság és együtt nyitottuk ki. Ő egyből elmarta a kis tartalomjegyzék kártyát, szóval mire végigfutotta, már én is átpörgettem az ajándékokat.

Étcsokoládéba mártott datolya
Legelőször a nasit láttam meg, ami nem más, mint kézműves, étcsokoládéba mártott datolya. Már az ezelőtti angol csomagban is értékeltem az étcsokoládés édességet, szóval nekem abszolút nyerő volt ez az elem. Alig bírtam kivárni, hogy egy kép erejéig megőrizzem a kis zacskó sértetlen állapotát. Igazából édességet és kávét bármikor szívesen fogadok (igen, ez célzás). 

Középfölde térkép + termosz
Következőként egy termoszt találtam az ehavi dobozban, amin V.E.Schwab Egy sötétebb mágia című sorozatához kapcsolódó minta látható. A termosz teljesen jól zár, sőt a fedő levételével még bénáztam is egyet. Csupán arra kell figyelni, hogy rendesen rá legyen csavarva a külső rész. Egyébként azért is menő ez a darab, mert bármikor lecserélheted a benne lévő papírt egy saját design-ra. Bár nekem ez is tökéletes, aranyos mérete van, szóval szívesen cipelem majd magammal. Végre nem kell hajkurásznom a műanyag üvegeket.
Egy nagyon igényes minőségben kinyomtatott Középfölde térkép hevert feltekerve a sok csoda mellett, hogy mindenki találjon kedvére való elemet a csomagban.

A jól megszokott és elengedhetetlen Lajhírek mellett, egy beleolvasót is kapunk A.M.Aranth következő regényéből, a Prophetából, ami ráadásul még dedikáltatva is van. Plusz egy kuponkódot is rejt
Zsebtükör + beleolvasó
a kis füzet, amivel kedvezményesen, ingyenes szállítással lehet megvenni a hamarosan megjelenő kötetet, szóval engem itt teljesen levettek a lábamról. Esetleg ha egy kártyára, vagy könyvjelzőre kaptuk volna a dedikálást, akkor már tényleg végtelen lenne a boldogságom, hiszen díszíthetné a polcomat.

Pluszban még egy zsebtükör és két darab tetkó is elbújt a csomagban. Az előbbivel kapcsolatban csak annyit tudok ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy kicsit féltem, hogy a felülete sérül fedőlap nélkül. Viszont a hátuljának nagyon jó a tapintása és imádom a feliratot is rajta.

Zsebtükör

Tetkók

Utolsóként említeném meg a könyveket, mivel bizony kettő darab kötetről van szó. Az egyik Kij
Johnson kisregénye, a Vellitt Boe Álom-utazása, amit már leírni is kihívás, míg a másik a Minden szív kaput nyit Seanan McGuire-től. Te édes jó istenkém, hogy én mennyire vártam már mindkettő megjelenését! Még jó, hogy eddig nem vettem meg őket. Szívem szerint ujjonganék egy sort, annyira izgatott lettem, viszont mégiscsak egy felelősségteljes fiatal felnőtt benyomását kell keltenem anyukám előtt. Hát hogyan készüljön így az ember az államvizsgára hmm?!!


Szerintem mindent bemutattam. Összességében tényleg mindenki találhat a Kalandos utazásokban kedvére valót, nagyon változatos dobozt sikerült ebben a hónapban összeállítani. Annak ellenére, hogy két kisregény is lapult a csomagban, az ajándékok így is teljes értékűek voltak. Szép munka!

Ha ti is szeretnétek egy ilyen csodás dobozt, akkor azt ITT tudjátok megrendelni. Sőt, ha első vásárlók vagytok, akkor kedvezmény is jár a PROLOGUS20 kód használatával. A második dobozból jár 20% kedvezmény, amit az első vásárlás után hűségpont formájában kaptok meg, majd a másodiknál felhasználhatjátok.

Nagyon szépen köszönöm a dobozt a Book a Sloth Clubnak!



Lorelei

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése