A Csillagainkban a hiba találkozik Eleanor és Parkkal ebben az igéző, üdítő és gyönyörű történetben egy lányról, aki megtanul élni attól a fiútól, aki meg akar halni. Theodore Finchet lenyűgözi a halál és állandóan különböző lehetőségeken gondolkodik, hogyan is ölhetné meg magát. Ám minden egyes alkalommal valami jó, nem számít milyen apró, megállítja őt. Violet Markey a jövőnek él, számolja a napokat az érettségiig amikor is megszökhet indianai városából és a lüktető fájdalom elől, ami minden éber percében vele van a nővére halála óta. Amikor Finch és Violet találkozik egy harangtorony szélén az iskolában, bizonytalan, hogy ki is ment meg kit. És amikor párban kell dolgozniuk egy projekten, hogy felfedezzék a ,,természetes csodákat" az államukban, Finch és Violet mindketten sokkal fontosabb felfedezéseket tesznek: Finch csak Violettel tud önmaga lenni - egy furcsa, vicces, hangos fiú, akiről kiderül, hogy végül is mégsem egy szörnyszülött. Violet csak Finch-csel tud megfeledkezni a napok számlálásáról és helyettük megéli őket.Ám ahogy Violet világa kibontakozik, Finché úgy kezd összezsugorodni.
Felejtsük is el szerintem a fenti könyveket, rendben? Nem sok köze van az említett regényeknek ehhez a történethez. Minden úgy kezdődik, ahogyan a fülszöveg is írja. A két fiatal éppen azon gondolkodik, hogy öngyilkos lesz a torony tetején, de először egyik sem veszi észre a másik jelenlétét. Milyen humoros, nem? Az első mondat is ez:
 |
| ,,Jó nap a mai a halálra?" |
Ugye? Az ember el sem tudja dönteni, hogy ez most humoros, keserű vagy szomorú történet lesz-e? Mindenesetre az incidens után a két főszereplő gyakrabban kezdi el látni egymást és apránként megváltoztatják egymás életét.
Végig a halál gondolatával játszadozik Finch. Milyen módjai vannak az öngyilkosságnak? Mik a következményei? Bizony nem mindegy, hogy ha valakinek fel is kell takarítania utánad! Szóval úgy éreztem Finch karaktere valamilyen szinten tényleg humoros, de nem tudtam őt hova tenni az egész könyv alatt. Hisz azért nem normális dolog adatokat gyűjteni arról, hogy egyes híres emberek, hogyan s miért végeztek magukkal... Például megtudtam, hogy mivel barna szemű vagyok, ezért valószínűleg méreggel vagy kötéllel lennék öngyilkos. Igen, ezt egy statisztika kimutatta! Hogy mik vannak!
Violet volt viszont az a szereplő, akivel sehogyan sem tudtam azonosulni. Egyszerűen teljesen közömbös volt a számomra. Így nem tudtam mi fog belőle kisülni.
Ez a könyv egyszerre nevettetett meg, késztetett sírásra /vagy
legalábbis több tíz oldalon keresztül volt gombóc a torkomban/ és tett
dühössé. A történet elején, úgy érzem jobban koncentráltunk Violetre,
míg a második felében Finchre.
Ami nagyon tetszett benne, az a sok gondolat ami felmerült a könyv
során. Nagyon elmélyültem bennük és bevallom sok nem volt újdonság, ami
nem tudom, hogy mit árul el rólam. Szerettem a kis kirándulásaikat, a rengeteg mondanivalót. Hogy "soha nem az számít, hogy mit viszünk magunkkal egy helyről, hanem hogy mit hagyunk ott magunk után." Hogy Finch "UltraViolet Remarkey-able"-nek hívta a lányt. Hogy "nem elveszett, hanem megtalált." Ahogy azt is, hogy "minden nap tökéletes volt." Hogy "bizony egyedül vagyunk, csapdába esve ezekben a testekben és a saját elménkben, és akármilyen társaságunk is akad ebben az életben az tovaúszó és felszínes". "Nincs többé tél, mert Finch, te elhoztad a tavaszt". Szerettem az összes Finchet. Mindegyik kicsit őrült, de az élet is az, nem igaz? Nehéz csak egy-egy idézetet kiemelni a könyvből.
 |
| ,,Nem egész napokra emlékszünk, hanem pillanatokra." |
A fenti kiemelt idézet is mennyire igaz! Biztos nektek is ugrik be valamilyen emlék, miután elolvastátok ezt a sort! Tehát egyszer mindenkinek ajánlom, hogy elolvassa a könyvet, mert elgondolkodtat, de valamilyen szinten össze is fog törni. Innentől pedig, ha nem szeretnél egy nagyon fontos dolgot lelőni, akkor tűnés, mert
A fél
csillag levonás nekem azért jár, mert egyrészt nem éreztem annyira a
főhőseink között a kémiát, másrészt egyszerűen
meglepett a végén Finch tette. Nem tudom felfogni, hogy megtette. Egyik
részem érti, a másik dühös. Nem gondolt bele, hogy az egyetlen embert
akit igazán szeret, és aki őt viszont szereti, egyedül hagyja? Azok
után, hogy a tónál látta, milyen reakciót váltott ki Violetből az, hogy azt hitte megfulladt? Hogy a
nővére elvesztése után még a szerelme is meghal? Hogy Violet is
elgondolkodott az öngyilkosságon és esetleg a halálával áttaszítja a
vonalon? Persze, mondhatjuk, hogy Finch beteg volt, talán soha sem
önmaga, de mindez engem nagyon dühített. Abban sem voltam biztos, hogy
Violet életben marad. Pláne nem azok után, hogy ő találta meg Flinchet, hogy ő az, aki látta a holttestét. Ez nem olyan dolog, amit egykönnyen feldolgoz az ember. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy elmarad a happy end, de miután erre minden esély elpárolgott, kételkedtem benne, hogy egyáltalán életben marad a másik főszereplőnk. Ez a sokk egy életre az illetővel marad.
A vége nagyon meglepett, valahogy lehetett rá számítani, de ez a lehetséges kifejlet állt számomra legtávolabb. Komolyan a happy endben hittem és ez annyira megdöbbentett!
Miután befejeztétek, ajánlom, hogy a szerző jegyzetét is olvassátok el! :)
Szép napot!
Lorelei :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése