Alexandra Bracken: Az ​idő vándorai (Passenger #1)

by Lorelei augusztus 03, 2018 0 megjegyzés 2018 Alexandra Bracken fantasy időutazás ifjúsági kalóz Maxim kiadó Passenger romantikus

A ​17 éves Henrietta kiválóan hegedül, ez az élete, és kész ezért bármit feláldozni. Ám egy tragédia rádöbbenti, hogy az emberek a zenénél is fontosabbak. Ezért megpróbálja helyrehozni megromlott kapcsolatukat szerelmével, és megtalálni az egyensúlyt az életében. 

Etta lehetőséget kap rá, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumban hegedülhessen. A koncert előtt azonban olyasmi történik, amire sohasem számított. Az egyik percben még a folyosón van, a következő pillanatban arra eszmél, hogy egy tengeri csata részese. Az Ardent hajón találja magát az Atlanti-óceán kellős közepén. Az év, amit írnak pedig 1776, mikor egy pillanat alatt minden megváltozik… 

Kiderül, hogy Etta képes utazni az időben. Hamarosan az is világossá válik a lány számára, hogy okkal került a hajóra. Egyedül ő tudja megtalálni azt a különleges tárgyat, ami képes megmutatni a világok közötti átjárókat. 

Ezzel kezdetét veszi egy őrült kaland, melyben Nicholas, a jóképű kalóz lesz a lány segítője és védelmezője. Útjuk során Etta lassan felfedezi különleges képességét, megismeri az időutazók világát, feltárja a múlt titkait, és eközben egyre közelebb kerül Nicholashoz. De gonosz erők azzal fenyegetnek, hogy elválasztják Ettát nemcsak a fiútól, hanem a hazatérés lehetőségétől is, méghozzá örökre. 

Alexandra Bracken könyveivel úgy vagyok, hogy beszerzem őket, majd addig állnak a polcomon, amíg egy Prológus projekt rá nem vesz az elolvasásukra. Pedig A világok utazói időutazós könyv, amik nagy gyengéim. Csak idő kérdése volt, hogy rákapjak az írónő stílusára, ugyanis az értékelés írásakor, már a második részt falom. 

Etta éppen egy fontos hangversenyre készül, amikor furcsaságok közepette a múltban találja magát. Hamarosan világossá válik számára, hogy egy 18.századi hajón kötött ki. Sőt, ősi időutazó családok viszályának közepébe csöppent. Látszólag egyértelműek az indítékok, ám több forog kockán, mint azt bárki is elsőre hitte volna. Édesanyja megmentése érdekében Ettának meg kell találnia egy szerkezetet, ami képes megváltoztatni az idő fonalát. Útitársául szegődik Nicholas, akit a saját érdekei hajtanak, ám a fiúnak elég hamar rá kell jönnie arra, hogy nem kaphat meg mindent, amit akar. 

Ahogy már említettem, az időutazás témája a gyengém és Alexandra Bracken remekül kivitelezte ezt. Mindig öröm olvasni, hogy egyes emberek, hogyan is látják megvalósíthatónak az egész koncepciót. Az időutazásra képes emberek érzékelik a korok közötti átjárók rezgéseit, amiken aztán át tudnak kelni. Különböző családokat alkotnak, akiknek a gyökerei ősi időkre vezethetőek vissza. A családok tagjait képezik a különböző őrzők is, akik az ő munkájukat segítik. E mellett radikálisabb elképzeléssel hajtott csoportok is akadnak, összességében remek alapot biztosítva a viszálykodáshoz. A fő konfliktus forrása nem más, mint hogy az egyik család nagyapja önös érdekből a saját malmára akarja hajtani a vizet (meglepő, igaz?) az úgynevezett asztrolábium segítségével. 

Ebbe a felállásba érkezik Etta, aki nem is tudott időutazó örökségéről. Édesanyja mindezt titokban tartotta előtte, mígnem váratlanul egy hajón köt ki és végülis fogoly. Végre egy regény, amiben az idegen környezetbe kerülő főhős első gondolata, hogy rá kell jönnie, hol és milyen korban van. Sőt, nem értetlenkedik 50 oldalon keresztül, mígnem a jóképű, fogatlan lovag, shakespeare-i akcentusa ráébreszti arra, hogy hoppá, ez mégsem a National Live Theatre, ahol Benedict Cumberbatch éppen Hamletet alakítja. Etta nem nyafog, nem is tudja profi módon a korhű illemet és a túléléshez szükséges történelmet. Éppen ezért egy olyan karaktert kaptunk, aki olyan, mint mi, akinek a helyébe el tudnánk képzelni magunkat. 

Sőt, Etta számtalan téren lehengerlő főszereplő. A bátorsága és merészsége megkérdőjelezhetetlen, a nagy szívéről nem is beszélve. Nagyon értékeltem, hogy az útitársa egy afroamerikai fiú lett, aki a saját bőrén (nem szándékos szóvicc) tapasztalhatta meg, hogy az évszázadok alatt, hogyan (nem) változott meg az emberek hozzáállása az eltérő bőrszínhez. A szerelmi szálat helyenként feleslegesen soknak éreztem, annyira lekötött a jobbra-balra időutazgatós kincsvadászós nyomozás. Pedig valós dilemmákkal kellett szembenézniük. Örültem is neki, hogy nem értük el egyből a cukormázas happy endinget, és nem siklunk át olyan dolgok felett, hogy a különböző évszázadokból érkezett emberek nem egykönnyen boldogulnának 100-200 évvel korábban/később. 

A cselekményt tekintve imádtam a rejtvényekkel teli pillanatokat, azt az izgatottságot és misztikusságot, amit árasztott magából a regény. Kivételesen hozzáadott az élményhez, hogy Etta velünk együtt, apránként ismerte meg (vagy vezették félre) az időutazással kapcsolatos ismereteket. Valószínűleg akkor is odalennék ezért a regényért, ha Alexandra Bracken rosszul írna, de szerencsére nem ez a helyzet. Rengeteg titok és kérdőjel maradt az első rész végén de tetszik, hogy ennyire kiismerhetetlen maradt mind a világ, mind pedig sok szereplő is.

Összességében bátran ajánlanám az időutazásért és ifjúsági regényekért rajongó molyoknak!

Lorelei