Marissa Meyer: Cress ​(The Lunar Chronicles #3)

by szeptember 25, 2017 0 megjegyzés

A fülszöveg cselekményleírást tartalmazhat!
Rapunzel torony helyett egy műholdon él, így nem tudja leereszteni a haját. Ahogyan arra sincs esélye, hogy őrző-védőjét kijátssza.
A Holdbéli krónikák harmadik részében, Cinder és Thorne kapitány menekülő szökevények Scarlettel és Farkassal karöltve. Együttes erővel tervet szőnek Levana királynő és hadserege megdöntésére.
Legnagyobb reménységük Cressben rejlik, akit gyerekkora óta fogva tartanak egy műholdon, ahol társaságául csupán néhány netmonitor szolgál. A sok monitor előtt töltött idő kitűnő hackert varázsolt Cressből – ám legnagyobb balszerencséjére Levana utasítást adott ki Cinder és jóképű bűntársa lenyomozására.
Amikor egy merész mentőakció félresikerül, a csoport szétszóródik. Cress végre szabad lesz, viszont magas árat kell fizetnie érte. Mindeközben Levana királynő mindent elkövet, hogy Kai-jal való házassága megvalósulhasson. Bár Cress, Scarlet és Cinder egyike sem vállalkozott önként a világ megmentésére, talán egyedül ők alkalmasak a feladatra.

Eddig is tudtam, hogy Marissa Meyer egy zseni, de én újra és újra pozitívan csalódok benne. Már a Holdbéli krónikák első két részét is imádtam. Egyszerűen fantasztikus, ahogyan újragondolta a klasszikus meséket. Nemcsak egy konkrét világot és több könyvön át tartó sztorit kitalált, sok-sok altörténettel, amik mind-mind egymásba fonódnak, hanem remek és érezhetően különálló, egyedi és erős személyiséggel rendelkező főhősnőink vannak. Mellettük pedig szerethető mellékszereplők, akiknek a boldogságáért tűzbe mennél. Jó hülye voltam, hogy eddig halogattam a Cress elolvasását.


A bejegyzés az előző részre nézve cselekményleírást tartalmazhat!

A történet megállás nélkül folytatódik. Cinderék a Rampion fedélzetén utaznak, amikor Cressnek sikerül kapcsolatot létesítenie velük. A csapat elhatározza, hogy megmenti a műholdon élő lányt, ám nem minden alakul elképzeléseik szerint. A szétszóródott bagázs a legkülönfélébb párosításban kénytelen boldogulni. Meg kell találniuk egymást, hogy folytathassák a Levana megdöntésére irányuló terveiket. Eközben Dr. Erland újabb aggasztó felfedezéseket tesz, csakúgy mint a Föld országainak kormánya is.

Most komolyan Cinder, nem tudnál öt percél tovább szalonképes maradni?
Hát gyerekek a Cressben sem kellett csalódni. Volt itt minden, taktikázás, brutalitás, akciójelenetek, romantika, humor, sírás úgy, hogy a klasszikus Rapunzel történet minden lényegi eleme gyönyörűen beleépült a könyvbe. Nagyon tetszett, hogy bár az írónő összehozta a kis társaságot, nem hagyta, hogy minden vígan alakuljon és bedobta, hogy egyszerre több szemszögből/helyről kapjuk az információkat. Plusz szerintem a karaktereknek is jót tett, hogy jobban megismerhették egymást.

Annyira hullámzó érzelmeket tapasztaltam olvasás közben, amilyeneket csak ritkán szoktam. Egyik pillanatban azért izgultam, nehogy a drágaságaimnak baja legyen, a következőben elámultam a helyzet fantasztikus megoldásán, majd következett pár szívet melengető és szívet tépő pillanat. Utáltam, rettegtem, undorodtam, egy szó mint száz, nem volt közömbös a sztori, ami nagyon is jó jel.

Cinder még mindig fantasztikus fő-főhősnő. Nagyon eszes, kitartó, de közben lejön, hogy egy fiatal lányról van szó, akinek hirtelen nagy teher és felelősség zuhant a nyakába, anélkül, hogy ezt kérte volna. Eljött a pillanat, amikor már ő sem csak egy folyamatosan menekülésben lévő személy, aki csak és kizárólag az életben maradásért küzd, hanem igenis komoly erkölcsi dilemmákkal kell szembenéznie. Akadt olyan jelenet, hogy meglátása szerint nem jól döntött, amit megbánt és belátta, hogy ezeknek vannak következményei. Hogy minden tettének végzetes kimenetele is lehet.

Talán nem létezik olyan dolog, hogy végzet.
Lehet, hogy csak a lehetőségek adottak és az, hogy mihez kezdünk velük.
Scarletet nagyon sajnáltam ebben a részben és az ő karakteréhez kapcsolódó részek helyenként eléggé brutálisra sikeredtek. Sokkal durvább lett ez a kötet, mint az eddigiek. Vagyhát, körülbelül olyan, mint a Scarlet volt. Sajnos ő annyira nem tudott kibontakozni a Cress lapjai között, viszont általa megismerhettük Wintert és számos nagyon érdekes lehetőség nyílt meg.

Wolf szintén kissé a háttérbe szorult, illetve Cinder amolyan erkölcsi bűntudatának folyamatos jelképe lett. Kai végre kezdte összeszedni magát, jár is neki egy kis buksisimi.

Cress-szel elég soká tartott kibékülnöm. Az elején kedveltem, aztán kissé gyerekesnek és idegesítőnek gondoltam, a végére azonban őt is a szívembe zártam. A Thorne-hoz fűződő érzelmei a kezdetekkor nagyon nevetségesen hatottak, a többiek felé irányuló gondolataival egyetemben. Ám a kapitánnyal közös jeleneteiket imádtam és azért nem semmi akadályokat kellett nekik se leküzdeniük. Thorne érzései, meg a lányhoz való hozzáállása tűnt még kicsit légbőlkapottnak, de ezen túl tudok lépni, mert imádom, mint karaktert.

Összességében Marissa Meyer nagyon jól megoldotta, hogy egyszerre menjen tovább az alaptörténet és Cressék Rapunzel újramesélése is kibontakozzon. Hihetetlenül pörgős és fordulatosra sikeredett ez a folytatás. A lezárás elkezdését nagyon várom, de közben meg nehezemre esne elengedni a drágaságaimat. Hatalmas végjátékra számítok!

Lorelei

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése