2016. július 26., kedd

Sarah J. Maas: Throne of Glass - Üvegtrón (Throne of Glass 1)


Az ​​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Ártalmatlanul vettem meg ezt a könyvet 2013 szilveszterének éjjelén. Pedig éppen egy bulin voltam, de inkább ne is kérdezzétek – jó könyvmoly lévén a polcom bővítésével voltam elfoglalva. Előtte a Blogturné állomásai keltették fel a figyelmem, de mire elértem oda, hogy először olvassam az Üvegtrónt, már azt sem tudtam, hogy mire számítsak. Azóta túl vagyok egy angol nyelvű újraolvasáson is és azt kell, hogy mondjam, a sorozat első két része még mindig előkelő helyet foglal el a szívemben.


Celaena remek orgyilkos és bár hibázni emberi dolog, a tévedése egy sóbánya mélyére juttatta őt. Mindössze tizennyolc éves, ám így is számtalan megpróbáltatás érte már. Sorsa úgy látszik, nagy fordulatot vesz, amikor a herceg elé kerülve egy párviadal részese lesz. A tét nem kevés: a szabadsága, az élete forog kockán.

Nagyon-nagyon megtetszett az alapfelállás. Imádom az alternatív középkorban játszódó történeteket, pláne ha erős főhősnővel (és mágiával) vannak megspékelve. Laenára is igaz ez, ám ő még egy ennél sokkal extrémebb szintet képvisel. Alázatos, mégis szerény főszereplőkhöz vagyok szokva, nem pedig olyanhoz, aki tisztában van a szépségével és vissza is él vele! Ritkán van „szerencsém” olyan regényhez, amelyben ilyen részletességgel látok ruha leírásokat. Sokszor már eléggé irritálóak voltak, de ez még az elviselhető kategóriába tartozott.



Mivel fogalmam sem volt, milyen jellegű történetre számítsak, egymás után értek a rácsodálkozások és a kellemes meglepetések. A karakterek egytől-egyik szépen fejlődésnek indultak, mindannyian megpróbálták más szemszögből nézni az eseményeket. Lassan, de kiléptek a komfortzónájukból. Dorian, a komolytalan herceg, az elkényeztetett nőfaló, először talán apja bosszantásából kezd udvarolni az orgyilkosnak, azonban később mindez megváltozik. Ahogyan a saját titkainak sötétsége egyre inkább körülveszi, a fiú fokozatosan felnő, megkomolyodik és már láthatjuk egy igazi király gyúrható alapanyagát.

Chaol, a királyi gárda kapitánya, csak és kizárólag a szigorú rend, a szabályok, a fegyelem embere. Ám lassacskán önnön törvényeit hágja át, hogy azt tegye, amit ő gondol helyesnek és nem pedig amit más tukmált belé. Hatalmasat nőtt a szememben Westfall kapitány. Remek férfi főhősöket teremtett az írónő, nagyon jó nyersanyagot adnak.

Laena karakterét csak azután értettem meg, hogy folytattam a sorozatot. Amint összeáll a háttértörténetének minden részlete és megismerjük személyiségének összetevőit, értelmet nyer az örökös önteltsége is. Sajnos ritkán volt szerencsém látni az igazi orgyilkost, pedig imádom a bosszúálló szálakat. Plusz öröm, hogy rettentő mód körmönfont a lány és megvan hozzá az esze is. Bátor, bár néha vakmerő is tud lenni, ugyanakkor hűséges és kitartó.



Két további fantasztikus szereplőt zártam a szívembe. Az egyikük Nehemia, aki maga az előkelőség. Egyszerre fenséges és tiszta, ártatlan. Pont olyan tulajdonságai vannak, amilyenekkel egy főhősnőnek kellene rendelkeznie. Celaenával tökéletesen kiegészítik egymást, imádnivaló volt kettejük minden egyes jelenete, pláne, amikor ketten szövetkeztek. Örülök, hogy ilyen jó barátnők lettek. A másik örök kedvenc karakter pedig Fleetfoot, a sorozat egyetlen biztos túlélője. Jól van na, imádom az állatokat. 

Az események sodortak magukkal. Nem érdekelt, ha csak a szereplők beszélgettek, élveztem minden egyes sorát, hisz a karakterek fantasztikusak. Nem tökéletesek, éppen ezért szerethetőek. Nagyon jók a párbeszédek, a humor és az sem mellékes, ahogyan kibontakozik az Üvegtrónban rejlő igazi erő, a mágia. Nem zúdul ránk egy hatalmas információtömeg a könyv végén, hanem az írónő esélyt ad arra, hogy magunk összerakjuk a képet. A párviadalok alatt csak úgy zakatolt a szívem, többet is kaphattam volna belőlük. A bálok, a környezet pedig elvarázsolt, csak úgy, mint a rengeteg titok, a kivirágzó mágia és az intrikák. Harc a hatalomért, a szabadságért, önmagunkért. Ez a Throne of Glass.

Lorelei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése