Fülszöveg:
A Végzet Ereklyéi zárókötete
Erchomai, mondta Sebastian. Jövök.
Árnyvadászok
A sötétség visszatér az árnyvadászok világába. Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace, Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.
Sebastiant a világon semmi sem győzheti le; – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik a Végzet Ereklyéinek befejező kötetében.
Nagyon dühös vagyok. Jó néhány évvel ezelőtt a Csontváros szerettette meg velem az olvasást. Persze előtte én is átestem az Alkonyat népszerűségén és a Csitt,csitt is nagyon a szívemhez nőtt, de valahogy mégis az Árnyvadászok lendítettek az olvasás szeretete felé. Nem tudtam megállni, hogy ne folytassam a harmadik rész után és nekem a negyedik, sőt az ötödik rész is a kedvencem lett! Nem érdekeltek a logikai bakik, hogy veszélyes helyzetekben nem a szív, nem az ész, hanem a hormonok veszik át az irányítást a szereplők fölött, mert fel sem tűnt. Nem a logikai bakik keresése a célom, hanem az olvasás élvezete. De ebben a könyvben, sokszor unatkoztam és feltűntek olyan dolgok is, amik máskor nem.
Akkor kezdjük.
A történet eleje kísértetiesen párhuzamba állítható az Üvegvárossal csak más a főgonosz. Ezt maguk a szereplők is tudják hiszen a veszély elől menekülve visszaemlékeznek arra, hogy hasonló dolgokat már átéltek. Meg elköszönünk. Lassan halad a cselekmény. De aztán elköszönünk egy másik karakter szemszögéből is. Kicsit olyan prológus-epilógus hangulatú az egész könyv. Nem ehhez szoktam hozzá, hanem a váratlan fordulatokhoz, pörgős cselekményekhez, nagy harcokhoz. Ezek most elmaradtak. Nem voltak előttünk meglepően nyilvánosságra bukkanó árulások, titkos fegyverek, finom kedvességek. Ez mind nyilvánvaló volt az olvasó számára. De volt olyan szál is, ami mindenki számára nyilvánvalóvá vált már az előző részben, még az Árnyvadászaink is tudtak róla (legalábbis Clary), most mégis meglepetésként érte őket.
A másik dolog ami most tényleg feltűnt, hogy a világ elpusztulni készül, de álljunk meg, szexeljünk, beszéljük meg a dolgokat, nosztalgiázzunk. Valahogy mindazt amit eddig szerettem a sorozatban mintha eltörölték volna. Bizonyosan voltak logikátlan dolgok korábban is de nekem nem tűntek ki ennyire. Pedig én még csak keresni sem szoktam őket.
A kedvenc ilyen részem sajnos -SPOILER, mikor Jace meg a többiek mennek a démon dimenzióba úgy, hogy lehet, hogy vissza sem térnek, a legfontosabb, hogy óvszert vigyen magával? Mert értem én, hogy kis helyen is elfér, de mi is a célunk?-SPOILER VÉGE
Azért kb 2-3 fordulatocska volt ami meglepetésfélének számított.
Éppen ezért nem is tudok 5 csillagot adni rá. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, a szívem szakad meg, de képtelen vagyok rá. Több száz oldalt le lehetett volna faragni ebből a történetből. Engem nem zavart, hogy találkoztunk más történet szereplőivel, csak hogy sok volt az unalmas/felesleges rész. Viszont jó volt látni, ki mennyit fejlődött és a mondanivalót helyenként. Nevetni még mindig tudtam néhol és párszor összeszorult a szívem, ha az elvesztett lehetőségekre és arra gondolok, hogy itt a vége.
Ne feledjétek, senki sem születik gonosznak, csak a körülmények vagy valaki azzá teszi. Most befejezem a kis bejegyzésem és félreteszem hű társaimat, had' pihenjenek és élvezzék ki azt a kis időt, míg magyarul újraolvasom :-)
Történet: 5/4,5
Borító: 5/5
E-könyvben vásároltam meg.
Hazai megjelenés:
Kiadás: Könyvmolyképző, Szeged, 2014
Oldalszám: 734 oldal
Erchomai, mondta Sebastian. Jövök.
Árnyvadászok
A sötétség visszatér az árnyvadászok világába. Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace, Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.
Sebastiant a világon semmi sem győzheti le; – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik a Végzet Ereklyéinek befejező kötetében.
Nagyon dühös vagyok. Jó néhány évvel ezelőtt a Csontváros szerettette meg velem az olvasást. Persze előtte én is átestem az Alkonyat népszerűségén és a Csitt,csitt is nagyon a szívemhez nőtt, de valahogy mégis az Árnyvadászok lendítettek az olvasás szeretete felé. Nem tudtam megállni, hogy ne folytassam a harmadik rész után és nekem a negyedik, sőt az ötödik rész is a kedvencem lett! Nem érdekeltek a logikai bakik, hogy veszélyes helyzetekben nem a szív, nem az ész, hanem a hormonok veszik át az irányítást a szereplők fölött, mert fel sem tűnt. Nem a logikai bakik keresése a célom, hanem az olvasás élvezete. De ebben a könyvben, sokszor unatkoztam és feltűntek olyan dolgok is, amik máskor nem.
Akkor kezdjük.
A történet eleje kísértetiesen párhuzamba állítható az Üvegvárossal csak más a főgonosz. Ezt maguk a szereplők is tudják hiszen a veszély elől menekülve visszaemlékeznek arra, hogy hasonló dolgokat már átéltek. Meg elköszönünk. Lassan halad a cselekmény. De aztán elköszönünk egy másik karakter szemszögéből is. Kicsit olyan prológus-epilógus hangulatú az egész könyv. Nem ehhez szoktam hozzá, hanem a váratlan fordulatokhoz, pörgős cselekményekhez, nagy harcokhoz. Ezek most elmaradtak. Nem voltak előttünk meglepően nyilvánosságra bukkanó árulások, titkos fegyverek, finom kedvességek. Ez mind nyilvánvaló volt az olvasó számára. De volt olyan szál is, ami mindenki számára nyilvánvalóvá vált már az előző részben, még az Árnyvadászaink is tudtak róla (legalábbis Clary), most mégis meglepetésként érte őket.
A másik dolog ami most tényleg feltűnt, hogy a világ elpusztulni készül, de álljunk meg, szexeljünk, beszéljük meg a dolgokat, nosztalgiázzunk. Valahogy mindazt amit eddig szerettem a sorozatban mintha eltörölték volna. Bizonyosan voltak logikátlan dolgok korábban is de nekem nem tűntek ki ennyire. Pedig én még csak keresni sem szoktam őket.
A kedvenc ilyen részem sajnos -SPOILER, mikor Jace meg a többiek mennek a démon dimenzióba úgy, hogy lehet, hogy vissza sem térnek, a legfontosabb, hogy óvszert vigyen magával? Mert értem én, hogy kis helyen is elfér, de mi is a célunk?-SPOILER VÉGE
Azért kb 2-3 fordulatocska volt ami meglepetésfélének számított.
Éppen ezért nem is tudok 5 csillagot adni rá. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, a szívem szakad meg, de képtelen vagyok rá. Több száz oldalt le lehetett volna faragni ebből a történetből. Engem nem zavart, hogy találkoztunk más történet szereplőivel, csak hogy sok volt az unalmas/felesleges rész. Viszont jó volt látni, ki mennyit fejlődött és a mondanivalót helyenként. Nevetni még mindig tudtam néhol és párszor összeszorult a szívem, ha az elvesztett lehetőségekre és arra gondolok, hogy itt a vége.
Ne feledjétek, senki sem születik gonosznak, csak a körülmények vagy valaki azzá teszi. Most befejezem a kis bejegyzésem és félreteszem hű társaimat, had' pihenjenek és élvezzék ki azt a kis időt, míg magyarul újraolvasom :-)
Történet: 5/4,5
Borító: 5/5
E-könyvben vásároltam meg.
Hazai megjelenés:
Kiadás: Könyvmolyképző, Szeged, 2014
Oldalszám: 734 oldal
