Zakály Viktória: Hanna örök

by december 13, 2015 0 megjegyzés
Ami köztünk van, soha nem múlik el.

Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.

Utóirat: visszatérek Csöngére.

A legutóbbi könyv, amit olvastam - vagyis olvasok még most is, mert annyira borzalmas, hogy úgy érzem, soha nem érek a végére- teljesen elvette a kedvem bármilyen nemű regénytől. Azonban megkaptam a Hanna örök című művet az egyik barátnőmtől (köszönöm még egyszer is :)) és már az első oldalakon visszahozta az életkedvemet. Itt vagyok a vizsgaidőszak közepén és tanulnom kellene, de annyira foglalkoztatott, vajon hogyan folytatódik Hanna és Ádám története, hogy kényszert éreztem arra, hogy belekezdjek. Mennyire jól tettem!


A prológusban már visszatért a jól megszokott és megszeretett írói stílus, azonban egy kicsit meg is ijedtem. Hanna kórházban van, szívelégtelenséggel. Makacskodik az orvosnak, hogy márpedig ő nem akar új szívet magának, köszöni szépen, annyi mindent átéltek együtt. Teljes mértékben kiakadtam ettől, de feleslegesen. Elkezdte mesélni az életét a dokinak és elvesztem a gyönyörű megfogalmazásban. Rögtön az elején megindított a szerelemről és boldogságról szóló gondolataival. Persze ezután összetörte a szívemet, mert Hanna és Ádám élete úgy tűnt, külön folytatódik.


Ezt követően Hanna megpróbál túllépni a szakításukon, ám nem megy könnyen, mert érzi, hogy neki Ádám az igazi. Azonban az élet nem ilyen egyszerű, megismerkedik Andrejjel és egy váratlan személlyel is. Teljes mértékben át tudtam érezni főhősnőnk helyzetét, de sejtettem, hogy valami nagyobb és komolyabb dolog zajlik Ádám hátterében, amitől ilyen lépésekre szánta el magát. A furcsa az volt, hogy egyáltalán nem érdekelt, hogy pontosan mi az. Annyira élveztem Hanna mindennapjait, gondolatait, kínjait még a szenvedéseit is, hogy fel se tűnt a hiánya. Biztosan azért, mert a jól megszokott E/2-ben íródott és végig az az érzésem volt, hogy velem együtt „hallgatja a történetet”.

Helyenként eléggé szappanoperásra sikeredett a mű és több logikátlanságba is botlottam, mint az előző részben, de ennek ellenére szerettem. Andrejt mindenképpen megtartottam volna, nagyon szurkoltam nekik :D Örültem, hogy még több részletet megismerhettünk Hanna múltjából, a szüleiről, gyerekkoráról. Külön érdekesség, hogy végre kiléptünk a főváros és Csönge szabta keretek közül és több városba, sőt Spanyolországba is ellátogattunk a könyvben.


A történet végén úgy éreztem, hogy nagyon hirtelen és összecsapottan fejeződtek be a dolgok. Nem az írásmóddal volt a baj, sőt inkább rövidre sikeredett. Eredményesen elspoilereztem a csavart, pedig csak anyunak akartam megválaszolni, hogy hány oldalas a könyv. :D A Hanna örököt sem tudtam végigolvasni anélkül, hogy meg ne könnyeztem volna. Vegyesek az érzéseim a befejezéssel kapcsolatban. Ürességet érzek magamban, de nem teljesen zavar. Kicsit olyan, mintha az ő szerelmük eleve erre a sorsa volt hivatott. Egyáltalán nem tartom vörös pöttyös kategóriának, simán mehetett volna feljebb. Jó, ma már biztos RP lenne. Ha tetszett az első rész, akkor erősen ajánlom a folytatást. Hanna és Ádám szerelmi története az a fajta, ami annak ellenére, hogy gyönyörű és szenvedős, még sem hánysz tőle rózsaszín vattacukor felhőket vagy fogod a fejed kínlódásodban.

Zakály Viktóriára oda kell figyelni, írj még még még! :)

Olvastad már? Neked is tetszett?

Szép napot!

Lorelei

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése