2015. július 3., péntek

Ann Aguirre Horda

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmazhat az előző könyvekre nézve!
A horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…

A könyv a Razorland trilógia befejező kötete.
Annyira nehéz mindig egy sorozat befejező részébe belekezdeni. Aki már olvasta pár trilógiával kapcsolatos értékelésemet sejtheti, hogy nekem leginkább az a bajom, hogy az első részt nem tudom élvezni, jobban mondva végig rettegni, mert hát ki az az író, aki megölné a főszereplőt a kezdő kötetben? Egy befejezésben azonban bármi megtörténhet. És a könyv végén végre én is éreztem a rettegést, hogy elveszítem a szívemhez nőtt karakterek valamelyikét, ne adj' Isten mindegyikét. Szóval bevallom a vége felé belelapoztam az utolsó pár oldalba, hogy meggyőződjek túléli-e 1-2 szereplő. :D

A történet ott folytatódik, ahol a második rész abbamaradt. A négy bátor fiatal elindul Megváltásból, hogy segítséget szerezzenek a falu lakóinak. Soilder-tóba érve, egy újabb fajta hierarchiával találkozhatunk. Ez volt az egyik dolog, amit külön élveztem a Razorland trilógiában. Hogy rengetegféle közösséget bemutatott és ez a harmadik részben sincs másképp, hiszen több falut, várost megismerhetünk, amik mind kicsit eltérőek.
A fiatalok az utat a tőlük telhető leggyorsabban megjárják, ám minden hiába. A korcsok olyan szinten fejlődtek, hogy átlátták a gyenge pontokat Megváltásban és mészárlást rendeztek.

Pikk belátja, hogy hiába minden erőfeszítés, csak akkor tudnak győzni, vagy legalább is nagyobb biztonságban élni, ha valamilyen szinten megfélemlítik a korcsokat. Elegendő ehhez fél tucat ember? Hiába járják a környéket, a megkímélt faluk túlságosan félnek, a már berögzötten működők pedig túl szigorúak ahhoz, hogy hallgassanak a figyelmeztetésre, a toborzásra pláne, ha az egy tinédzser lány szájából hallatszik...

Külön azért lett kedvencem a sorozat, mert mindig hangoztattam, hogy mennyire életszagúnak, valóságosnak találom. Hisz nagy esély van rá, hogy valamilyen szinten, kísérletek következtében mutálódunk. A "normálisak" pedig emberi szokásainkkal akkor sem hagynak fel. Gondolok ilyenkor például arra, hogy mindig keressük a bűnbakot vagy valaki hiába talpraesett és hozzáértő az ügyben, képesek vagyunk azért figyelmen kívül hagyni, mert az illető fiatal. Viszont csak azért, mert valaki fiatal nem jelenti azt, hogy tapasztalatlan is. Na, de elragadtattam magam. :D


Rengeteg csatajelenet zajlik a történet során, amit szintén nem éreztem túlzásnak, mert pont jól szemlélteti a helyzet drasztikusságát. A vicc pedig, hogy mindennek a közepén, egy kis szigeten egy békés város létezik, ami olyannak tűnik akár a mennyország. Szóval jól feladták a leckét a hőseinknek.
De nem féltettem őket! Hihetetlen kalandot éltem át velük és nagyon tetszett a karakterfejlődésük. Ahogyan megértették a másikban lezajló változást. A gyűlölet megértéssé és tiszteletté alakul. Olyan dolgok nyernek megbocsátást, feloldozást amiről nem is gondoltuk volna a Menedékben. Ami megdöbbent, hogy bár ennyire fiatalok a szereplők, mégis képesek felnőttként gondolkodni és akképpen felelősséget vállalni. Szerencsére Fakó is kezdett magához térni, ahogyan ő is megszelídül, azt szintén öröm volt olvasni. A szerelmi szálat így egyáltalán nem éreztem túlzónak. Lehet, hogy tipikusan a nők a könyv célcsoportja, de a romantika is annyira jól beleolvadt a történetbe, hogy teljesen meg voltam vele elégedve, pont így lett emberi.


Vesztettünk el szeretett karaktereket. Egy részüket előre láttuk, másikukat nem. Így egyik szemünk sír, a másik nevet. Azonban jól látszik, hogy soha nincs végső megoldás egy ilyesfajta problémára. Hiszen lehet, hogy a mostani generációk egyetértenek, de mi lesz később?

Külön örültem neki, hogy Pikk ennyire erős és önálló karakter maradt, aki ha kellett, teljesen függetlenítette magát mindenkitől. Viszont ha mindezt elengedte, ugyanúgy meggyászolt és tisztelt mindenkit aki mellette/vele harcolt, legyen az képzett vagy csupán egy elszánt harcos.

Szóval Ann Aguirre Hordájában méltó befejezésre talált a Razorland trilógia, ha tetszettek az eddigi részek, akkor a harmadik könyvben sem fogsz csalódni. Bátran ajánlom! :)

Olvastad már? Neked hogy tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése