2017. április 23., vasárnap

Morgan Rhodes: Királyok ​harca (Falling Kingdoms #1)


Mytica három királyságában már rég a feledés homályába merült a mágia. Bár évszázadok óta béke uralkodik a birodalmak között, a felszín alatt most megmozdul valami fenyegető sötétség.
Mindhárom királyság vezetője egyeduralomra tör, így az alattvalóik élete nagy fordulatot vesz. A főszereplők – köztük a királyi családok tagjai és a lázadók – ráébrednek, hogy sorsuk visszafordíthatatlanul összefonódik. Cleo, Jonas, Lucia és Magnus egy olyan új, őrült világban találják magukat, ahol gátlástalan árulók, hidegvérű gyilkosok és titkos szövetségesek keresztezik útjukat. Utazásuk során egyre több váratlan fordulattal, titokkal és ismeretlen érzéssel találják szembe magukat.
Az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetnek, hogy az egyik birodalom el fog bukni. De vajon lehet bárki győztes, amikor minden széthullik körülöttük?
A Trónok harca YA verzójaként emlegetett Falling Kingdoms végre magyarul!

Leírhatatlanul régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet. Sőt, a folytatásának ismeretlenül is bizalmat szavaztam és már a polcomon csücsül. Anno, miután kézhez kaptam, végigfutottam a prológust és biztosra vettem, hogy imádni fogom, de minimum a kedvenc regényeim közé avanzsálom. Bizonyos szinten hozta a papírformát, másrészről csalódást okozott.


Három királysággal találkozunk, melyből kettőnél a mágia hiányának súlyos következményeivel szembesülhetünk. Auranos földje még terményben és pénzben is gazdag, Limerost már környékezi az örök tél ígérete, míg Paelsia területén már csak szőlő terem. Régóta nem háborúztak, ám úgy tűnik, hogy az évek óta fokozódó kilátástalanság kiélezett helyzetet teremtett. Auranos trónörököse egy látszólag eseménytelen borvásárlásra indult Paelsiába, de ő sem gondolta volna, hogy a kiruccanás casus belliben fog végződni.


Először is nézzük, mi az, ami tetszett. Kezdetnek a világfelépítést emelném ki. Nagyon jó alapot adott három teljesen különböző kultúrával és mentalitással megáldott királyság felállítása. Már helyzetükből adódóan is máshogy állnak a dolgokhoz. Külön imádtam a mágiához és a legendákhoz fűződő összképet, ami általánosságban a különböző királyságok köztudatában létezik. Például ugyanannak a történetnek a főgonosza kultúránként eltér.

Ehhez hozzáadódik maga a mágia körüli misztikum is és a rengeteg váltott szemszög. Továbbá imádtam, hogy mindenkinek volt rejtegetnivalója. Talán ez adta az egyetlen támpontot, ami alapján bizonyos szintű összképet kaphattunk a szereplők valós énjéről. Kiemelném még a könyv dinamikáját is, mivel folyamatosan kaptuk az izgalmas részeket. Adj hozzá még intrikát, politikai kalkulálásokat, rengeteg halált és kész is van a tökéletes könyv. Vagy mégsem?g

A pozitívumok hordozzák magukban a negatívumokat is, amik odáig vezettek, hogy teljesen közömbös lett számomra Morgan Rhodes regénye. Hiába volt adott a lehetőség az írónő számára, hogy különböző népeket bemutasson, ezeknek a leírása nagyon minimálisra sikeredett. Csakúgy, mint a karaktereké. Nem láttunk igazán beléjük, talán egyedül Magnus tudott a szívemhez nőni. Éppen ezért bizonyos szereplők halála sem tudott megrendíteni. Sőt, olvasás közben érezhette az olvasó, hogy egyes karakterek feleslegessé válnak, vagy akadályoznának bizonyos szálakat. Nekem pedig nagy hátrány, ha nem tudok kötődni főhőseinkhez vagy éppen gonoszainkoz.

Ide jön be a klisé kezelése is. A jóízű adagolása szinte már kötelező, mi több, néha élvezem, amikor lehetséges forgatókönyvek játszódnak le a fejemben. Itt pedig az összes sejthető kimenetel amit csak el tudsz képzelni, megvalósul, maximum nem olyan sorrendben, ahogyan számítanál rá. Éppen ezért a csattanók sem ütnek. Ennek eredményeképpen az olyan eseményektől, amiktől azt várnánk, hogy hatalmas kimenetelük lesz, csupán közömbös utóhatásokra futotta a részemről.


Továbbá értem én, hogy YA könyvről beszélünk, de bizonyos szinten ez ölte meg a szereplőket. Vegyük példának Cleót, Auranos királyának legfiatalabb lányát. Mindenki el volt ájulva tőle és az elején még én is azt hittem, hogy ő nem a megszokott elkényeztetett udvarbeli lesz. Aztán amikor a teljesen gyerekes és értelmetlen lépéseivel aláásott mindenféle logikus gondolkodást, akkor azért megfordul az ember fejében, hogy az egész nem így zajlott volna le, ha egy pár évvel idősebb énjével dolgozik az írónő. Lucia karakterében pedig azt érzem, hogy ő lesz az erkölcsi értékek diktálója anélkül, hogy különösebb erőfeszítést kellett volna tennie.

Végül a szerelmi szálat is kiemelném, mint negatívumot. Azért az instalove-nál jóval többet vártam volna. Abszolúte semmi kémia nem volt a szereplők között, mégis dúlt a láv. Azt a helyzetet sem igazán értettem, amikor már az ellenség is odáig van érted, de nem az elért sikereid miatt. Ez például Jonas karakterének tett be.

Összességében kellemes élmény volt annak ellenére, hogy nagyon érződött rajta, hogy kezdő kötetről van szó. Olvasás közben azért jobban átjött maga a cselekmény, amit szerencsére nem húztak-halasztottak részeken keresztül, valamint egyfajta borzongós hangulat uralkodott végig. Mindenképpen adok esélyt a folytatásnak, hiszen rengeteg elvarratlan és kihasználatlan szálat rejt még magában a történet. 

SPOILER következik!
A könyvet az áprilisi Promágus Kupára olvastam, ahol az utazás az életünk témának megfelelően kellett regényt választani. Bővebben ITT  olvashattok a kihívásról. Cleóék átruccannak szomszédjaikhoz bort vásárolni, később gyógymód keresésére kerekednek fel, valamint egy bizonyos mágiával megáldott szereplő is folyton elhagyja a szentélyt, hogy valakit figyeljen. Igazából az elrablási szándékkal nekivágott utazást és a vadászatokat is tekinthetném egy utazás részének. Valamelyiket csak elfogadjátok. :DD

Lorelei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése