Gerencsér János: Kósza ​utak legendája

by Lorelei március 31, 2017 0 megjegyzés 2017 alternatív történelmi Athenaeum fantasy Gerencsér János magyar regény

Gerencsér ​János fantasyjében a koldussá vált királyfi, az igazságos uralkodó mítoszát teremti újra, ármánnyal és szerelemmel átszőtt meséjét a történelmi regények rajongói is örömmel forgathatják. A Kalászkirály igazi tanulságos olvasmány minden korosztály számára.

Az Úr 1151. évében, egy képzeletbeli világban két királyi sarj, egy fiatal hercegnő és egy ifjú lovagkirály menekül üldözői elől. Eime, Ektíria birodalmának volt úrnője a testőrével bujdosik, míg a trónról őt letaszító Aceras király, aki immár maga is trónfosztott lett, koldusgúnyában vegyül el alattvalói között. Ellenségek ők, sorsuk mégis összefonódik, miközben földönfutóként a szabadságukért küzdve, lassan felnőtté válva nemcsak saját magukat ismerik meg egyre jobban, hanem népük akaratát is. Ám ezalatt a kegyetlen háborúskodások, öldöklő hatalmi harcok világát éppúgy át kell vészelniük: vérgőzös csatákon, halálélményeken tanulják meg a túlélés könyörtelen törvényeit. Márpedig azokat még a bukott uralkodóknak is tudniuk kell, főként, ha vissza akarják szerezni koronájukat.

Csupán gyönyörű borító és figyelemfelkeltő fülszöveg – nem több Gerencsér János könyve. Annyira, de annyira szerettem volna imádni, ígért nekem fűt-fát, fantasy-t és kalandokat megspékelve kis szerelemmel, mindezt egy alternatív történelmi közegbe építve. Erre mit kaptam? Bugyuta főszereplőket érthetetlen tettekkel, akik még péklapátra sem érdemesek!

Minden adott volt egy kalandos alapsztorihoz. Van nekünk egy hercegnőnk Eime, akinek édesapját megölték, nő létére pedig nem uralkodhatna egyedül, kellő tiszteletet kiérdemelve. Éppen ezért menekülni kényszerül. Óriási csavar, hogy a trón új királyát is megfosztja hatalmától egy elégedetlen nagyúr, így ő is megszökik és kóborolni kezd. Az első 10 oldalon annyi vér folyt, hogy kezdtem megörülni, hogy egy izgalmas regénynek nézek elébe. Utána viszont jött a feketeleves.

Ugyanis kiderült, hogy a hercegnő egy nyavalygó, buta liba. Sajnálom, hogy így nyíltan le kell írnom, de az. Megvan egy bizonyos szintű absztrakt tudása, de minden máshoz inkompetens. Esküszöm, mintha csak az egyetemi irodalom tanárnőmet testesítené meg, akiben se értelem, se összeszedettség, az óráinak pedig semmi felépítése nincs. Miben nyilvánul meg mindez? Gyakorlatilag száműzött lett, limitált pénzmennyiséggel, ezért a testőrének édesanyja az életét kockáztatva befogadja őket, mire a lány agyagozásba kezd. Háborús időkben, szegény körülmények között, életveszélyben, agyagozik. Jellemének mélysége még jobban megismerszik, amikor elmennek kiégetni ezeket a csodákat. Az égetők ugyanis kész agyagedényeket kérnek munkájukért cserébe. A hercegnő pedig felháborodik, hogy márpedig azok olyan szépre sikerültek, ők meg pont a legszebbeket kérik el, inkább fizessünk nekik ezüstpénzzel, hiszen abból úgyis olyan kevés van nekünk. Ez az első, kb 23 oldal cselekménye.

Ha ez nem lenne elég, Eime gyakorlatilag mindenkibe beleszeret. Először a testőrébe, aztán ebbe- abba, végül Zöld Íjász Fecskébe is. Amint akárki érdeklődést fejez ki iránta (tulajdonképpen akkor is, ha nem), akkor persze nekiáll hangsúlyozni, hogy őt meg kell hódítani, nem adja egykönnyen magát. Nem kell aggódni, elég pár mondatnyi próbálkozás, az sem baj, ha alapja sincs a románcnak, két perc múlva mindenképpen beadja a derekát. Mondjuk az összes szerelmi szál instalove volt. Mindenesetre Eime gyerekeknek oktatja filozófusok tanait, de nem értékeli mások áldozatait. Egyházi elöljárókat oktat ki, de valójában nem képes felfogni a helyzet súlyosságát. Nem mintha sok politikai csatározás lenne leírva a könyvben. 50 oldalanként pár mondatban megemlítik, hogy most éppen ki kit támadott meg, majd vándorlunk tovább. Ezen felül Eime azt is elvárja, hogy a férfiakkal egyenlő bánásmódban részesítsék, mert mindenkit nőgyűlölőnek tart. Éppen ezért teljesen logikusan fiúnak adja ki magát, hogy aztán hisztizhessen, amiért aztán mégsem nőként kezelik (???).

A másik "gyöngyszem" Aceras, a trónfosztott király. Hangsúlyozza, hogy rengeteget szokott vadászni, de képtelen életben maradni a természetben. Amikor pedig bolyongása során emberek útjába kerül, nem rest közölni mindenkivel, hogy amúgy ő a király. Képtelen voltam megérteni, hogy most ez egy zseniális terv része, vagy komolyan ennyire hülyére vettek ezzel a könyvvel? Olyan volt, mint egy paródia! Fogalmam sincs hogyan, de időközben kiderül, hogy Aceras valójában hatalmas harcmester. Ellentmondás ellentmondás hátán. Végig az az érzésem volt, hogy most én vagyok a hülye, mert nem látom át a mesteri tervet a szereplők döntései mögött. 

Ehhez jött a másik gondolat, hogy nekem biztos hiányzik valamilyen háttérinfó, ami ahhoz kell, hogy élvezhető legyen számomra a regény. Sokszor nehézkes volt az írásmód is. Voltak bekezdések, amik ötszöri elolvasásra sem váltak érthetőbbé. Továbbá akadtak gondok idő szempontjából is. Az egész történet másfél évet ölel fel és nekem elég sok minden képtelenné vált. Akár a csaták, a hosszú gyaloglások de még a karakterfejlődések is.

Kevés az értelmes vagy szerethető szereplő, nagy részüket ráadásul meg is ölik. Személyes kedvencem volt Zöld Fecske, akiről mindig a képregényhős Zöld Íjász jutott az eszembe. Pedig az előbbi nem is íjász. Na mindegy. A végén mondjuk ő is kiakasztott. Zöld Fecske kiléte egyébként könnyen megfejthető volt.

Sorolhatnám még, hogy mi nem volt jó. Én tényleg próbáltam enyhítő körülményeket felállítani, úgymint egyes szereplők életkora, történelemben elhelyezett felállás, az utolsó 100 oldal is olvastatta magát, viszont egy idő után elfogyott a türelmem és szívem szerint eldobtam volna az egészet.

A könyvet nagyon szépen köszönöm az Athenaeumnak! Szerettem volna szeretni, de ez a könyv most nem nekem szólt.

Lorelei