Random szavak BOOKTAG

by február 06, 2016 16 megjegyzés
Sziasztok! Zsebi hívott ki a random szavak booktag kitöltésére, köszönöm szépen a jelölést! A megkérdezett személyek jól feladták nekem a leckét, lássuk is őket.


Tüske - Egy könyv, aminek a borítóján tüskék vannak.
Zsebitől kaptam a szót, így hozzá passzoló könyvet is választanék. (Ami nem az ACOTAR lesz! :D ) Rengetegszer ajánlgatta már nekem Tabitha Suzuma Forbiddenjét. Az idei TBR listámon szerepel, remélem, hogy én is a kedvenceim között tudhatom majd. Érdekes témát feszeget, amivel már jól indít. J


Olló – Egy könyv, amit legszívesebben darabokra vágtál volna egy ollóval.
Abstractelf segített ki a szóval. Hmm jól megfogtál az ollóval egyébként! Mindenesetre legyen Jesse Andrews: Me, Earl and the Dying Girl. Az elején még humorosnak és jópofának indult, de főszereplő olyan hamar még nem vált ellenségessé a szememben, mint itt. Éreztem, ahogy vagdossa lefelé az erkölcsi falamat. Tehát legszívesebben én is darabokra szaggattam volna.


Tavasz – Egy könyv, ami a tavaszt juttatja eszedbe.

Pveronika lepett meg a szóval. Nem volt nehéz választanom. Egyből Sarah J.Maas: A Court of Thorns and Roses című regénye jutott az eszembe. Valamiért a tündéreket alapból a tavasszal asszociálom, talán innen ered az egész. A pozitív oldalukat él a fejemben, így ha meglátom, hogy tündér, akkor virágok és a természet ugrik be. Ha innen nézzük, akkor pedig Tamlin udvara tökéletesen illik ide.

Öröm – Egy könyv, aminek megszerzése a legnagyobb örömöt okozta
Zsófi és Bea agyalta ki a szót. Néhány éve, karácsony előtt anyuék mondták, hogy írjak össze egy kívánságlistát. A nővérem beszólt, hogy rondán írtam, ezért kidobtam a cetlit a kukába. Szenteste viszont meglepett Becca Fitzpatrick Crescendójával, ami szerepelt a listán. Kiderült, hogy a könyvgyűlölő nővérem kihalászta a fecnit a szemetesből, besétált vele a könyvesboltba (egy számára ismeretlen helyre), hogy örömöt szerezzen vele. Sikerült. ;)


Béka – Egy könyv, amit elsőre taszított, de végül herceggé változott.
Meg sem lepődöm attól, hogy nővérem adta ezt a szót. Viszont a válasz egyértelmű. Rachel Gibson Szerelmi katasztrófák. A történet elején azt hittem, hogy a hajamat fogom tépni, de a végére nagyon megszerettem a szereplőket és a történetet egyaránt.

Szív – Egy könyv, aminek a címében szerepel a szív szó.
Anyutól is kértem egy szót. A leginkább ideillő könyv Zakály Viktóriától a Szívritmuszavar. Az egyik kedvencem, egyszerűen imádom a megfogalmazását, a stílusát, egyedi felépítését.

Domb – Egy könyv, ami hegyes-völgyes-dombos helyeken játszódik.
Aputól ered ez a szó. Moskát Anita Horgonyhely című regénye aztán tényleg játszódik tengeren és szárazföldön, dombos és sík vidéken egyaránt.

Könyv – Egy könyv, amiben valamelyik szereplő könyvrajongó.

Csodálkoztam, hogy nem ez a szó jutott mindenkinek először az eszébe. Andi barátnőmtől kaptam végül. :D Rainbow Rowell Fangirljében találkoztam az eddigi legelvetemültebb könyvrajongóval, Cath személyében. Tény, hogy rengeteg regényben találkozunk könyvmolyokkal. Számomra viszont a Cath által elindított Simon Snow lavina mutatja be leginkább, hogy mennyire túlbuzgók tudunk lenni.

Névnap – Egy könyv, amelynek írója ma ünnepli névnapját.
Ginewrától kaptam ezt a szót, mivel nekem is ma van a névnapom (Dóra). Ezért a Tükörlelkekre esett a választásom, hiszen a szerzője Papp Dóra. Boldog névnapot! J

Jelöltjeim Pveronika, Zsófi és Bea, ha szeretnétek, akkor töltsétek ki! J


Lorelei

16 megjegyzés:

  1. Köszönjük a kihívást! :) Én végül rájöttem, hogy nem is tudtam, Anya milyen szót eszelt ki. :)
    Ezt is a taget is mindenképpen ki fogjuk tölteni, a Bárcsak taget sem felejtettük el ám, jövőhéten fog valamikor ki kerülni. :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Először megijedtem ám, hogy semmit nem tudok kieszelni az örömmel kapcsolatban!
      Úúú, már nagyon várom a Bárcsak tageteket is! :))

      Törlés
  2. Átláttál a szitán mi? :D Pont azért adtam a tüskét, hogy hátha Tamlint juttatja eszedbe :DDDDDD
    Forbiddent olvasss mindenképp! Ha visszahozza a csomagod feladásáig barátnőm elküldöm :D Én imádtam, kemény határokat feszeget, és szerintem bedepizel tőle, de megéri elolvasni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pont Tamlint olvastál és annyira egyértelmű, hogy mindig mindenre az ACOTAR-t írom, hogy gondoltam kicsit beújítok. :D
      Nagyon szeretném már olvasni, nem is baj ha bedepizek, néha az is kell! Úúú, tök izgi most ez az oda-vissza könyvküldözgetés :D

      Törlés
    2. igeeen :D Vááá, tök jó. Előbb is kitalálhattad volna xD Márciusban szerintem rendelek wrath&the dawnt ;)

      Törlés
    3. Tamlin meg *.* Pont ott tartottam, hogy love you, thorns and all. EGyből tudtam, hogy milyen szavacskát adok neked a másik helyett xD

      Törlés
    4. Úúúú, azt is nagyon imádtad, igaz? *.*
      Most tényleg nem tudom melyik kupac könyvet rendeljem :/ Megőrülök :D
      Addig majd nézegesd te is, hogy melyik könyvre lesz időd, amit kölcsön adhatok ^^

      Törlés
    5. Ahhhwww *.* újra kell olvasnom Tamlin bébit még a folytatás előtt!!

      Törlés
    6. wrath & the dawn nagyoooooon jó! Azt mindenképp ajánlom :D

      Törlés
    7. Oké, azt is besuvasztom valahova! :D

      Törlés
    8. Khalid van olyan jó karakter, mint Tamlin :D Én nagyon bírtam őt egy idő után. :D

      Törlés
    9. Azzal, hogy Tamlinhez hasonlítottad, simán meggyőztél! :D

      Törlés
    10. azért különböznek, de ő is olyan szerethető :D

      Törlés
    11. Mennyire jó maga a könyv? :D

      Törlés
    12. Nagyoon! Retelling, 1001 éjszaka :D Seherezádé sztorija. Én nagyon imádtam :D

      Törlés