Morrigan ​Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja. 

Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait… 

És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja… 

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz az előző részre nézve!

Sajnálom, hogy csak ritkán kerül a kezembe egy Morrigan Crow kötet. Pedig szerintem kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló szórakozást nyújtanak és remek tanulságokat vonhat le belőlük az ember. Már az első részben is tetszett a felállás, hogy a főhős ezúttal nem a pozitív próféciát hivatott betölteni, hanem éppen ellenkezőleg, a gonoszság kialakulásának örök dilemmájával dobálózik. Ezúttal a bejegyzésemben szeretnék reflektálni egy véleményre, mely szerint ezt a történetet nem kellene közönség elé vinni, mert egy olyan példát terjeszt a gyerekek elé, hogy ők születhetnek eleve rossznak, elátkozottnak, no meg spiritualitás is van benne, ami így nem éppen nyerő. 

Üdvözlet a Grishák világában. 

Kaz Brekker és számkivetett csapata nemrégiben egy akkora rablást hajtott végre, hogy ők maguk sem voltak biztosak abban, hogy mindannyian ép bőrrel megússzák. Ahelyett, hogy végre feloszthatnák egymás között a zsíros zsákmányt, újfent az életükért kell küzdeniük. 

Átejtve és legyengülve, a csapat erőforrásai, szövetségesei és reménye megfogyatkozott. Erőteljes hatalmak szállingóznak Ketterdambe, hogy megfejtsék a jurda parem nevű veszélyes drog titkait. Régi riválisok és új ellenségek kerülnek felszínre, hogy próbára tegyék Kaz ravaszságát és a banda törékeny hűségét. 

Háború fogja sújtani a város sötét és kanyargós utcáit – egy harc a bosszúért és megváltásért, ami a Grisha világ jövőjét hivatott eldönteni. 

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz az előző részre nézve!

Aki olvasta az első részről írt bejegyzésemet, tudhatja, hogy oda voltam a Six of Crows minden egyes betűjéért. Nem is tudom, hogyan voltam képes közel másfél évet várni arra, hogy belekezdjek a folytatásba. A regény hiába ígért nekem több száz oldalnyi csodát, a végén csak arra tudtam gondolni, hogy még több kell nekem ebből a fantasztikus csapatból. 

Figyelem! A fülszöveg és a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz az előző részekre nézve!

Légy üdvözölve a Végjátékban, a Caraval sorozat harmadik és egyben utolsó részében. Egyszer minden játék véget ér… 

Két hónap telt el a legutóbbi Caraval, vagyis azóta, hogy az úgynevezett Tarotok kiszabadultak az elvarázsolt kártyapakliból, hogy Tella utoljára látta Legendet, hogy Legend sajátjának kiáltotta ki a trónt. Most a férfi a hivatalos megkoronázására készül, Tella pedig eltökélt, hogy mindebben megállítsa. Úgy gondolja, hogy a saját, elvarázsolt álomban szenvedő édesanyja a jogos örökös. 

Ezalatt Scarlett egy saját játékba kezd. Kihívta Juliant és korábbi vőlegényét, Nicolas d’Arcy bárót egy versenyre, ahol a győztes jutalma a lánnyal kötött házasság. Ezáltal Scarlett úgy érzi, végre teljes mértékben ura a saját életének és jövőjének. Még nem is sejti, hogy az édesanyja múltja mekkora veszélybe sodorta… 

Bár Caravalnak vége, a legnagyobb játék még csak most kezdődött el, amelyben életek, birodalmak és szívek forognak kockán. Ezúttal nincsenek nézők: csak győztesek és vesztesek. 

Én tényleg oda meg vissza voltam az első résztől és bármennyire is próbáltam megkedvelni a folytatásokat, sajnos nem sikerült. Olyan gyönyörű és kerek lezárást kapott a Caraval, hogy ha kihagyod a maradék két könyvet, teljes nyugalomban élheted le az életedet. Bár a Legendary-ben elindult pár érdekes szál, ami fenntartotta a kíváncsiságomat, olyan nevetségesen lettek elvarrva, hogy a Finale-nek teljesen felesleges érzete lett. 

Figyelem! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz az előző részekre nézve! 

Nézzük milyen potenciált rejtett magában a lezárás. Megtudtuk, hogy Dante valójában Legend, no meg tesók Juliannel és még a jogos trónörökös is. A Legendary végén a játékmester megmentette Tella életét, ám ezzel kiszabadította a Tarotokat (és a lányok édesanyját) az elátkozott kártyapakliból. Legend azonban a varázserejét választotta Tella helyett, akit ezzel magára hagyott. Mérhetetlen vonzalmuk miatt felmerül a kérdés, hogy milyen nagyobb erő fenyegetése közeledik, ha a férfi még a szerelmet is eldobja. Scarlett tovább levelezett a báróval, majd gondolta ad egy esélyt neki is, hiszen nem akarja már ilyen fiatalon egy embernek odaadni a szívét. Sok-sok ígéretes szál keringett itt. Némelyik logikussága megkérdőjelezhető, de legalább szólhatott volna egy ütőset a sorozatzáró. 

Kezdjük a lányok édesanyjával, Paradise-zal. Az írónő gyönyörűen felépített köré egy rejtélyt: az anyuka, akiről nem tudni egyértelműen, hogy meghalt-e vagy elhagyta a lányait. Majd világossá válik, hogy egy valóságos badass női Robin Hoodról van szó, aki feláldozta önmagát, hogy megmentse a világot. Persze nem minden tündérmese, hiszen a folyamat közben úgymond a lányait is sanyarú sorsra ítélte. Most, hogy végre kiszabadult a tarotkártya börtönéből, alig vártam, hogy elmesélhesse az indítékait, hogy megismerhessük az ő szemszögéből is az eseményeket. Erre mi történt? A nő már a regény elején kijátssza a gyerekeit, hogy aztán egyetlen szem jelenettel elvarrja a szálakat. Én komolyan nem hittem el, hogy Paradise felbukkanása ennyiben ki fog merülni, de sajnos igen. Hiábavaló volt felépíteni ezt a karaktert, ha ilyen szinten kiaknázatlan maradt. Megmaradhatott volna említés szintjén, hiszen az a plusz, amit hozzátett a történethez úgy derült ki, hogy ő nagyrészt nem is volt jelen. 

Oké, következő szál. Valahogyan meg kellett magyarázni, hogy egy több évtizede élő hatalmas mágus miért taszítja el a szerelmét, akibe alig két hét alatt zúgott bele. Legend látszólag önző okokból félti a varázserejét, ezért hagyta ott Tellát. Ám a lányt ez nyugtalanítja és nyomozni kezd Legend után. Kiderül, hogy az egyik Tarot, Hullócsillag, szintén pályázik a trónra, akinek nem mellesleg akkora ereje van, mint egy hullócsillagnak (ha-ha). A játékmester indítékai így már nemcsak a koronára irányulnak, hanem a világ megmentésére is, hiszen Hullócsillag (istenem, mint

valami póni név) a kegyetlenségéről és hataloméhségéről híres. Hogy jön Tella a képbe? A halhatatlanok képtelenek arra, hogy szerelmet érezzenek, pláne egymás iránt. Ám előfordulhat, hogy beleesnek egy emberbe. Ha ez a szerelem tartós, akkor a halhatatlanból halandó lesz. Így már érthető Legend miért taszítja el magától Tellát és miért szeretné, ha a lány halhatatlan lenne. 

Ezután jöjjön Scarlett és a feleslegesen felvezetett szerelmi háromszög. Imádtam őket Juliannel és a lányt egy végtelenül értelmes embernek tartottam, egészen a második regényben tett megnyilvánulásáig. Szóval titokban tovább levelezgetett a báróval, aki az elmondásai alapján szintén egy kiváló férjjelölt lenne. Az hagyján, hogy Scarlett már a Finale elején teljesen egyértelműen kijelenti az olvasónak, hogy ő kizárólag kit szeret, szegény báró szálát is olyan hamar elvarrták, hogy szükségtelenné tették ezt a részét is. A lány még teljesen röhejesen előállt egy versennyel is, aminek a nyertese viheti a kezét és szívét.

Akkor jogosan felmerülhet a kérdés, hogy végülis miről szólt a befejezés? Hullócsillag megdöntéséről. Már kezdtem örülni, hogy tényleg egy kegyetlen gonosztevőről lesz szó, viszont helyenként ő is olyan értelmetlenül kíméletesen cselekedett, hogy nem volt méltó a hírnevére. Az pedig, hogy az ő sorsa mi lesz, egyenesen nevetséges. 

Azt sajnálom, hogy a Finale végülis értelmetlen és korán elvarrt szálakra épült, sőt igazából azt is, hogy egyáltalán íródtak folytatások. Számomra teljesen megölte azt a varázslatot, azt a mesés élményt, amit a Caraval felépített. Kár ilyen rossz érzéssel befejezni valamit, amiért rajongásig odavoltam a kezdetekkor. Dühös és csalódott vagyok és bánt, hogy mindenből ki kell hozni a sorozatokat és a pénzlehúzást.

Lorelei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat az előző részre. Bár rajtam kívül már mindenki olvasta.

Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. 

Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük… 

Bár még egyszer sem olvastam végig az összes Percy Jackson részt, bánom, hogy nem gyerekként ismerkedtem meg velük először. Ugyan idősebb fejjel is teljes mértékben élvezhetőek a regények, úgy érzem, kölyökként adtak volna még egy pluszt. 

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz. 

Kevéssel éjfél után hófúvás kényszeríti megállásra az Orient expresszt. Az évnek ebben a szakában meglepő, hogy „telt házzal megy” a híres luxosvonat, mintha mindenki egyszerre akarna utazni rajta. A nem várt akadály türelmetlenséget, nyugtalanságot vált ki az utasokból, köztük a magánúton lévő zseniális detektívből, Hercule Poirot-ból is. Reggelre azonban mindezt egy tragédia tetézi meg. Holtan találják ugyanis a szerelvény egy amerikai utasát, méghozzá nem is akárhogyan – fülkéjében fekve, testén tucatnyi szúrással. Miután az is világossá válik, hogy gyilkosság történt, és az elkövető még nem hagyhatta el a vonatot, az utazóközönségen úrrá lesz a rémület… A segítség ki mástól érkezne, mint a nagy bajszú kis belgától, aki nem tagadja meg magát, beveti felbecsülhetetlen értékű szürkeállományát – és kivételesen két megoldással rukkol elő, így téve pontot e csöppet sem szokványos bűntény végére. 

Szerintem kevesen vannak, akik még nem hallottak az Orient expressz híressé vált gyilkosságáról. Először gyerekként találkoztam a történettel a nagyszüleimnél. Egyik este már le kellett volna feküdnöm, amikor még fél füllel hallgattam az 1974-es filmet, amit a szüleim a szobában néztek. Később már a barátnőmmel együtt ültünk be az új változatra és az idei Könyvfesztiválon végre lehetőségem volt potom áron beszerezni a regényt. Csak azt sajnálom, hogy a gyilkosság megoldására élénken emlékszem. Sebaj, így legalább jobban oda tudtam figyelni a részletekre.

Stan Lee (teljes nevén Stanley Martin Lieber, becenevén: the Man) nem igényel külön bemutatást. A képregények történetének legismertebb, legendás alakjaként ő jelentette a fő kreatív hajtóerőt a Marvel Comics szerkesztőségében. Karrierje során ő keltette életre – és emelte be a köztudatba, a mainstream popkultúrába – a világ legismertebb képregényhőseinek és leghírhedtebb gonosztevőinek némelyikét. Történetei – melyek tele vannak gátlásokkal küzdő szuperhősökkel és mindaddig példátlanul összetett lelkivilágú rosszfiúkkal – ragyogó elmésséggel és lélektani finomsággal egészítették ki a műfajt, amely azelőtt főként a jó és gonosz örök küzdelmének lapos és közhelyes ábrázolásaira korlátozódott. Lee az emberivel egészítette ki az emberfelettit, és ezáltal a 20. századnak új mitológiát alkotott. 

Egy ​új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul. Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön. 

Az odaadó testvérpár Scarlett és Tella épphogy csak megmenekült Caraval legutóbbi játékából, miközben kegyetlen apjuk markaiból is sikerült megszökniük. Megnyerték a legendás játékot, ami másokat őrületbe kergetett –vagy rosszabb. Így a lányok jövője rendben kellene, hogy legyen. 

Ám Scarlett nem tudja, hogy annak köszönhetően nyertek, hogy Tella egy kétségbeesett alkut kötött egy rejtélyes idegennel. Eljött az idő, hogy Tella adósságát behajtsák. Tella tartozását ezelőtt még senki nem volt képes teljesíteni: megtudni Caraval mesterének, Legendnek az igazi nevét. 

Tella egyetlen esélye, hogy felfedje Legend valós személyét az, ha újra játszik a játékban, így a lány beleveti magát Caravalba. A játék mindig is a bátorságról, ravaszságról és áldozatról szólt. Ám most a tétek még magasabbak, mert ezúttal Caraval nem csak egy játék… 

Anno én imádtam a Caravalt minden egyes hibájával együtt. Meglepett, hogy végül sorozattá növi ki magát a regény, de úgy voltam vele, ha Stephanie Garber másodszorra és harmadszorra is hozza azt a varázslatot, amit a kezdő kötetben, akkor miért is ne?! Sajnos a Legendary elolvasása után sokkal inkább az van bennem, hogy miért nem kellett volna folytatni ezt a történetet. 

A különleges képességekkel megáldott/megátkozott, 16 éves Jacob Portmant a szülei épp elmegyógyintézetbe készülnek szállítani. Az átlagos amerikai kisvárosi család ugyanis egy szót sem hisz el a fiú kalandjaiból és hőstetteiből a különlegesek – üresrémek és lidércek által fenyegetett – világában. Pont jókor jelennek hát meg az autó előtt Jacob különleges barátai. 

Az időhurok szorításából szabadulva immár valamennyien a hirtelen előreöregedés veszélye nélkül mozoghatnak térben és időben. Útra kelnek az egykori londoni nyomornegyedből, Devil's Acre-ből, hogy felfedezzék a jelen normális Amerikáját, de az amerikai különlegeseket is. A kalandokban bővelkedő úton vezetőjük a mindkét világot ismerő – és a jelenben valóban csak 16 esztendős – Jacob… 

Nem titok, hogy bárki kérdez a különleges gyermekek világáról, annak egyből nekiállok promózni a sorozatot. Bár sokan vontatottnak (ez igaz) és unalmasnak (na ez már nem) tartják, számomra Ransom Riggs egy kiemelkedően egyedi világot és történetet teremtett az ifjúsági regények sorában. A trilógia olyan szép, kerek lezárást kapott, hogy kicsit tartottam attól, hogy a folytatás mit fog tartogatni a számunkra. Nem akartam csalódni. 

Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi. 

Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak. 

Mostanában egyre több olyan regénnyel találkozom, amely valamilyen sivatagi világba kalauzol el. A Bronzvárosra elsősorban a borítója miatt figyeltem fel, utána pedig tartottam attól, hogy csupán egy újabb klisés történettel fogok megismerkedni. Viszont óriásit tévedtem, ugyanis hatalmas pozitív csalódásban volt részem. 

Óvakodj az élőktől! 

Ne bízz a holtakban! 

Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét. 

A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik. 

A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére. 

A legvonzóbb, legérzelmesebb, legelbűvölőbb mágikus világ, amit írói fantázia teremthet. 

Még középiskolás koromban volt először szerencsém Maggie Stiefvater könyveihez. A farkasos sorozatát imádtam, a Hollófiúkkal ellentétben. Akkoriban valamiért nem nyűgözött le az ő történetük. Nagyon vontatottnak és unalmasnak találtam, úgy éreztem semmiről sem szól, de az újraolvasáskor már beszippantott a különös hangulata. 

Képzelj el egy világot, ahol minden tettedet és életed minden jelentősebb eseményét a bőrödre tetoválják! 

Saintstone-ban nincsenek titkok: születésed pillanatától kezdve megörökítik a bőrödön az elért eredményeidet, kudarcaidat és életed minden fontos pillanatát. Vannak megbecsült jelek, amelyek azt üzenik a külvilág felé, hogy jó ember vagy. És vannak szégyenletes jelek, amelyek árulóként megbélyegeznek. Leora az apja halála után abban talál megnyugvást, hogy az apja bőre gyönyörű történeteket mesél. Ez egészen addig tart, amíg Leora föl nem fedez az apja tarkóján egy jelet… a jel a Saintstone-ban elkövethető legnagyobb bűnt szimbolizálja. Leora rádöbben, hogy nem ismerte a saját édesapját. Miközben próbálja az igazságot kideríteni, megismerkedik Oscarral, aki egy bűnöző fia. Ahogy a fiatalok lassan közelebb kerülnek egymáshoz, Leorában úgy erősödik a kérdés: a fiú jelenti majd számára a megoldást, vagy csak bajt hoz a fejére? 

Alice Broadway könyvére –kicsit sem meglepő módon- a borítója miatt figyeltem fel. Majd egyre inkább elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon milyen módon épül be a tetoválások témája a regény történetébe? Összességében kissé ambivalens érzéseket tudhatok magam mögött, de lássuk is, hogy miért. 

Lowen Ashleigh épp egy anyagi csőd szélén álló íróként élte mindennapjait, amikor elfogadta élete ajánlatát. Jeremy Crawford, aki egyben a bestseller szerző, Verity Crawford férje is, felbéreli Lowent, hogy sérült felesége helyett fejezze be a világhírű könyvsorozatát. 

Lowen ellátogat a Crawford birtokra, abban bízva, hogy átrágva Verity több évnyi jegyzetelését és vázlatait, elég anyagot talál ahhoz, hogy nekikezdjen a projektnek. Ám Lowen a legkevésbé sem számít arra, hogy a káosz uralta irodában egy olyan befejezetlen önéletrajzi regényre bukkan, amelyet Verity a kíváncsi tekintetek elől rejtegetett. Töredelmes vallomások sorozata követi egymást az oldalakon, beleértve Verity emlékeit a lánya halálának napjáról. 

Lowen úgy dönt, hogy rejtve tartja a kéziratot Jeremy elől, tudván, hogy a tartalma lesújtaná a már így is gyászoló édesapát. Ám ahogy Lowen érzései egyre erősödnek Jeremy iránt, ráébred a számos előnyre, amire szert tehetne, ha Jeremy elolvasná felesége szavait. Hiszen hiába Jeremy odaadó szerelme sérült felesége iránt, ha a borzasztó igazságra fény derülne, a férfi többé képtelen lenne szeretni Verity-t. 

Ömlenghetnék egy sort CoHo eddigi munkásságáról, de azt hiszem felesleges. Aki követi az értékeléseimet a műveiről, az tudhatja, hogy kevés kivétellel az egyetlen olyan szerző, akinek a romantikus könyveiért rajongok. Így külön örültem, amikor megtudtam, hogy a megszokott mellé kapunk egy pszicho-thriller szálat is. Sőt, kíváncsi voltam miképp tudja mindezt beépíteni az írónő a megszokott felállásba. 

Amy ​Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David testvére öngyilkosságát követően határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel. 

Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot? 

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy belekezdjek-e a Pennington-testvérek sorozat második részébe. Pedig Szaszkó Gabriella levett a lábamról az első résszel. Nagyon élethűen írta le a történéseket és teljesen magába szippantottak az események. A tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt a Maradj velem. A folytatással kapcsolatos hezitálásom fő oka, hogy Amy szemszögén keresztül láthattuk a dolgokat, akit –oly sok David rajongóhoz hasonlóan-, én sem tudtam megkedvelni. Nem akartam átélni, hogy mivel próbálja úgymond igazolni a tetteit. 

2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött. 

Bár A tél jegyeseit szerettem, különösképpen a könyv hangulatát és a világot, a vontatottság számomra sokat rontott az összképen. Ennek ellenére kétség sem férhetett hozzá, hogy nekilátok a folytatásnak és mennyire jól tettem! A Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban ugyanis sokkal többet nyújtott az első résznél. A továbbiakban az előző részre nézve spoileresen folytatom. 

Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát. 

Nem titok, hogy elsőként a könyv borítója fogott meg, sőt a történetről úgy alapvetően nem sokat tudtam, mielőtt beleolvastam volna. A vélemények és értékelések is elkerültek, így teljesen tudatlanul tudtam belevágni Everless kalandjaiba. Végül elég vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet. 

Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia. 

Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia. 

Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével. 

Váratlanul toppant az életembe ez a könyv, így az átlagos fangörcsöt leszámítva nem sokat hallottam róla. Egy könnyed gyerekmesére számítottam, de úgy érzem, lassan szívesebben keresgélek ebben a kategóriában, mert sokkal kreatívabb és összetettebb történetekkel találkozom, mint más korosztályi besorolásoknál. Ha így folytatják, a gyerekkönyvek lassan verik a mezőnyt. 

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmazhat. 

Amikor az ikrek megkapják nagymamájuk féltve őrzött mesekönyvét, még nem sejtik, hogy hamarosan egy minden képzeletüket felülmúló világba lépnek majd be: a Mesék Földjére, ahol a gyerekkori történeteik mesefigurái életre kelnek. Alex és Conner nemsokára ráébred, hogy az általuk oly jól ismert mesék folytatódnak ebben a varázslatos világban: Aranyfürtöcske immár körözött szökevény, Piroska a saját királyságában uralkodik, Hamupipőke királyné pedig anyai örömök elébe néz! Az ikrek tudják, hogy valahogyan haza kell jutniuk. De sikerrel járhatnak a legendás Gonosz Királynővel a nyomukban? 

Imádom a tündérmeséket és a retellingeket is, így amikor évekkel ezelőtt szembejött velem a Kívánságvarázslat, kétség sem férhetett hozzá, hogy a kívánságlistámon fog landolni. Először nem tudtam az író nevét a jól ismert Glee karaktert alakító színészhez kötni, de amint felvilágosítottak arról, hogy ki is a tényleges szerző, néztem egy nagyot. Sőt, talán még inkább vonzott a regény, érdekelt, hogy a fiú mennyire tehetséges ezen a téren. 

Etta ​Spencer nem sejtette, hogy időutazó, egészen addig, amíg egy napon a tengeren ébredt, a múltban. Az első kötet folytatásában, megfosztva a nagy hatalmú varázstárgytól, ami egyetlen reménye volt anyja megmentésére, ezúttal szintén időutazó kedvesétől, a 18. századi kalóztól, Nicholastól szakad el, csakúgy, mint a saját természetes életidejétől. Mikor akarata ellenére a Gubancolóknál köt ki – e lázadó utazók vették el tőle a csillagórát –, megesküszik, hogy megszerzi tőlük a csodatévő műszert, és végleg megsemmisíti. Ehelyett vezérük, Henry Hemlock felfedi előtte titkát. 

Hirtelen minden megkérdőjeleződik, amiért Etta eddig küzdött. Olyan útra kell lépnie, amely egész jövőjét átformálja. Nicholas a lány keresésére indul. Segítői és társai ebben, a kezdetben ellenséges Ironwood rokona, Sophia és az eleinte szintén érdekből melléjük álló kínai zsoldoslány, Li Min. Nemcsak Ettát keresik, de a mindent befolyásoló, az idővonalat átállító csillagórát is. Ez utóbbi egyre iszonyatosabb pusztítást okoz, s a tét is fokozatosan nő. Mindeközben egy olyan ősi erő is belép a műszerért folyó küzdelembe, amely sokkal hatalmasabb és gonoszabb, mint az egymással vetekedő időutazó családok. A tét immár egy világégés. 

Alexandra Bracken engem egy kilóra megvett Az idő vándoraival, így kérdéses sem volt számomra, hogy belevágok a folytatásba. Ugyan akadtak logikai bakik az első részben, de összességében olyan élményt nyújtott a kezdés, hogy könnyen átsiklottam felettük. 

Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved. 

Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát: 

Ne kérdezz a múltról! 

Ne várj semmit a jövőtől! 

Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz. 

Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története. 

Vesd bele magad! 

Imádom Colleen Hoover könyveit, számomra a Slammed sorozat kivételével mindegyik egy nagyon színvonalas olvasási élményt nyújtott eddig. Bár a romantikus könyvek mostanában kicsit taszítanak az irreális nyáladzás miatt, CoHo regényei mégis vonzanak. Tudom, bennük is túlteng a rózsaszín köd, de van egy olyan feelingjük, ami teljesen beszippant. Mivel a Slammed-et annyira nem zártam a szívembe, így megijedtem, amikor az értékelések többsége alapján sokan lehúzták az Ugly Love-ot is. Szerencsére felesleges volt aggódnom.