Sara Holland: Everless (Everless #1)


Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát. 

Nem titok, hogy elsőként a könyv borítója fogott meg, sőt a történetről úgy alapvetően nem sokat tudtam, mielőtt beleolvastam volna. A vélemények és értékelések is elkerültek, így teljesen tudatlanul tudtam belevágni Everless kalandjaiba. Végül elég vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet. 


Adott Sempera, ahol az emberek véréből vérvasat csinálnak, ami lényegében a fizetőeszközük. De ennek a véráldozatnak megvan az ára, ugyanis a vérvasak értéktől függően éveket vesznek el az ember életéből. Vagyis konkrétan az éveiddel fizetsz mindenért. A szegény réteg napjai szó szerint meg vannak számlálva, míg a nemesek akár több száz évig is elélhetnek. Ebből próbál kitörni Jules, amikor Everlessbe szökik, hogy megmentse édesapját és pénzt keressen. 


Amikor mindez kiderült az első pár oldalon, hirtelen lehidaltam, hogy micsoda zseniális párhuzamot állított fel az írónő a történet és a való életbeli hitelesek között. Nekem legalábbis az adócsapdába került emberek jutottak az eszembe, akik konkrétan úgy érezhetik, hogy megszakadnak az adósságuk rendezésében és heteket, éveket áldoznak fel az életükből, hogy vissza tudják fizetni a kölcsöneiket. Aztán más lehet, hogy nem így fogta fel, de hé, ahány ember, annyiféle nézőpont. 

E mellett nagyon jó kis legendát kaptunk a Királynő és az Alkimista ősi csatározásának képében. Már az első oldalaktól kezdve elgondolkodhatott azon az olvasó, hogyan fog mindez becsatlakozni Jules mindennapjaiba. Kár, hogy pozitívumként ennyit éltem meg, mert a főszereplő számomra elvitte a történetet és sajnálatos módon nem a jó irányba. 

Nem tudom, hogy a fordítás mennyiben játszott közre (ami megjegyzem helyenként eléggé nehézkesre sikeredett félrefordításokkal tűzdelve), de a lány olyan kis butácskának hatott. Tipikusan az a karakter, aki szembe megy a józan ésszel, nem törődve azzal, hogy a tetteivel másokat sodor veszélybe. Hiába figyelmeztették többen is, ő csak azért is a saját feje után ment. Nem volt a szereplőnek mélysége, nem láttunk bele a gondolataiba (bár lehet nem is voltak), egyáltalán nem tudtam kötődni hozzá. 

Egy életveszélyes szituációban is csak a gyerekkori plátói ””szerelmére”” tudott gondolni, akinek persze megint olyan karaktermélység jutott, mint egy betemetett vízelvezető ároknak. Olyan, mintha Roant kirakták volna, hogy tessék, nézzétek, jól néz ki és ennyi. Jules nevetséges barátnői viszonyát is végigkövethetjük a hercegnővel, Ina Golddal, akivel persze két hét alatt életre szóló bizalmi kapcsolatot alakít ki. Mert miért is ne bíznád rá minden titkodat egy vadidegen szolgálóra? Sőt, a vicc, hogy hozzá jobban kötődött, mint az emberhez, aki felnevelte. 

A főgonosz kilétét sejteni lehetett, ő szintén kicsit gyengére sikerült, bár a számlájára írom, hogy legalább tényleg kegyetlen. Nem félt cselekedni, nem halogatta a brutalitást, így legalább nem jut mindenkinek a happyendből.

Összességében egy nagyon jó háttérvilággal rendelkező könyvet olvastam, de a szereplők terén van még mit fejlődnie az írónőnek. Egyszeri elolvasásra elmegy, de szerintem a kategóriájában találunk nála kiemelkedőbbeket is.

Lorelei

A könyvet köszönöm szépen a Maxim Kiadónak!

A könyvet IDE kattintva ti is megrendelhetitek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Allan Pease: Testbeszéd

Marissa Meyer: Winter ​(The Lunar Chronicles #4)