Christelle Dabos: A ​tél jegyesei (A tükörjáró #1)

by szeptember 02, 2018 0 megjegyzés

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül. 
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt? 
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt… 
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel. 
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja. 

A tél jegyesei a magyar megjelenése óta megosztotta a hazai olvasóközönséget. Az egyik tábor imádta, míg a másik szerint a világfelépítést leszámítva semmi értékelhető nincs benne. Hasonló volt a helyzet a Prológus háza táján is, így érdekelt, hogy én melyik oldalt erősítem majd. Összességében valahol a kettő között állok. 


A világ felépítésekor úgy jellemezte az író a bolygót, hogy azt Isten összetörte és most a törött darabokon élnek és azok között közlekednek az egyes szereplők. Már ezzel a leírással is annyira film-és festményszerűvé avanzsálódott számomra a könyv, hogy azon kaptam magam, olvasás közben többször is ihletet kapok a rajzoláshoz. Ezen kívül vannak halhatatlan ősök, akik 1-1- nemzetség/világrész alapítói. Az ő engedélyük vagy a velük való egyeztetés sokszor elengedhetetlen. Ebben a világban él Ophélie, aki képes arra, hogy olvasson a tárgyakban, vagyis kirajzolódnak előtte az előző tulaj érzései, gondolatai és emlékei. Azonban a lánynak egy nap szembesülnie kell azzal, hogy be akarják házasítani a Sark egy nagyhatalmú családjába. 

Az alaptörténet önmagában teljesen megvett magának, rengeteg potenciál rejlik benne. E mellett az írónő gyönyörűen le tudja írni a környezetet, a tájat, így az egész kapott egy varázslatos atmoszférát. Olyan érzés volt, mint egy mesét nézni, ahol az aprónak tűnő szereplők eltörpülnek a világ hatalmassága mellett. Nemhiába van tele a Tumblr és Pinterest csodálatosabbnál csodálatosabb fanartokkal. Néhányat meg is találtok a bejegyzésben.

Azt is értékeltem, hogy a főszereplők közül sem Ophélie, sem pedig a vőlegénye, Thorn, nem a megszokott főhősök. Nagyon emberiek, rengeteget hibáznak és nem borulnak ötpercnyi ismeretség után egymás nyakába. Sokat titkolóznak és rendkívül óvatosak egymással szemben. Nem is csoda, hiszen a lány kisegérként besétált az oroszlán barlangjába, ahol az áskálódások és intrikák mindennaposak. Külön tetszett, hogy nem apróságokra épültek a fenyegetések, hanem valós veszély leselkedett Ophélie-re. Sőt, csak azért mert azt feltételezné az olvasó, egyáltalán nem biztos, hogy az elrendezett házasság happy enddel végződik majd. A harmadik rész végén kiderül, szóval még pár év. Na jó, tuti minden vidámság lesz a végén. 

A történetvezetés szempontjából kezdődtek a gondjaim. Tényleg nagyon kevés előrelépés történt,
azoknak a leírását viszont 100 oldalon keresztül is képes volt végigvinni az írónő. Ettől nem is az, hogy vontatott, hanem sokkal inkább eseménytelen összbenyomást keltett a mű. Jóval rövidebbre, vagy sokkal eseménydúsabbra lehetett volna fogni a cselekményt. Ráadásul a hosszú leírások például még csak nem is a karakterfejlődésre, vagy érzelemkibontásra irányultak. Ennek ellenére az idő múlásának érzékeltetése viszont elcsúszott és teljesen értelmetlen gondolatmeneteket szült. Például nagyon kevés interakció volt Ophélie és Thorn között, még kevesebb, ami bármiféle érzelem kialakulására adhatna okot, erre a semmiből a lány mondogatja magának, hogy nem szabad beleszeretnie a fiúba. 

Úgy éreztem rengeteg érzelmi és külső dolog lezajlott anélkül, hogy arról az olvasó tudna. Bár imádtam az apró csavarokat és a világot, összességében én sem vagyok teljesen megelégedve a regénnyel. Bár annyira rossznak sem érzem, mint számos értékelés alapján vártam. Mindenképpen folytatni fogom, mert én a semmiről is imádok olvasni, ha az szépen van megfogalmazva, itt is hasonlóképpen jártam.

A könyvet IDE kattintva meg tudjátok rendelni. A példányt nagyon szépen köszönöm a Librinek!

Lorelei

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése