Stan Lee - Peter David: Fantasztikus ​életem

by Lorelei június 20, 2019 0 megjegyzés 2019 életmű életrajz életregény képregény Kossuth kiadó Peter David Stan Lee

Stan Lee (teljes nevén Stanley Martin Lieber, becenevén: the Man) nem igényel külön bemutatást. A képregények történetének legismertebb, legendás alakjaként ő jelentette a fő kreatív hajtóerőt a Marvel Comics szerkesztőségében. Karrierje során ő keltette életre – és emelte be a köztudatba, a mainstream popkultúrába – a világ legismertebb képregényhőseinek és leghírhedtebb gonosztevőinek némelyikét. Történetei – melyek tele vannak gátlásokkal küzdő szuperhősökkel és mindaddig példátlanul összetett lelkivilágú rosszfiúkkal – ragyogó elmésséggel és lélektani finomsággal egészítették ki a műfajt, amely azelőtt főként a jó és gonosz örök küzdelmének lapos és közhelyes ábrázolásaira korlátozódott. Lee az emberivel egészítette ki az emberfelettit, és ezáltal a 20. századnak új mitológiát alkotott. 

Emlékszem még milyen érzés volt bekapcsolódni a Marvel filmek rajongóinak táborába. Akkor még nem volt ilyen hatalmas tömeg, valahol a második Vasember film környékén történt mindez. Azóta filmről-filmre egyre többen lettünk, amivel egyenesen arányosan a történetek is egyre csavarosabbak lettek. Elkezdett foglalkoztatni, hogy megismerjem a koponyá(ka)t, akik a franchise mögött állnak. Éppen ezért egy képregénynél nem is lehetett volna méltóbb módját találni annak, hogy megörökítsék Stan Lee életét. 

Alapvetően nem vagyok egy nagy képregény-olvasó, de sajnos ez inkább szabadidő, mintsem ízlés függő. Pár éve néhány Rick és Morty történetbe belekukkantottam, de nem vagyok olyan járatos a témában, hogy akár a grafikát vagy struktúrát kellően kritikus szemmel meg tudjam figyelni. 

Ennek ellenére talán az ezekhez kapcsolódó részletek tetszettek leginkább. A látványos pillanatok gyönyörű részletességgel és nagyságban voltak ábrázolva. A színek kiválóan követték az adott életszakasz vagy jelenet hangulatát. Imádtam, hogy egészen a cigarettafüstig mindent aprólékosan kigondoltak. Fordítás terén viszont akadt néhány magyartalan mondat, ami azért eléggé szemet ütött. 

Na és akkor térjünk rá a történetre. Tetszett, hogy egészen Stan gyerekkorától fogva végigkövethetjük a legfőbb életeseményeit (oké azért erre lehetett számítani egy életregénynél). Igazából azt is élveztem, ahogyan Stan végignarrálta a történéseket, néha tett 1-2 humoros kiszólást az olvasó felé. Nekem kicsit a hangvételnél kezdődtek a furcsaságok. 

Szerintem senki sem vitatja Stan kreativitását és zsenialitását, de tényleg, senkinek semmit nem kell bebizonyítania. Viszont nekem picit sok lett az én fényezése. Hogy őt mennyire imádta nézni az anyja bármit csinált, hogy milyen fantasztikus volt ez, meg az amit csinált, hogy itt meg ott őérte mennyi ember jött el és minden amit csinált egész életében az mennyire naggyon überzseniálisan sikeres lett (ami igaz is, talán éppen ezért felesleges ismételgetni). Persze megemlíti az alkotótársakat is és nem spórol az irántuk kifejezett tisztelettel vagy dicsérettel, de összességében a fentebb említett érzés maradt hangsúlyosabb bennem. 

E mellett én úgy érzem túl sokat kaptunk az úgymond "kevésbé releváns” részletekből, míg máshol csak említés szintjén átlovagoltunk. Tetszett, hogy belevonta a párját, nyilván az élete hangsúlyos részét képezi, de több alkalommal is olyan oldalakat szentel neki, amik nem éppen fantasztikusak és kiemelkedőek? Biztos csak számomra, hiszen Stan valamiért beletetette. 

Ezen kívül nyilván érthető, hogy elsősorban Stan életéről szól a képregény, de nagyon érdekelt volna, hogy az egyes Marvel karakterek kialakításához, fejlesztéséhez kapcsolódó gondolatokból többet kapjak, mert azok igazán remekek lettek. Például imádtam olvasni, hogy mit hivatott majd Pókember képviselni. Nekem ezek alapján sokkal szimpatikusabb ember lett. 

A képregények körüli szabályozásokat, meg úgy alapvetően a szakma részleteit is kifejezetten jó volt megismerni. A rivális DC is szóba kerül, a rengeteg céget érintő átszervezés, valamint a belső intrikák szintúgy említésre kerülnek. 

Párszor még biztos átforgatom a képregényt, viszont azt sajnálom, hogy sok részletre még ezek után sem derült fény.

Lorelei

A képregényt köszönöm szépen a Kossuth Kiadónak!