Bár Catherine az egyik legkelendőbb fiatal hölgy Csodaországban, és a házasodni kívánó Szív Király kedvence, őt mégis egyebek foglalkoztatják. Ínycsiklandozó süteményeket süt, és a leghőbb vágya az, hogy pékséget nyisson a legjobb barátnőjével. Az édesanyja szerint ilyen gondolatok azonban nem méltók egy olyan fiatal lányhoz, aki akár királynő is lehetne.
Cath megismerkedik Jesttel, a jóképű és titokzatos udvari bolonddal. Életében először valódi vonzalmat érez valaki iránt. Kockáztatva, hogy vérig sértik a Királyt és éktelen haragra gerjesztik Cath szüleit, a két fiatal titkos, viharos kapcsolatba bonyolódik. Cath a saját szerencséjének kovácsa akar lenni, és a saját feltételei alapján akar szerelembe esni. Ám a sorsnak más tervei vannak e varázslatos, őrült és szörnyetegekkel teli vidéken…
Imádom Marissa Meyer könyveit, a neve szinte garancia számomra egy jó olvasmányhoz. A Holdbéli krónikák pedig az egyik legkedvesebb sorozatom, így kérdés nélkül vettem meg és vágtam bele a Heartless-be. Viszont Csodaország minden erőfeszítése ellenére –meglepő módon–, vegyes érzéseim maradtak a végén.
Catherine egy márki lánya, ám nemeshez egyáltalán nem méltó módon imád a konyhában sündörögni és sütögetni. A Szív Király bált rendez, ahol a lány szembesül a ténnyel, miszerint nagy esély van arra, hogy az uralkodó megkérje a kezét. Ám Cath ennek egyáltalán nem örül, hiszen álma, hogy pékséget nyisson a szobalányával, immáron veszélyben forog. Ezen kívül még Jest, az udvari bolond is a képbe kerül. Úgy tűnik, hogy a fiú az egyetlen, aki tényleg megérti őt.
Kezdjük a világgal, hiszen az valami fantasztikus, mesés és varázslatos. Egyből magába szippantott, szinte filmszerűen jelentek meg előttem a különböző lények, trükkök és épületek. Meyer olyan természetességgel lépked Csodaországban, mintha az maga a valóság lenne. Bár már régóta nem ástam bele magam Alice történetébe, 1-2 szereplő jelenlétének kifejezetten tudtam örülni. Az Edgar Allan Poe-féle hollós utalásért pedig külön pluszpont jár.
Maga az alaptörténet és felállás sem hagynak kivetnivalót maguk után. Egy eszes lány több akar lenni egy kirakati, reprezentatív királynénál és mindent elkövet annak érdekében, hogy kövesse az álmait. Imádtam a jeleneteket, amikben Cath megpróbálta lerázni az esetlen és együgyű királyt. No meg azokat is, amikben sütött. Valamiért annyira le tudnak kötni azok a részek, amikben édesség van (khm vajon miért?). Mindeközben kiderül, hogy az udvari bolondnak valami rejtegetnivalója van, ami csak még jobban megfűszerezi az események kavalkádját. A félelmetes és veszedelmes Jabberwock is megjelenik, terrorizálja a népet, ám a király nem tesz semmit a védelmük érdekében.
A gondok nekem a karakterek terén kezdődnek. A könyv első felében imádtam Cath éles eszét, a jó humorát és a szúrós megjegyzéseit. Azon kevés szereplők közé tartozott, akik nem csupán hóbortosak és bugyuták. Az udvari bolond jelleme volt még hasonló. Imádtam kettejük jeleneteit, a csipkelődéseik és párbeszédeik miatt csak úgy izzott közöttük a kémia. Aztán valamikor a könyv felénél szinte mindenki elvesztette a józan eszét, ironikus módon Hatta –a kalapkészítő, akinek a családja hírhedt arról, hogy tagjai megőrülnek– kivételével. Értelmetlen vitatkozások, hisztizések és nyáladzások kezdődtek, amik számomra tényleg teljesen indokolatlanok voltak, csupán annyit értünk el velük, hogy kiforgatták önmagukból a karaktereket. A világot sokkal hitelesebbnek éreztem, mint a főszereplők viselkedését.
A fordulatok egy részét könnyen ki lehetett találni, sőt maga a fülszöveg, a cím és a borító is engednek következtetni a végkifejletre. Mondjuk sok lehetősége nem is lett volna az írónőnek, hiszen ez egy előzmény történet, így eléggé meg voltak kötve a kezei.
Összességében nagyon jó világot és alaptörténetet alkotott Meyer, amit számomra a karakterek gyengítettek.
Lorelei
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése