2017. június 2., péntek

Stephen Chbosky: Egy ​különc srác feljegyzései


Az ​"Egy különc srác feljegyzései" című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik generációinak.

Pár évvel ezelőtt már volt szerencsém a könyvből készült filmhez, de az valamiért egyáltalán nem hagyott bennem mély nyomot. Sőt, inkább csalódott összbenyomásként maradt meg. Most azonban a Prológus filmes hetére olyan regényt szerettem volna választani, amiből értelemszerűen készült film is, az alapjául szolgáló művet pedig még nem olvastam. Végül azért az Egy különc srác feljegyzései mellett döntöttem, mert eléggé megosztja az olvasóközönséget, valamint bíztam jó barátnőm, Zsebi ízlésében is. Összességében, azóta nem tudtam teljes mértékben összeszedni a gondolataimat, amióta pár hete befejeztem, így előre is elnézést a kuszaságért.


Charlie barátok nélkül vág neki a középiskolai életnek. A helyzeten csak ront, hogy a személyiségében van valami, ami egyszerűen fura. Viszont én nem a különc szót használnám rá. Valamiért végig az volt az érzésem, hogy a főszereplő valamilyen mentális betegséggel küzd és mindez nem magyarázható azzal a titokkal, amire a későbbiekben fény derült. Charlie egyszerűen nem úgy viselkedett vagy reagált a dolgokra, ahogy azt egy tizennégy éves fiútól csúnya szóval élve, elvárnánk. Sokszor éppen ezért rettentő éretlen és naiv gondolatokkal voltak teletűzdelve a levelei. Engem ez többször is nagyon frusztrált és rossz érzést hagyott maga után olvasás közben. Mintha lett volna egy nagy, rejtett mondanivalója, amire én nem jöttem rá, így meg teljesen hülyének érzem magam.


A könyv történéseit Charlie levelein keresztül ismerhetjük meg. Ez a forma egyrészről nem váltott ki belőlem hiányérzetet, így is teljesen élvezhető és követhető volt az események sorozata, másrészről viszont mégsem hatott az érzéseimre olyan szinten, mint a film újranézve (de erről bővebben majd külön bejegyzésben). Például nem láttunk bele abba, hogy a fiú újonnan szerzett barátai, hogyan vélekednek őróla, hogy a barátságuk valójában milyen mértékű/mélységű. Csakis Charlie, úgynevezett megbízhatatlan narrátori ismereteire hagyatkozhattunk és sokszor nem jött át az összkép. Pedig nagyon is fontos lett volna átérezni a barátságuk erejét, hiszen az úgymond egyike a könyv fő témájának, mondanivalójának. Láthattuk, hogy a barátok mennyire kihozhatják valakiből a legjobbat, vagy csak kicsit kimozdíthatják egymást a komfortzónából. Hatalmas adag löketet tudott volna adni az olvasónak, ha ez jól meg van oldva.

Ami nagy erőssége volt a regénynek, az nem más, mint a karakterek sokszínűsége. Nagyon szerettem Patrick és Sam személyiségét, szeretnék olyan erős és pozitív lenni, mint ők. Charlie irodalom tanára, Bill, szintén megérdemli, hogy kiemeljem. Fantasztikus, hogy ennyi külön figyelmet szentelt a fiúnak, hogy nemcsak nézett, hanem látott is és felfedezte benne a potenciált. Charlie családját is imádtam az egész kuszaságával együtt.


Másik pozitívum, hogy rengeteg, még napjainkban is égető témát vág a fejünkhöz. Van itt szó homoszexualitásról, szexről, drogokról, családi és párkapcsolati drámákról. Mindezt nem a torkodon letolva adagolja, hanem Charlie naiv hangvételével megfogalmazva, ami miatt talán még jobban is üt egy-egy gondolat. A könyv nem mond ítéletet, nem fogalmaz meg egy általánosított értékrendet, hanem hagyja, hogy az olvasó mindezt magában döntse el. Mindezek mellé, az író számos olyan fogalmat meg tudott ragadni, amikre normál esetben nem feltétlenül találnánk szavakat. Például a pillanatot, amikor végtelennek érezzük magunkat.

Külön örültem, hogy rengeteg új dalt megismerhettem a regénynek köszönhetően. Összességében a felsorolt hibák ellenére nagyon szerettem az Egy különc srác feljegyzéseit, de kedvenc nem lett belőle.

Lorelei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése