2018. február 19., hétfő

Danielle Paige: Dorothynak ​meg kell halnia (Dorothynak meg kell halnia #1


Én nem kértem ezt. 
Nem akartam hős lenni. 
De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, amerre visz, nem igaz? 
Persze hogy olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék kismadarairól. De azt sosem hittem volna, hogy Ózfölde ilyen. Az a hely, ahol a jó boszorkányban nem lehet megbízni, a gonosz boszorkányokról kiderülhet, hogy ők a jók és a szárnyas majmokat kivégezhetik lázadásért. A sárga téglás út még megvan – de már az sem a régi. 
Mi történt itt? Dorothy történt. 
Azt mondják, sikerült visszatérnie Ózföldére. Magához ragadta a hatalmat és a hatalom a fejébe szállt. És már senki nincs biztonságban. 
Amy Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből. 
Beléptem a Gonoszok Forradalmi Rendjébe. 
Kiképeztek a harcra. És küldetésem van: eltávolítani a Bádog Favágó szívét. Ellopni a Madárijesztő agyát. Elvenni az Oroszlán bátorságát. 
Dorothynak pedig meg kell halnia. 

Évek óta szemezek ezzel a könyvvel, egyszer el is olvastam belőle pár oldalt, de valamiért félretettem. Folyton kosarakba pakoltam be a kezdő részt, majd meggondoltam magam és mégsem vettem meg. Bizonytalanul szemléltem, hogy beszerezzem-e az egész trilógiát. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy magyarul is megjelent az összes rész és minden mindegy alapon belevágok az első részbe. Gondoltam, mi rossz sülhetne ki belőle? Hiszen imádom a retellingeket, pláne, ahol teljes mértékben kiforgatják önmagukból az eredeti karaktereket. Az alapötlettel itt se lenne gond, de számomra ez egy rosszul sikerült kísérlet marad. 


- Én nem kértem ezt –mondja Amy, remekül összegezve a regényt. Otthon sanyarú sorsa van mind az iskolában, mind pedig édesanyja mellett, ám helyzetén nem változtat az sem, hogy egy tornádó felkapja és Ózföldre repíti. A lány eleinte örül, hogy az abszurd helyzet ellenére ki fogja ismerni magát ebben a világban, hiszen ki ne ismerné Dorothy és Totó történetét? Azonban minden megváltozott, a jók és rosszak szerepe felcserélődött. Vagy az egész egy átverés és valójában minden csupán nézőpont kérdése? Amy azon kapja magát, hogy magába szippantja egy titkos rend, amely az immár gonosz erőt, Dorothy-t, igyekszik megbuktatni. 

Annyira, de annyira jó ez a felállás! Az eredeti történet összes pozitív szereplőjét negatív köntösbe burkoljuk. Érkezik egy lány, Dorothy-hoz hasonló módon, akinek potenciálisan az a végzete, hogy a gonosszá vált hőst megbuktassa. Zseniális alaphelyzet és ötlet. Hihetetlenül fantasztikus világot alkothatott volna az írónő, de a kivitelezés során számomra valami félrement. A szereplők nagy része harmatgyengére és felszínesre sikeredett, nevetséges logikát és párbeszédeket kaptak, a cselekmény megvalósítása pedig leginkább egy zs kategóriás filmére emlékeztetett. 


Az írónő nagyrészt mindent az olvasó szájába rág. Egy szituációt követően az olvasónak lenne egy gondolata, egy ötlete a folytatást követően, erre Amy a következő mondatában nyíltan kimondja az egyértelműt. Nagyon zavart, hogy ezzel ellentétben viszont az alapvető dolgokat nem vette észre. Pláne azért bosszantott ez, hiszen elméletben neki kellene megmentenie mindenkit. Egyáltalán nem volt meg benne az óvatosság, furfangosság olyan téren, hogy mérlegelje kiben is bízhat meg, kit használhatna szövetségesként. 

Az ő szemszögéből íródott a regény, mégis felszínesnek hatott a számomra. Nem voltak egyedi érzései vagy akár egy fikarcnyi véleménye se. Leragadt ott, hogy milyen rossz az otthoni helyzet, mennyi mindent a nyakába varrtak, vele mindenki csúnyán bánik és nem akarta az egészet. A könyv nagy részében egyáltalán nem az jött át, hogy ő komolyan átérezné a helyzet súlyosságát. Néha-néha elejt egy mondatot arról, hogy milyen kegyetlen lett mindenki, de mindig oda lyukad ki, hogy őt mennyire cserbenhagyták. 

Részben igaza is van. Nem is értem mit gondolt a gonoszokból álló rend, amikor durván egy-másfél hónapnyi kiképzés után, mindenféle terepgyakorlat nélkül elküldték Amy-t egy álruhás-beépülős hadműveletre. Egyrészt hogyan várják el tőle, hogy megöljön bárkit, ha még soha nem is tett ilyet korábban? Miért nem küldték el harcolni mondjuk az Oroszlán serege ellen? Mintha a gyilkolás ennyire simán menne érzelmileg. Másrészt, el nem hiszem, hogy durván 6 hét alatt valakiből harcművészt tudnának faragni. Azt már inkább meg sem említem, hogy úgy bújtatták valaki bőrébe Amy-t, hogy konkrétan nulla információval látták el 1. az illetőről 2. a helyről 3. a szokásokról. Illetve Nox adott neki néhány papírt, de gondolom egy teleportálásnyi idő alatt a lány nem tudja elolvasni és magába fogadni az infót. A későbbiek legalábbis ezt igazolják. 


Egyébként a könyv második fele sokkal élvezhetőbbre sikerült. Számos szálat nyitva hagyott az írónő, lehet, hogy utánanézek annak, miként zárul le a történet, ám egyelőre nem érzem úgy, hogy folytatni szeretném ezt a sorozatot. Pedig sok potenciál van benne még most is, több szereplőnél is érdekel, hogy mi motiválja őket, milyen titkokat rejtegetnek. Viszont a többi tényező meg idegesít, sajnálom. 

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Gabo kiadónak!

Lorelei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése