J. L. Armentrout: Oblivion ​– Feledés (Luxen #1,5)

by Lorelei január 30, 2018 0 megjegyzés 2018 fantasy férfi főszereplő földönkívüliek ifjúsági ikrek iskola J.L.Armentrout Könyvmolyképző romantikus sci-fi szerelem urban fantasy young adult

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.

Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.

Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá – és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is – az arumok – akikkel szembe kell szállnom.

Ha beleszeretek Katyba – egy emberbe – nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.

Nincs mit szégyellni, régen imádtam Katy és Daemon történetét. Megvesztem a könyvekért, muszáj volt az összes részt a polcomon tudnom, magyarul és angolul is elolvasnom őket. A lelkesedés valamikor akkor kezdett alábbhagyni, amikor alapjáraton kiábrándultam egyes kiadókból és stílusokból. Az Obsession megjelenésének még nagyon örültem, de az Oblivionnél úgy éreztem, már tényleg csak az utolsó cafatokat húzzuk le egy olyan elképzelésről, ami alapjaiban sem rejtett magában annyit, nem volt erre alkalmas.

Az első problémát az jelentette számomra, hogy hiába mesélte el az írónő az Obszidiánt Daemon szemszögéből is, semmi pluszt nem kaptam általa. Tényleg teljesen felesleges lenne a megszokotthoz mérten összefoglalni az Oblivion cselekményét, ugyanis az megegyezik az első részével. Szinte ugyanazok a párbeszédek zajlottak le a szemem előtt, alig csurrant-cseppent valamilyen extra jelenet. Sőt, amik akadtak, nagyrészt azoknak sem volt jelentőségük, vagy már kikövetkeztethettük őket a többi rész során.

Az Oblivion érzelmileg sem ragadott meg annyira. Csak futottam végig a sorokon, jöttek az ismerős dialógusok, de Daemon gondolatai sem raktak hozzá újat az élményhez. Olyan, mintha nem is lettek volna neki gondolatai. Nekem teljesen szokatlan elképzelni, hogy ő így meg úgy elkezd vonzódni Kathez, aztán minden egyes mondatával és cselekedetével rácáfol erre. Persze értem én, hogy nem szeretné felfedni a lány előtt, hogy kik is ők valójában, mi több, szerelmi szálnak meg pláne nem kellene kialakulni kettejük között. Ám én inkább véltem kettős személyiség jeleit felfedezni benne.

Hihetetlenül üresnek hatott a fiú szemszögén keresztül Katy karaktere. Azt megtudtam számtalanszor, hogy fantasztikus a lába és rengeteg olyan nadrággal rendelkezik, ami mindezt lélegzetelállítóan kihangsúlyozza, viszont azon kívül egyáltalán nem értem, hogy miért vannak oda érte. Egy üres váznak mutatja csak be a földönkívüli: Kat aranyos a könyves vlogos videóiban (kettőnk közül legalább ő az), valamint rendkívül bátor, amiért vissza mer szólni az őt sértegető bunkónak. Mondjuk Andrew, Ash és Dee sem szokta kímélni Daemont, de kétlem, hogy ez incestre adna okot a luxennél. Ennyiben kimerül azonban ”Cica” jellemzése. Azok a jelenetek, amiknél olyan jól működött a kémia a lány és például Dee vagy az anyukája között, amik érzelmileg az olvasóhoz tudnák őt kötni, azoknak a pótlását hiányoltam igazán.

A logikai bakik még csak ezután jönnek. Állandóan az a téma, hogy Katy mennyire világít, ragyog, június negyediki tűzijáték, karácsonyfa, izzó, égősor, csúcsdísz stb. amitől a falra tudtam volna mászni. Az már csak hab volt a tortán, amikor Daemon kijelenti, hogy Matthew egyszer elmagyarázta neki, miért hat az obszidián károsan az arumokra, de ezt nem tudja Katnek visszaadni, mondván nem figyelt eléggé. Végülis csak egy olyan dolog mechanizmusáról van szó, ami az életben maradását segíti elő, minek is áldozna rá az idejéből? Utolsó idegesítő aspektus, amit megemlítenék, a nörd szó (igen, így leírva) ismételgetése volt. Már csak megkérdezném, hogy miért? Ezt hol és minek és honnan?

Összességében nem érzem szükségét a többi Oblivion kötet elolvasásának, nem hiszem, hogy sokkal hozzájárulnának a Luxen élményemhez. Inkább maradjon meg kedvesen a sorozat az emlékeimben, még ha ma újraolvasva, már lehet, hogy nem is szeretném.

Lorelei