Lylia Bloom: Védtelenül

by Lorelei április 13, 2017 0 megjegyzés 2017 kortárs Könyvmolyképző Lylia Bloom magyar new adult regény romantikus Rubin pöttyös szerelem

Létezik tökéletes férfi? 

Anna élete nagyszerű. Második évét kezdi az egyetemen, és a legfőbb problémája, hogy mikor jut el álmai városába, Rómába. Szereti az életét, vágyik a nagy Ő-re, és imád a barátnőivel csetelni. 

Megismerkedik a titokzatos és vonzó Rolanddal, aki nem nyugszik, amíg Anna bele nem egyezik egy randevúba. 

A szerelem hirtelen születik, és Anna úgy érzi, nem is lehetne boldogabb, bár a barátok egyre jobban aggódnak a túl gyors összeköltözés miatt. Anna nem érti, miért, hiszen Roland figyelmes, vonzó és mellette minden vágya teljesül, még a várva várt utazás is. Csakhogy az álomvilág hirtelen szertefoszlik. 

Vajon milyen a nagy Ő igazi arca? 

Mit jelent a birtoklás, és mit az őszinte szerelem? 

Anna úgy érzi, az élete romokban hever, és egyre nehezebb a kiút megtalálása. 

De küzd, még akkor is, amikor egy váratlan tragédia mindent tönkretesz. 

A regény az V. Aranymosás Irodalmi Válogató Public Star kötete, 

az olvasóközönség kedvence.

Lylia Bloom könyveivel meglehetősen régóta szemezek, nagyon sok jót hallottam róluk. A Védtelenül fülszövegét is kerültem, csakúgy, mint az esetek többségében, így nagy meglepetés ért az első 50 oldal után. Nem számítottam arra, hogy egy ilyen gyönyörű borító ennyi szenvedést rejt majd magában mindkettőnk részéről. Azt sem vártam, hogy a végére megszeretem a regényt. Nehéz lesz spoiler-mentesen írnom a történetről, de igyekszem.

Anna és barátnői még egy utolsó, nyár végi bulit tartanak, mielőtt újra elválnának útjaik az egyetem miatt. A lány ekkor találkozik Rolanddal, akit hiába próbál lerázni, ugyanis a férfi újabb és újabb kísérleteket tesz Anna meghódítására. Nem kell sok idő ahhoz, hogy Roland erőfeszítései sikerrel járjanak, de a hosszú távú boldogság úgy tűnik, várat magára.

A könyv elején kellett egy pár oldal, mire megszoktam az írónő stílusát. Számomra helyenként túl szabatosan és túlírtan fejezte ki magát Anna, annak ellenére, hogy húszéves. Ezzel nem arra célzok, hogy a lánnyal egykorúak képtelenek lennének a változatosan megfogalmazott beszédre, hanem sokkal inkább a személyiségével állt ellentétben. 

Ugyanis a regény első felében Anna borzasztóan éretlenül, határozatlanul és kétségbeesetten viselkedett. Még csak annak sem tudhatom be, hogy a rózsaszín köd homályosította el a valódi énjét, hiszen az előbb említett tulajdonságok már a kezdetekkor megmutatkoztak. Amikor Roland folyamatosan hívogatta, az egyik mondatban még ellenszenves érzéseket táplált a férfi nyomulása iránt, majd a következő megszólalásánál már áradozott arról, hogy hát ez az álompasi mégiscsak képes őt megnevettetni.

Részemről az sem volt normális, hogy alig pár hónapnyi járás után Anna szinte feladta a családját, barátait ergo az egész életét azért, hogy Rolanddal lehessen. Jó, nyilván, még nem voltam eléggé szerelmes ahhoz, hogy ezt átérezzem. Ám az igazi problémák akkor kezdődtek, amikor az ő kapcsolatukban is borult a bili. Egyrészt nem tudtam átérezni azt, hogy az ő szerelmük olyan hatalmas és mindent felemésztő lenne. Nem láttam azt, hogy bár az egyiküknek komoly lelki problémája van -de olyan szintű, ami befészkeli magát a mindennapokba-, annak ellenére szeretnék egymást és igyekeznének túljutni rajta. Colleen Hoover It Ends With Us című könyvénél ez működött, de itt nem. Mégpedig a Kristóf szál miatt.

Amikor a probléma felütötte a fejét, Anna behúzta fülét-farkát és ahelyett, hogy határozottan fellépett volna Roland ellen, vagy segítséget kért volna, nekiállt epekedni egy másik srácért. Elítélte a menekülés minden formáját, pedig ő is egy álomvilágba szökött a valóság elől. Lett egy olyan szál, aminek bár remek mondanivalója lehetne, itt mégis feleslegessé vált.

Végül elérkezett az a pont, amikor Anna megemberelte magát és végre ki tudott szakadni egy ártalmas kapcsolatból. Ekkor tett egy fordulatot a könyv számomra is és vált élvezhetővé! Nagyon örültem neki, hogy már nem kizárólag a Rolanddal való szenvedésére fókuszál a történet. Az írónő sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a család, gyász, barátok, életcél szálakra, amik kifejezetten üdítően hatottak. Végre egy regény, ami megmutatta, hogy az élet nem csupán abból áll, vajon megtalálod-e a nagy Ő-t, mintha csak ettől függne valaki jóléte és boldogsága. Kicsit átmentünk fejlődésregénnyé, amitől külön ujjongtam. Olyan élethelyzetekkel találkoztunk, amik valódi nehézséget jelentenek egy fiatal életében.

Hiszen mindannyian megtapasztaltuk milyen önmagunk keresése. Sőt, nálam ez még most is tart. Továbbá meg kell birkózni mindazzal, ami az egyetemi jókedv s derű után következik. Szembesülni kell veszteséggel és tudnunk kell elengedni és megbocsátani - persze ez utóbbiak helyzetfüggőek.

A Védtelenül második felében már kifejezetten megkedveltem Anna karakterét, tetszett benne, hogy próbált mindig felállni a padlóról. Viszont azt is belátta, hogy nem boldogulhat minden esetben egyedül. Talált megoldást és segítséget, még akkor is, amikor a családjára nem számíthatott.

Összességében nagyon pozitív élményben volt részem. Anna rengeteget fejlődött és ha ebből a szempontból nézem a könyv egészét, akkor annyira nem is volt fájdalmas az a 100 oldalnyi rész, amitől viszont én szenvedtem.

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképzőnek!

Lorelei