by
december 04, 2017
0
megjegyzés
2017
fantasy
fiatalkor
ifjúsági
kaland
kamaszkor
kortárs
Kossuth kiadó
mese
misztikus
Ransom Riggs
young adult
Az amerikai Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvvel tűnt fel (2011). E regény világszerte óriási sikert aratott – nagyszerű film is készült belőle –, majd további két sikerregénnyel (Üresek városa, Lelkek könyvtára) trilógiává bővült. Riggs legújabb, gyönyörű, művészi grafikákkal illusztrált könyvében azokat a regéket írja meg, amelyek a trilógiában szereplő „különlegesek” eredetét és legősibb történeteit beszélik el. A „különlegesekről” szóló szokatlan mesék minden darabja egy-egy meglepetés: sosem az történik, amire számítunk, a szereplők furák, a fordulatok kiszámíthatatlanok, az atmoszféra pedig különös. Minden történet egy másik világ, de megegyeznek abban, hogy különlegesek.
Ransom Riggs Vándorsólyom trilógiáját részről-részre egyre jobban a szívembe zártam. Sőt, megközelítem, hogy az utolsó rész, olyan hihetetlenül logikusan volt kialakítva és kijátszva, amivel a kötet ritkaságszámba emelkedett. Kérdés sem volt számomra, hogy belevágok a mesegyűjteménybe, ám a végén ambivalens érzésekkel csuktam be, az egyébként elképesztően gyönyörű regényt.
Az előszót követően 10 regét ismerhetünk meg. Ezek közül néhány már említésre került a trilógia során, ám számos ismeretlen történettel is találkozhatunk. Mindegyik bevezetése egy illusztrációval kezdődik, amiken csak ámulni tudtam. Végig nagyon jó érzés volt fogni, lapozni, érezni a lapokat az ujjaim vagy az orrom alatt, a kiadó kiváló munkát végzett a kialakítás során.
Úgy összességében két fő problémám volt a gyűjteménnyel. Az egyik, hogy több történetnél is azt éreztem, hogy nem nagyon, vagy egyáltalán semmilyen módon nem kapcsolódik a különlegesek világának hangulatához. Valahogy nem illettek bele. A másik pedig, hogy rendkívül klisés és kiszámítható fordulatokon alapuló tanulságra/végkifejletre épülnek. Kezdjük az elsővel.
Azt, hogy nem kapcsolódik a különlegesekhez, olyan értelemben kell elképzelni, mintha csak simán
egy novellás kötetet olvasnék, amiben emberek különleges képességgel szerepelnek, nem a különlegesek regéit. Foghattam volna történeteket On Sai Esővágyából is, ugyanezt a hatást érem el velük. Hiányzott a különlegesek hangulata, egyszerűen nem áradt a gyűjteményből. Ennek lehet oka a néhol gyenge kialakítás a mondanivaló terén.
Például A villás nyelvű hercegnőben kaptunk egy kígyószerű lányt, akit kivetnek maguk közül a normálisok, viszont a története konkrétan a szádba rágja a tanulságot és nem döbbent le úgy, mint mondjuk Cuthbert regéje. Elindít szépen egy komoly potenciállal rendelkező kérdést, majd a végén egy oldalban hopp felgöngyölíti az egészet. Mese ide vagy oda, helyenként nagyon légből kapott és véletlenszerű megoldásokkal találkozhatunk, amik sokszor nem passzolnának a történetbe vagy végképp tönkreteszik az egészet. Ráadásul, ez nem egyedi eset. Szinte alig tudok olyan novellát mondani, amiben ne lenne valamilyen csodafordulat.
Mindezek ellenére nagyon jó volt olvasni az emberi arroganciáról, törtetésről Az elragadó kannibálokban. Kiválóan bemutatta, hogy örök elégedetlenek vagyunk, valamint, hogy sosem becsüljük meg, amink van. A különlegesek, a végtagjaikat eladva próbáltak minél fényűzőbben élni, egymással versenyezve, míg végül pórul jártak. Az első ymbryne történetével is találkozhattunk, tényleg visszatérhettünk a kezdetekhez és Ymeene személyében egy szimpatikus, empatikus és bátor védelmezőre találhattunk. A Szent Pál galambjai és Cuthbert regéje már a regényből ismertek voltak, ám jó érzés volt külön kötetben, szabadon elmélyedni bennük. A rémálmokat szelídítő lány meséjét élveztem még nagyon. Tetszett, ahogy feszegette azt a kérdést, hogy kinek dolga eldönteni, hogy mi a helyes és helytelen. Egyáltalán van-e ember, akinek joga van ítéletet hozni.
A többi novella, ahogyan már írtam, középszerű, gyenge lábakon álló összbenyomást keltett bennem. Leginkább egy romantikus és felettébb kínos elképzelés volt az Aki szellemekkel barátkozott, nem is tudnék kiemelni belőle semmit. Sorsunk és önmagunk ellen próbáltunk harcolni a Cocobolóban, míg A sáskában a szeretetet próbáltuk felkutatni. Végül Az árapály urában az emberi önzés és kihasználás kérdése került terítékre.
A könyvet nagyon szépen köszönöm a Kossuth Kiadónak!
Lorelei
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése