2016. június 22., szerda

Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák


Figyelem! A fülszöveg cselekményleírást tartalmazhat!

A sorozat első kötetében Vízfüttyő Loson három kalandját izgulhatjuk végig.
Közhírré tétetik! Aki megmenti a királylányt a sárkánytól, elnyeri a kezét és a fele királyságot! Az árva, nincstelen kamasz is nekivág, de előtte még Füzesújmajor rangidős boszorkányát is ki kell cseleznie. 
Losont, a hivatásos kalandort Vholkográdba szólítja küldetése, s egy titokzatos boszorkány farkasemberré változtatja. Csak akkor törik meg az átok, ha legyőzi a farkasok úrnőjét. 
Tanofil király kérésére Loson egy üvegcipellőt helyez el a Halál birodalmában. Amikor visszatér az erdőrengetegbe, nemcsak a Halál várja, hanem Hórózsa királylányt is meg kell mentenie.

Ha mesékről van szó, az egyik legnagyobb gyengeségemet az újragondolásuk jelenti. A Sárkányok, farkasok és almák pedig több hagyományos elemet is vegyít. Ezzel már teljesen levett a lábamról. Ehhez hozzáadódik, hogy a regény magyar író tollából származik, ami legalább annyira szívmelengető, mint a borító látványa. Az Athenaeum kiadónak köszönhetően lehetőségem nyílt a könyv elolvasására, amit nagyon szépen köszönök nekik!


Vízfüttyő Loson két barátjával él egy fedél alatt, miután a lelencházból elküldték őket. A mindennapi betevő nehezen adatik meg, így amikor felhívás érkezik a királylány megmentésére, a fiú nem rest útnak indulni a jutalomért cserébe. Fiatal kora ellenére hihetetlenül elmés és leleményes, így tudja, honnan szerezze be a szükséges segítséget. No meg állást és szerelmet. A könyv három nagyobb történetre oszlik és mindegyik rész fő témájának, a cím egy-egy szava adható.


Amikor belevágtam a regénybe, kicsit aggódtam, hogy a megszokott mesei elemek kerülnek átemelésre, viszont mekkorát tévedtem! A kötet legnagyobb ereje abban rejlik, hogy soha nem azt kapod, amire számítasz. Találkozunk mézeskalácsházban élő boszorkánnyal, aki mégsem eszik gyerekeket; hétfejű sárkánnyal, aki annyira mégsem összeszedett; valamint vérfarkasokkal, mágiával, almával és törpékkel is, azaz gyerekkorunk kedvenceivel és hőseivel. Az eredeti és a Norbert Winney által megteremtett karakterek közötti különbség sokszor megmosolyogtatott és nem egyszer meg is nevettetett.

A nagyobb részek között több év eltelik és Losonon hihetetlenül jól érződik a változás. Nagyon tetszett, hogy végigkövethettük, ahogy felnő és bár érettnek nem teljesen mondható, de sokkal megfontoltabb személy válik belőle. Fantasztikus főszereplő, aki nagyon jól viszi a hátán az eseményeket. 



Rozit emelném még ki a karakterek sorából, akinek a szála szintén hihetetlen csavarokat rejteget. Mélyen a szívembe zártam őt is, aki amolyan pótnagymamaként végig terelgeti Losont az úton. Imádom a személyiségét, a megszólalásait, a rengeteg apró tanulságot és bölcsességet, amivel ellát bennünket.

A könyv egyetlen igazi hátránya számomra, hogy nem tudtam meg, hogy a legtöbb szereplővel mi történt, például Loson szerelmével, Csilláncssal vagy a barátaival. Úgy éreztem, hogy ők annyira nem voltak részletesen kidolgozva. Muszti, a patkány mélyrehatóbb egyéniséggel lett megajándékozva. Sok helyen brutális leírások vannak benne, szóval készüljetek fel rájuk! 

Összességében viszont fergeteges olvasmány, ami egy pillanatra sem hagy nyugodni, folyamatosan pörögnek az események és még remek humorral és kreativitással is meg van áldva. Alig várom a folytatást és Vízfüttyő úr további kalandjait! Egész egyszerűen imádtam!

Lorelei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése