Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?

Igazából nem tudom, hogy miért kezdtem el ezt a könyvet, az írónak egy másik könyve érdekelt inkább, az I'll give you the sun, de ha már így alakult akkor belevágtam, de bár ne tettem volna!

Az elején még csak furcsán néztem olvasás közben, egy idő után viszont az egész átcsapott szenvedésbe. Azt hittem, hogy mivel ez egy LOL könyv, majd jót szórakozok rajta, de helyette letaglózott és végig az az érzésem volt, hogy Lennie sorsa tragédiába fog fulladni. Na ennyire nem értettük meg egymást a könyvvel.

Az első fejezetben még gondoltam poénosra veszik a figurát, amikor a szintén Lennie névre hallgató növény  miatt aggódnak, mert a lány nagymamája és nagybátyja úgy vélik a kettő sorsa egy és ugyanaz. Mondjuk utólag belegondolva, volt benne valami.

Az értékelés cselekményleírást tartalmaz, de szerintem olvasd tovább, utána nem sok kedved lesz a könyvhöz. ;)

Főhősünk tényleg nemrég vesztette el a nővérét és persze mindenki máshogy reagálna egy adott szituációra, nekem mégis baromi hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire tovább tudtak lépni. Legalább is látszólag, mert nekem senki ne mondja azt, hogy ha egy visszahúzódó, tényleg unalmas kis szürke lányt ilyen tragédia ér, akkor utána állandóan a szexen jár az esze. Azt meg pláne nem értettem, hogyan is kezdhetett el vonzalmat érezni a halott nővérének vőlegénye, Toby iránt. Toby részéről sem értettem az egészet, hiszen a menyasszonyát vesztette el, élete szerelmét, aki ráadásul még a gyerekét is a szíve alatt hordta. Abszurd az egész. Jönnek a hazudozások, a titkos találkák, amit egyikük se tud megmagyarázni. 

Lennie sem érti, hogyan lehetséges mindez, hiszen ő Joe-val szeretne együtt lenni, aki baromi tehetséges zenész és ráadásul egyszer már megcsalták, de ugye csak nem bír magával a lány, legalább egyszer össze kell törni a fiú szívét. Jól van na, hát beindultak a hormonok a gyásztól! Szóval mindezek miatt egyáltalán nem tudtam azonosulni a főszereplő lánnyal, mert egyszerre két fiúval kavart, akik közül az egyik -igen hangsúlyozom- a halott testvérének a barátja volt, és ezzel a viszonyával lényegében megcsalta a másik srácot, Joe-t, aki pedig baromi édes volt vele.

Nemcsak, hogy azonosulni nem tudtam Lennie-vel, de meg is utáltam, mint főhőst. Igazából a történet itt is könnyen kitalálható. Az egész "tartsuk titokban a vonzalmat" dolog nyilvánvalóan kitudódik és több, mint 100 oldalon keresztül olvashatjuk ahogyan a lány próbálja jóvátenni a hibáit.

A másik szálon Lennie lelkiekben végbe menő változását figyelhetjük meg. Eleinte nem találja a helyét a nővére nélkül a világban, az értékeit sem hajlandó összepakolni, fizikai fájdalmat jelent neki a hiánya (de azért a vőlegénye mellett tud vigasztalódni). Mindez azonban kezd átcsapni olyan érzéssé, hogy ő eddig képtelen volt kiteljesedni a nővére mellett. Hát igen, most megismerhettük az igazi Lennie-t, aki a fent említettek mellett még önző is, hiszen arra nem szán időt, hogy a nagymamájával megbeszélje Bailey halálát. Nem gondol bele abba, hogy nem egyedül ő gyászol. Haragudni kezd a nővérére, amiért az titkolózott előtte (hmm, ismerős, ugye?).

Itt kapcsolódik be az, hogy olyan álomszerű volt nekem az egész. Tényleg azt hittem, hogy a főszereplő öngyilkos lesz, mert különböző depressziós üzeneteket találtak például folyó felé vezető úton. Olyan nevetségesnek éreztem, amit a szereplők művelnek, ilyen nincs a valóságban! Mintha mindegyikük egy kicsit elmeháborodott lett volna. A kedvencem az egyik jelenet, amikor Joe beállít Lennieékhez reggel, ahol otthon van a nagymama és a nagybácsi is. Ülnek a konyhában az asztal körül, a nagybácsi egy -nem is emlékszem pontosan- talán molylepkét néz a plafonon, hogy lecsapja és újraélessze? Mert mániája, hogy valami bura alá téve, fel tudja támasztani a halott élőlényeket. Szóval ott ülnek és hihetetlen röhejesen viselkednek, ekkor gondolkoztam el azon, hogy én most tulajdonképpen mit is olvasok?!

Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de kerüljétek messziről ezt a könyvet. Persze, ha ti is igazán át akarjátok élni azt, hogy min háborodtam ennyire fel, csak rajta, de kizárólag saját felelősségre tegyétek! Ekkora gázkitörésben még nem volt részem az hétszentség. 

Olvastad már? Neked mennyire tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)

Sziasztok!

Most egy tag bejegyzéssel készültem, köszönöm a jelölést @zsebibaba007 (blog)-nek! :)

1. A legjobb 2015-ös olvasmányod.
Bár végigpörgetve az idei év eddigi olvasmányait, sok könyvet nem magasztaltam. Végül 3 könyv maradt, amiket becsukva úgy éreztem, hogy muszáj újraolvasnom őket. Így pedig félretaszítva Colleen Hoover Maybe someday és Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című műveit a legkiemelkedőbb Sarah J. Maastől az A Court of Thorns and Roses volt a számomra. Egyszerűen az első oldaltól fogva lebilincselt, nagyon pörgős, #TeamTamlin és fantasztikus és #TeamTamlin és Sarah egy zseniális írónő és köszönöm, hogy ezt a csodát megalkotta! :D

2. Legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál.
Ezzel már viszonylag könnyebb dolgom volt. Visszanézve az olvasmánylistámat, meglátva Helena Silence Ezüsthíd című könyvét tovább nem is kellett gondolkodnom. Nagyon sokat fejlődött az írónő és csak dicsérni tudom az Enigma folytatását. :)

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.Egyre csak bővül ez a lista:
- Sabaa Tahir: An ember in the ashes
- J. Lynn: Scorched
- Julianne Donaldson: Edenbrooke
- Tahereh Mafi: Ne érints trilógia
- Marie Rutkoski: Winner's crime (és az első részét is :D)
- Colleen Hoover: Reményvesztett
- Jenny Han: Ps. I still love you
- Kiera Cass: The Heir
- Anthony Doerr: All the light we cannot see
- Jasmine Warga: My heart and other black holes

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.
Hatalmas Sarah J. Maas rajongóként nem kérdés a szeptemberben megjelenő Queen of Shadows, mint válasz. Úristen, még mindig hátravan egy hónap! :O
Másik nagyon várós a Cassandra Clare és Holly Black párosától a Vaspróba folytatása a The Copper Gauntlet. Végül pedig Marissa Meyertől a Winter, noha a Cresst sem olvastam még, de az más kérdés. :D

5. Legnagyobb csalódás.
Olyan bizakodó voltam Kemese Fanni Napszemű Pippa Kenn című könyvével kapcsolatban, hát nagyot is csattantam az biztos. Az első 70 és az utolsó olyan 40 oldal még tetszett is volna, ha közötte nincs egy olyan hatalmas pink köd, mint a Queen of Shadows borítóján.
Még egy könyvet is megemlítenék itt. Nem tudtam, hogy mire számítsak Jandy Nelson Az ég a földig ér című regényével kapcsolatban, de ilyen érthetetlen gázkitöréses maszlagra biztosan nem. Így attól is elvette a kedvemet, hogy az I'll give you the sun-ba belekezdjek. :(

6. Legnagyobb meglepetés.

Szerencsére több ilyen meglepetés is ért az idén. Az egyik Samantha Shannon Csontszürete, ami bár sokat szerepel molyon az "500 Ft-ért vettem" bejegyzések között, valahogy mégsem kap kellő figyelmet, pedig megérdemli!

A másik meglepetés Maria V. Snyder Poison Study-Méregtana volt, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyire beleszeretek a történetbe, de nem bánom, hogy így lett. :)


7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új).
Ann Aguirre neve számomra sem volt ismeretlen. Évek óta nyomon követtem Razorland trilógiájának folyamatos megjelenését. Nagyon örültem, hogy végre én is elolvashattam és végül egy kedvenc sorozatot avattam. Kreatív az írónő és eddig egyik könyvében sem csalódtam. :)

8. Legújabb könyves szerelem.
Ez volt a másik olyan kategória, amire gondolkodás nélkül rá tudom vágni a választ. Határozottan, Caps Lockkal kiemelve: TAMLIN <3 (#TeamTamlin) az ACOTAR-ból. :D
Bár azért Lincoln is megdobogtatta a szívemet Komal Kant Falling for Hadie című könyvéből.

9. Legújabb kedvenc karakter.
Sok kedvenc karakterem van, így nehéz akárkit is kiemelni a sok közül, de legyen Seth Jessica Sorensen Véletlen című sorozatából. Mindenkinek kellene egy olyan megértő, támogató de ugyanakkor bátorító barát is, mint amilyen ő. :) 

10. Egy könyv, amin sírtál.
Haha. Sajnos ebből sem egy volt, hanem három. Mindegyiket kiemelem, mert csodásak.

Komal Kant Falling for Hadie-jén soha nem hittem volna, hogy sírok, mert bár sejtettem az előjeleket, féltem, hogy az következik be ami, de ajh, a lelkemnek akkor is nagyon nehéz volt. Reméltem, hogy kibírom sírás nélkül, de mióta elolvastam azóta kísérti a gondolataimat a könyv, már dalokban is azt hallom és ilyenkor mindig elszorul a torkom.

Cecelia Ahern Love, Rosie című könyvén azért sírtam, mert egyik gyenge pontom az idő, az élet múlása, így nem csoda, ha megviselt az elvesztegetett idő. Hasonló okok miatt fakadtam sírásra Cassandra Clare A hercegnőjén is, pedig már másodszorra olvastam.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.
Te jó ég! Ilyen nagyon nem is volt! :O Vagy csak úgy imádtam és azért voltam boldog mert imádtam, vagy utáltam vagy idegesített. Na jó, talán Colleen Hoovertől a Maybe Someday volt az a könyv, ami leginkább boldoggá tett. Nagyszerű olvasmány és annyira örülök a végének, hogy huh, na! :)

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.
Bár Kody Keplingertől még nem olvastam a The DUFF-Pótkeréket, de a filmet már kétszer is láttam és imádom. Mondjuk ezen is sírtam, de nézzétek el, érzelmes időszakot éltem át. Már csak Robbie Ammellért megéri megnézni.
Nem csalódtam egyébként a Love, Rosie vagyis az Ahol a szivárvány véget ér feldolgozásában sem. A könyvet is valahol itt kellett volna abbahagyni.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.
Haha, nincs nehéz dolgom a válasszal. Anna Todd After we collided című könyvéről készült bejegyzés megírása alatt hatalmas felszabadulást és megkönnyebbülést éreztem, hogy végre kiadhatom magamból azt a feszültséget, amit a főszereplők ültettek oda. Szóval nagyon jól éreztem magam az írása közben, spoileresen még folytattam is volna, de szerintem azt senki nem olvasta volna végig. :D

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).
Egyet nem tudok kiemelni közülük, így inkább megmutatom képekben.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Hű, úgy érzem ez is egy végtelen lista, de itt van néhány példa:

- Sara Raasch: Snow like ashes

- Kelly Oram: Cinder and Ella
- Sabaa Tahir: An ember in the ashes
- Morgan Rhodes: Falling Kingdoms
- Jasmine Warga: My heart and other black holes
- Sarah J. Maas: Queen of Shadows
- Melissa Landers: Elidegenítve
- Alexandra Bracken: Sötét elmék
- Ransom riggs könyvei

16. Kiket jelölsz?
Bárkit, akinek kedve támad kitölteni :)

Szép napot!

Lorelei :) 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat a fülszöveg!

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London.
Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel
Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

Őszintén bevallom, hogy fogalmam sem volt arról, hogy miről fog szólni a könyv. A fülszöveget nem olvastam el, de annyi jót hallottam róla, hogy azon kaptam magamat, minden Coop és társai üzletben ezt keresem. Végül a véletlennek és egy elromlott kávéfőzőnek köszönhetően bukkantam erre a kincsre. Mert ez bizony az. Minden pénzt megér, még ha csak 500 Ft-ot is fizettem érte. Nem is értem, hogyan tudtak azok ennyit várni a folytatásra, akik már évekkel ezelőtt olvasták a történetet. Na de ennyit is az ömlengésről.

Az első kb. tizenhat oldalon, olyan töménytelen mennyiségű információ halmazt kaptunk, hogy szerény kis agyam nehezen tudta csak feldolgozni. Hirtelen megijedtem és attól féltem, hogy én ezt a könyvet nem fogom érteni. De nem adtam fel! Nem ám! És milyen jól tettem! Egy olyan összetett, komplett világot kaptunk, hogy teljesen elhittem, hogy ez létezett és még most is létezik de létezni is fog. Micsoda kegyetlen világ is az, amit a könyv lefest (jó, a valóság is az). Visszatérve a lényegre, tényleg nagyon részletesen átgondolt világot alkotott az írónő, le a kalappal előtte.

Paige nem egy átlagos lány. Sok hozzá hasonló él a világon, akiket azonban üldöznek, börtönbe zárnak vagy kivégeznek. Nem jók a kilátások. Sajnos összeszedni nem tudnám a fajokat, de vannak itt orákulumok, béklyózók és így tovább. Még nem egészen sikerült feldolgoznom, hogyan is működik teljes valójában a Mímes rend és az alvilág, de Paige az egyik kerület vezetőjének dolgozik, ahol álomjáróként információkat gyűjt. Azonban egy véletlen folytán a hozzá hasonlókat kutató erők rábukkannak és a lány védekezés közben megöl egy éjjeliőrt. Tudja, hogy szorítja az idő, mert nemsokára a nyomára bukkannak. Félelmei beigazolódni látszanak, majd egy különös helyen ébred, hozzá hasonlókkal együtt. Kiderül, hogy Oxfordba került, ami amolyan börtönváros. Itt különböző rephaiták alá tartoznak, akik kiképezik őket és segítenek nekik egy veszélyesebb erő legyőzésében. Igen ám, de kiderül, hogy mégsem a börtönszerű városon kívüli világ a legrosszabb. Kegyetlen dolgokra kényszerítik az itteni látókat.

Nem egy békés, szívet melengető könyv ez. Inkább olyan, mint egy túlélésért folytatott harc. Hihetetlenül tetszett. Csak úgy faltam a lapokat. Egyszerre szörnyedtem el és ujjongtam a szereplőkkel. Vannak itt árulások, titkos szövetkezések, bajtársiasság, lassan kialakuló érzelmek, félelem vagyis minden ami egy remek regényhez kell. Paige nagyszerű főhős, tényleg egy rossz szavam nem lehet iránta. Arcturus a kezdetektől a szívemhez nőtt. Ugyanakkor a mellékszereplőkről sem feledkezhetek el. Többször is búcsút kellett vennünk karakterektől, akik nagyon közel álltak hozzám, de seven dialsbeli társait is sikerült megkedvelnem.

Külön kiemelném azt, hogy számomra milyen tanulságot nyújtott a könyv. Ez pedig az összefogás. Amikor a közös ügy érdekében nem számít semmiféle ellentét, jelentsen ez fajbeli, vagy nézetbeli különbséget. Jó, úgy is felfoghatnánk, hogy az ellenségem ellensége a barátom, de az nem hangzana olyan jól. Gyönyörűen alakul át itt is a félelem és gyűlölet  bizalommá és tiszteletté végül pedig szeretetté.

A vége hatalmas űrt hagyott bennem és nem csupán azért mert függővégről beszélünk, hanem a főhőseink gyatra lehetőségei miatt is. Igen, egy romantikus lélek vagyok, ezt nem róhatjátok fel nekem. Fogalmam sem volt,  mi fog történni, sokszor rettegtem, igen rettegtem, hogy mi következik, hogy mi jöhet még. Ha éveket kell várnom a folytatásokra, akkor abba bele fogok őrülni. Annyira magával ragadott az egész, hogy most is pörögnek a jelenetek a fejemben, a gondolataim pedig utol sem érik őket, hogy megfogalmazhassam. Szóval olvassátok, olvassátok, olvassátok! Rengeteg kibogozatlan szál van még, ami magyarázatra vár, így mindenképpen kíváncsisággal landol a következő rész a kívánságlistámon.

Ajánlanám hmm mindenkinek hisz lényegében van benne ármány, akció és romantika is.

Olvastad már? Neked hogy tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)

Hardinnak nincs vesztenivalója...őt leszámítva. Miután összeütköztek az élet soha nem lesz ugyanaz. Kapcsolatuk zajos kezdetét követően Tessa és Hardin végre úton voltak afelé, hogy működjenek a dolgok kettejük között. Tessa tisztában volt vele, hogy Hardin kegyetlen tud lenni, de amikor a felismerés kapcsolatuk eredetéről -és Hardin múltjáról- bombaként zúdul rá, Tessa magánkívül van.

Hardin mindig csak önmaga lesz. De vajon tényleg az a mély, figyelmes fiú, akibe a dühös külső ellenére Tessa őrülten beleesett vagy mindvégig csak egy idegen volt? A lány azt kívánja bár elsétálhatna mindettől, de a dolgok nem ilyen egyszerűek. Pláne nem az emlékekkel szenvedélyes éjszakákról, amikor a fiú átölelte... áramütésszerű érintéséről...mohó csókjairól...

Mégis, Tessa nem tudja képes lenne e elviselni még egy megszegett ígéretet. Annyi mindent feláldozott Hardinért -az egyetemet, barátokat, a kapcsolatát az édesanyjával, egy szerető pasit még a szárnyaló karrierjét is. Tovább kell lépnie.

Hardin tudja, hogy hibát követett el, valószínűleg a legnagyobbat egész életében, de nem adja fel harc nélkül! De meg tud...meg fog változni...a szerelemért?

Figyelem! Az értékelés az ELŐZŐ részre nézve spoilert tartalmazhat!

Az After we collided az After sorozat második része.

A történet ott, folytatódik, ahol az első abbamaradt. Tessa kérdőre vonja Zedet az egész fogadással kapcsolatban, aki részletesen beszámol arról, hogy Hardin minden belsős pillanatukat kiteregetett nekik. Hogy kétségbeesetten próbált több időt kicsikarni, hogy megvalósuljon a fogadás, hogy mindez beteges őrületté változott. Legalábbis a többiek így látták. Tessa teljesen maga alatt van. Hogyan is mehetne vissza közös lakásukba? Kollégiumi szobája azonban nincs, így egy motelba kényszerül. Hardin azonban nem adja fel, addig legalább is biztosan nem, amíg el nem magyarázza Tessának a történteket és meg nem érteti vele, hogy szinte a kezdetektől nem is a fogadásról volt szó, ám ezt még magának is félt bevallani.

Az első rész nem volt tökéletes. Rengeteg benne a veszekedés, szinte megsüketültem tőle. Ugyanakkor volt benne valami, ami tovább buzdított, hogy olvassam, hogy még még még, amiért a számomra is észrevehető hibák ellenére végül is mondhatjuk, hogy tetszett. A függővég miatt nem volt kétséges, hogy folytatom, bár azt már a kezdetekkor sem értettem, hogy mégis hogyan lehetséges egy szerelmi történetet több, mint 2000 oldalon keresztül húzni.

Az, ami már az első részben sem tetszett, itt is jelen volt. Még több veszekedés, szex a beszélgetés helyett, értelmetlen viták és logikátlan lépések. Azonban ezt is befaltam, noha a hibákat már nem néztem annyira jó szemmel. Itt látszódik jól a karakterfejlődés hiánya.

Végig azon gondolkodtam, hogy amit Hardin tett az mennyire megbocsáthatatlan és még az sem kifogás, hogy a fogadásnak szinte a legelejétől vonzódott Tessához és viszonylag hamar bele is szeretett. Mert, ha ez valóban így volt, akkor le kellett volna fújnia az egészet. Ez a tipikus "go get your prize. No I'm going to get the girl" hozzáállás, amit hiányoltam. Számomra az egész ezért felfoghatatlan. Erkölcsileg nulla ez az ember, ha megmutatta a véres lepedőt, képes szerelmet vallani aztán még a pénzt is bezsebeli. Ki tekinti álompasinak Hardint? Pláne -és elnézést, hogy ezt az egy dolgot lelövöm benne, de muszáj éreztetnem- , hogy nem Tessa volt az első, akivel így elbánt.

,,Sajnos a szerelem nem mindig jár kéz a kézben a józan ésszel."

Tessa agyi képességeit elnézve pedig mind sejtettük, hogy minderre hogyan fog reagálni. Bevallom őszintén, azt hittem hamarabb beadja a derekát, de a plusz oldalakkal talán még nevetségesebbé tették a történetet. A kedvencem az volt, amikor Tessa Seattle-ben van, részeg és felhívja Hardint, hogy leszúrja, amiért aznap nem hívta fel. Igen ám, de a lány a fiú egyik hívását sem fogadta korábban. A lány próbál tovább lépni, de nem tud.

Aztán egy szép napon beállít a saját lakásukba, mert úgy hiszi Hardin hazarepült az ünnepekre, de a fiú mégsem tett így, mert hát csakis Tessát akarta bemutatni az anyukájának. Így ahelyett, hogy ő utazott volna Londonba, Hardin édesanyja repült az államokba. Aki annyira el volt ragadtatva a lánytól, akiről már annyit mesélt a fia, hogy csak úgy ragyogott. Tessának, pedig Tessa lévén nem volt szíve összetörni egyből az asszony lelkesedését, ezért csak másnap döntött úgy, hogy hazautazik a saját édesanyjához, akinek korábban már elsírta bánatát és akinek még mindig az a mániája, hogy összehozza őket Noah-val.

Szóval mi van? Rengeteg rendes pasijelölttel találkozunk a könyvben. Ott van ugye Trevor, akit már az előző részben is ismertünk vagy akkor már inkább Zed, akinek szintén van hátsó szándéka (ami mellesleg nem derült ki a 600 oldal egyikén sem, biztos nem fért bele). Ez volt az a rész, valahol a felénél, amikor már én is azt mondtam, hogy ez vicc, hogy ezek nem valók egymásnak. Nem lehet ilyen Hardin-féle sakkban tartani az ember lányát! Hiába ígérget, ír gyönyörű levelet (amit azért tényleg a javára írok, mert  Anna Todd-nak is lehetnek jó ötletei néha :D), ha úgyis mindet megszegi, mondván akármit is csinál, Tessa úgyis vissza fog jönni hozzá. 

Legalábbis szexelni biztosan. Mert az úgy zajlik náluk, hogy felmerül mondjuk egy szennyestartónyi probléma, lefekszenek egymással, megoldanak belőle egy félpár zokni felényit, aztán úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, mert minek is kellene egy normális, egészséges kapcsolatban megbeszélni egymással a dolgokat? Eltelik egy kis idő, Hardin megint elbasz valamit (már elnézést), amin Tessa megint felhúzza magát, vagy meggondolatlanul cselekszik, mert képtelen megbízni Hardinban (mert hát mi egy kapcsolat alapja, ha nem a bizalom? Ja! A szex). Ezután megint szenvedés, aztán szex és kezdődik elölről. Szóval így a 600 oldal végére, megint kész roncs lettem, mert nem jutottunk egyről a kettőre, csak megint kaptunk egy függővéget, ami azért legalább érdekesnek tűnik.

,,A legjobb dolog az olvasásban, hogy elmenekülhetsz a saját életedből, képes vagy több száz vagy több ezer különböző életet élni. Az ismeretterjesztő irodalomnak nincs meg ez az ereje-nem változtat meg úgy, ahogyan egy regény képes."

Fogalmam sincs miért kínzom magamat ezzel  a sorozattal, de szerintem folytatni fogom, mert már annyira nevetséges amit ők csinálnak, hogy az lassan jó. Érdekel, hogy végül mit hoznak össze ezek ketten. Plusz jó értékelést is írni róla. :D Nem, igazából arra vagyok kíváncsi, hogy egy ilyen elcs*szett helyzetből hogyan hoz ki egy rendes kapcsolatot Anna Todd. Na ez érdekel igazán. Már, ha ez valaha bekövetkezik.

Aki szerette az első rész stílusát és bírja még idegekkel, annak mindenképpen ajánlom. Én sajnos az ajánlás második felébe már nem esem bele, plusz lehet egyszerre túl sok volt ez a közel 1300 oldal dráma ilyen rövid időn belül.

Olvastad? Neked hogy tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)

Ismertnek lenni nagyon menő, ugye? Tévedés! A tizenhét éves Mackenzie-t például egyáltalán nem zavarja, hogy két barátján kívül a többi diák csak akkor vesz tudomást a létezéséről, ha a leckéjüket kell megírnia. Szóval igazi lúzer.
Ám a békés névtelenségnek vége, amikor hátizsákjával véletlenül padlóra küldi az egyik izomagyú focistát, sőt egy hisztirohammal kombinált újraélesztést is bemutat a fél suli előtt… A kínos jelenetről készített videó azonnal fölkerül a YouTube-ra, és több millió kommentelő, meg persze az egész gimi Mackenzie-n röhög. De amikor egy népszerű rockbanda klipet készít a felvételről, a lány egy csapásra sztár lesz. A szerelemben viszont ugyanolyan lúzer, mint volt. Mert mi van, ha túl későn jön rá, hogy a nagy médiacirkusz közben elszalasztotta a tökéletes srácot, akinek egyáltalán nem kellett a felhajtás ahhoz, hogy észrevegye őt…

Szóval, a Segítség, YouTube-sztár lettem! az első LOL könyvem, így nem nagyon tudtam mire számítsak. Mindenesetre nagyon kellemeset csalódtam, már ha csalódás volt ez egyáltalán. Könnyű, limonádé, egy jó nyári kis frissítő a hőség idején, amit sajnos pár óra alatt kiolvas az ember. Bár, hogy őszinte legyek, le sem tudtam tenni, csak fürödni mentem el, de megállás nem volt. Ez tipikusan az a könyv, amit filmszerűen el tudsz képzelni magad előtt, így minél hamarabb végezni akarsz vele. A történetet teljesen jól összefoglalja a fülszöveg, mást hozzá sem tudnék tenni, hiszen így kezdődnek Mack kalandjai. Azt kaptam, amire számítottam. :)

Az első pár tíz oldal után, tipikusan a Bajos csajok - The DUFF filmek jutottak eszembe és nem is lepett meg igazán a cselekmény kimenetele, de nem is ez a cél szerintem ezzel a könyvvel. :) Akkor azért adott a kérdés, hogy mégis mit szeretünk benne?

Van a drága főhősünk, akivel szerintem legtöbben azonosulni tudunk: okos, khm kissé szerencsétlen, titkon vágyik a figyelemre és a menő fiúra. Ehhez kapjuk még a tini-drámákat: valamilyen módon megszégyenül, kirekesztik, de közben nem veszi észre azokat, akik kitartanak mellette, majd minden vesz egy hatalmas fordulatot és persze átesik a ló túloldalára. Garantált a siker, nem igaz?

Mindemellett persze ez a történet tartogat humort és klisét, rengeteget, hiszen elmaradhatatlan akár egy részeg jelenet is a mai könyvekből, ahol szívünk szerelme ment meg. De kellenek az ilyen könyvek is! :)

Itt sem volt ez másképpen. Vannak benne nagyon jó ötletek, minthogy a bulikon külön fuvarozó emberek vannak, akik a kocsikulcsokat tartják maguknál és nem engedik vezetni a részegeket. Hogy akiért annyira rajongunk valójában nem is olyan, amilyennek elképzeltük. Külön tetszett, hogy Logant sem állította be az írónő tökéletesnek, ettől lett emberibb.

Viszont nem tudom, hogy az USÁ-ban tényleg ennyire katasztrofális a helyzet a középiskolai hierarchiával kapcsolatban, vagy csupán Mack annyira szűk látókörű, hogy kemény 2 nagy csoportra osztotta a diáksereget? Mindenesetre itt is jól megmutatkoznak azok szép számmal, akik szerint "ami a középiskolában történik, az örökké velünk marad és a való, felnőtt életben is mindenki a lábunk előtt hever majd. A népszerűség a legfontosabb". Komolyan, hányinger na. :D

Ami még kiakasztott Mackkel kapcsolatban az az, amikor megtudta, hogy titkon Logan is kiállt mellette. Szerintem nagyon rosszul reagálta le a helyzetet és egyébként pont ez előtt a jelenet előtt éreztem, hogy most el kellene mennem aludni, különben holnap használhatatlan leszek. Kicsit később számítottam a "vesszünk össze, mielőtt az utolsó pár oldalon összejövünk" részre, de ha már benne voltam, szükségét éreztem, hogy eljussak a happy endig, mert kellett a lelkemnek ahhoz, hogy el tudjak aludni. :D

Jane sajnos egy kicsit a háttérbe szorult, de nagyon sok mellékszereplőt megkedveltem, egyszerűen könnyen szerethető karakterekkel van tele.

Ha egy vidám, ám kissé cikis könyvre vágysz, akkor ez tökéletes lesz a számodra. :)

Olvastad már? Neked, hogy tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmazhat az előző könyvekre nézve!

A horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…

A könyv a Razorland trilógia befejező kötete.
Annyira nehéz mindig egy sorozat befejező részébe belekezdeni. Aki már olvasta pár trilógiával kapcsolatos értékelésemet sejtheti, hogy nekem leginkább az a bajom, hogy az első részt nem tudom élvezni, jobban mondva végig rettegni, mert hát ki az az író, aki megölné a főszereplőt a kezdő kötetben? Egy befejezésben azonban bármi megtörténhet. És a könyv végén végre én is éreztem a rettegést, hogy elveszítem a szívemhez nőtt karakterek valamelyikét, ne adj' Isten mindegyikét. Szóval bevallom a vége felé belelapoztam az utolsó pár oldalba, hogy meggyőződjek túléli-e 1-2 szereplő. :D

A történet ott folytatódik, ahol a második rész abbamaradt. A négy bátor fiatal elindul Megváltásból, hogy segítséget szerezzenek a falu lakóinak. Soilder-tóba érve, egy újabb fajta hierarchiával találkozhatunk. Ez volt az egyik dolog, amit külön élveztem a Razorland trilógiában. Hogy rengetegféle közösséget bemutatott és ez a harmadik részben sincs másképp, hiszen több falut, várost megismerhetünk, amik mind kicsit eltérőek.
A fiatalok az utat a tőlük telhető leggyorsabban megjárják, ám minden hiába. A korcsok olyan szinten fejlődtek, hogy átlátták a gyenge pontokat Megváltásban és mészárlást rendeztek.

Pikk belátja, hogy hiába minden erőfeszítés, csak akkor tudnak győzni, vagy legalább is nagyobb biztonságban élni, ha valamilyen szinten megfélemlítik a korcsokat. Elegendő ehhez fél tucat ember? Hiába járják a környéket, a megkímélt faluk túlságosan félnek, a már berögzötten működők pedig túl szigorúak ahhoz, hogy hallgassanak a figyelmeztetésre, a toborzásra pláne, ha az egy tinédzser lány szájából hallatszik...

Külön azért lett kedvencem a sorozat, mert mindig hangoztattam, hogy mennyire életszagúnak, valóságosnak találom. Hisz nagy esély van rá, hogy valamilyen szinten, kísérletek következtében mutálódunk. A "normálisak" pedig emberi szokásainkkal akkor sem hagynak fel. Gondolok ilyenkor például arra, hogy mindig keressük a bűnbakot vagy valaki hiába talpraesett és hozzáértő az ügyben, képesek vagyunk azért figyelmen kívül hagyni, mert az illető fiatal. Viszont csak azért, mert valaki fiatal nem jelenti azt, hogy tapasztalatlan is. Na, de elragadtattam magam. :D

Rengeteg csatajelenet zajlik a történet során, amit szintén nem éreztem túlzásnak, mert pont jól szemlélteti a helyzet drasztikusságát. A vicc pedig, hogy mindennek a közepén, egy kis szigeten egy békés város létezik, ami olyannak tűnik akár a mennyország. Szóval jól feladták a leckét a hőseinknek.
De nem féltettem őket! Hihetetlen kalandot éltem át velük és nagyon tetszett a karakterfejlődésük. Ahogyan megértették a másikban lezajló változást. A gyűlölet megértéssé és tiszteletté alakul. Olyan dolgok nyernek megbocsátást, feloldozást amiről nem is gondoltuk volna a Menedékben. Ami megdöbbent, hogy bár ennyire fiatalok a szereplők, mégis képesek felnőttként gondolkodni és akképpen felelősséget vállalni. Szerencsére Fakó is kezdett magához térni, ahogyan ő is megszelídül, azt szintén öröm volt olvasni. A szerelmi szálat így egyáltalán nem éreztem túlzónak. Lehet, hogy tipikusan a nők a könyv célcsoportja, de a romantika is annyira jól beleolvadt a történetbe, hogy teljesen meg voltam vele elégedve, pont így lett emberi.

Vesztettünk el szeretett karaktereket. Egy részüket előre láttuk, másikukat nem. Így egyik szemünk sír, a másik nevet. Azonban jól látszik, hogy soha nincs végső megoldás egy ilyesfajta problémára. Hiszen lehet, hogy a mostani generációk egyetértenek, de mi lesz később?

Külön örültem neki, hogy Pikk ennyire erős és önálló karakter maradt, aki ha kellett, teljesen függetlenítette magát mindenkitől. Viszont ha mindezt elengedte, ugyanúgy meggyászolt és tisztelt mindenkit aki mellette/vele harcolt, legyen az képzett vagy csupán egy elszánt harcos.

Szóval Ann Aguirre Hordájában méltó befejezésre talált a Razorland trilógia, ha tetszettek az eddigi részek, akkor a harmadik könyvben sem fogsz csalódni. Bátran ajánlom! :)

Olvastad már? Neked hogy tetszett?

Szép napot!

Lorelei :)

Sziasztok! Júniusban 13 könyvet tudtam elolvasni, szerencsére a vizsgák is meglettek, szóval nem volt akadálya az olvasásnak! :)

CoHo könyvei mindig úgy magával ragadják az embert, a Maybe Someday-ben is egy kedvencet avathattam. Egy bővebb értékelést is írtam róla, amit a borítóra vagy IDE kattintva érhettek el.

Jessica Sorensen Callie, Kayden és a véletlen folytatására is sort tudtam keríteni ebben a hónapban, vagyis a Callie, Kayden és a megváltásra. Az első rész sokkal jobban tetszett. Úgy éreztem, inkább csak egy helyben toporgunk, annyira nem láttam, éltem át a szereplőkben végbemenő változást. Ismeritek az érzést, ami olvasás közben a mellkasotokra telepszik és szó szerint együtt szenvedsz vagy nevetsz a szereplőkkel és teljes szívedből szurkolsz nekik? Az előbbi most kicsit elmaradt. Sokkal sötétebb ez a rész az elsőnél. Azt gondolhattuk, hogy Kayden annyira erős, hogy nem teljesen tört meg, pedig az ellenkezőjét bizonyító jelek már az első részben ott voltak előttünk.
Ami külön tetszett, hogy a főhőseink nem dobálóznak csak úgy a „szeretlekekkel", hiszen egy megtört lelkű tudja-e egyáltalán mit jelent mindez? Át tudja-e ölelni a fényt a sötétség után?
Örülök annak, ahogy a szereplőink sorsa alakulgat, mindenképpen folytatom és remélem sokkal több felhőtlen pillanatuk lesz. :)

J. L. Armentrout Luxen sorozatát szerintem elég sokan ismerjük. Az ő műve J. Lynn néven írva a Wait for you. Ha nem lenne az írónő jellegzetesen jó stílusa, akkor lehet, hogy nem tetszett volna ennyire. Az alaptörténet nem újdonság már -kivéve mondjuk annak, aki ezzel a könyvvel kezdi a kategóriát :D – de nagyon jól szórakoztam. Imádom, hogy jelen van a kémia, a szikra, a feszültség a szereplők között. Avery nem a legjobb főhős, szerintem Cam viszi a hátán a történetet. Az ő szemszögéből olvasva (a Trust in me-ben), szerintem sokkal élvezhetőbb. Amikor történt egy bizonyos esemény, úgy a 6/10 részénél, akkor eléggé megijedtem, hogy most a végéig szenvedés lesz. Cam nagyon nem érdemelte azt, ahogyan akkor Avery bánt vele. Egyszerűen gyerekesen viselkedett.
Viszont imádtam a közös jeleneteiket, Camet, ahogyan megszelídül és lelassít egy lányért és a mellékszereplőket. Nem csalódtam az írónőben! :)

 

A Cam szemszögéből íródott Trust in me-t is elolvastam. Sokkal jobban tetszett a történet az ő nézőpontjából, ezerszer jobb karakter, mint Avery. Nekem egyetlen egy, apró problémám van, ha a fiú oldaláról olvasom a könyvet, általában mindig azt veszem észre, hogy a gondolataik és az, amit kimondanak, azok teljesen más stílusúak. Máshogy nem tudom megfogalmazni.
Nagyon tetszett és jó volt betekinteni 'a kulisszák mögé'. :-)

Jennifer A. Nielsentől A Hamis hercegre is sort kerítettem júniusban.Nagyon jó az alapötlet, azzal nincs gond, az hibátlan.
A legtöbben azt írták, hogy milyen, nem is humoros de ahhoz hasonló a könyv. Az első pár oldal után erre az állításra eléggé rácáfol a történet. Szerintem egyáltalán nem kedves a sztori, sőt helyenként olyan kegyetlen lépések vannak benne, hogy megnéztem hány éves kortól ajánlják!

A manipuláció az egyik kedvenc elemem egy könyvben de itt nekem valahogy félrecsúszott. Az írónő próbál minket félrevezetni, végül nem tudod eldönteni, hogy akkor a dolgok tényleg azok, amiknek sejted őket, vagy az túl egyértelmű lenne? Na és itt volt az, ami nekem furcsává tette. Hiába Sage szemszögéből látjuk a dolgokat, lényeges gondolatokat nem közöl velünk. Számomra lényeges reakciók is elmaradtak. Az elején nem értettem Sage ellentmondásosságát sem, de azt legalább még meg tudom magyarázni.

A karakterek közül Sage, Imogen és Mott került közel hozzám. Connert sem értettem, csoda, hogy ezzel a tervvel egymaga állt elő…

A végére felért a könyv oda, ahova már az elején is vártam, szóval mindenképpen folytatom. Tetszett, nem volt rossz :-)

Julie Jamestől eddig még nem olvastam, de kellett a lelkemnek egy kis romantikus limonádé, szóval gondoltam az Az a gyanúm, szerelem tökéletes lesz rá. Faltam a lapokat! Az elején egy kicsit meg kellett szokni a stílust de nagyon szórakoztató volt. Tetszett az egész beépített ügynök felállás, a humor, a karakterek meg pláne. A borokhoz én se értek többet Nicknél, jó volt egy kicsit részletesebben belelátni ebbe a világba. Az első borkóstolóm emlékei is felrémlettek olvasás közben. Pörgött a történet és úgy volt jó, ahogy volt. :D

Ruta Sepetys Árgyalatnyi remény című könyve régóta esedékes volt. Egyáltalán nem bántam meg a rá szánt időt.

Mennyit ér egy eszme, egy idea, egy elgondolás, egy élet? Vagy több tízmilliók élete egy asztal mögül nézve? Játszva a mindenhatót így dönteni mások sorsáról… Két dologgal nem számolt egyetlen diktátor sem.
Az egyik a halál, ami rájuk nézve is elkerülhetetlen.
A másik, ami az egyetlen transzcendens a halállal szemben, vagyis az érzelmek. A szeretet, ami túlélte mindannyiuk borzalmát.

Cassandra Clare az egyik kedvenc írónőm, a fülszöveg megfogott, a borító pedig zseniális. Kell ennél több? Holly Blackkel kiegészülve alkották meg A vaspróbát. Olvasgattam mások értékelését és mindenhol feltűnt, hogy „Harry Potter” így meg úgy. Na ilyenkor örülök, hogy én még mindig nem olvastam el azt a könyvsorozatot. Sokkal több könyv élményét elrontaná, ha hasonlítgatnom kellene hozzá.
Kérlek ne dobáljatok meg, vagy vessetek meg!
A történet is nagyon tetszett, végig pörögtek az események. Nagyon jó az egész iskola- és világfelépítés. A karakterek szerethetőek. Az események ennyire fordulatos alakulására pedig én sem számítottam. Kíváncsi leszek, mi sül ki belőle.
Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb olvastam el! :D 

Jennifer Niven All the bright places című könyvéről írtam egy hosszabb értékelést is, amit a borítóra vagy IDE kattintva el tudtok olvasni.

Becca Fitpatrick Crescendóját még mindig a Csitt,csitt sorozat mélypontjának tartom. Nora idegesítő, hisztis viselkedése élvezhetetlenné teszi a könyv első felét, amit Folt sem tud kompenzálni. Tiszta ellentmondás az a lány! :D A stílusa viszont változatlan :)

Ann Aguirre Razorland trilógiájának az első része teljesen beszippantott, felesleges jelenet nem volt benne, repült is a kedvencek közé.
A Helyőrséggel már más volt a helyzet. Az 5*-ot a részemről megérdemli, de kedvenc nem lett. Már unalmas, idegtépő események ia voltak benn, a szerelemi szál az elején még elment de a végére Fakó teljesen kiakasztott
komolyan, mintha az exemet látnám
De! Én még mindig reàlisnak tartom, hogy egyszer erre a sorsra jut az emberiség. A viselkedésük is teljesen ezt a látszatot keltik (pl a bűnbak keresése).
Szóval kíváncsian várom a befejezést! :)

Anna Todd After című könyvében lány kihozza a legjobbat a fiúból, a fiú a legrosszabbat a lányból. A történetben a megszokott a felállás, noha az ellentétek jóval kiélezettebbek. Vagy mégsem?
Nem tökéletes a történet, sokszor idegesítő és hajtépő. Annyi a vita és a veszekedés, hogy már konkrét mintázatot felfedezünk. Viszont minden egyes veszekedéssel kezd helyreállni az egyensúly, a határok pedig elmosódnak.
Annak ellenére, hogy sokszor a fejemet fogtam, olvastatta magát rendesen. A végére pedig felkészülni! Őszintén, én egyáltalán nem erre számítottam, sokkal extrémebb titkot sejtettem.
akit elriaszt, hogy one direction vagy milyen fanfic, ne aggódjon, köze nincs hozzá
A vége után egyszerre sírtam és dühöngtem volna. Az egész könyv alatt azt éreztem, hogy én is ott ülök az érzelmi hullámvasúton.
Ha nem is fog tetszeni, de egy próbát megér elolvasni! ;)

Végül Becca Fitzpatrick Csitt, csitt sorozatának harmadik részét, a Silence-t is újraolvastam a hónapban. Ha nem lennék elfogult, tuti még több dolog is kiakasztana benne, mint amennyi most. A leginkább az, hogy spoiler Norára egyáltalán nincs hatással az, hogy megölte a saját apját, még ha nem is ő nevelte fel. Meg sem rendül attól, hogy kioltott egy életet, legyen akármilyen rossz is. spoiler vége.

Ennyi lett volna június. Ti miket olvastatok? :)

Szép napot!

Lorelei :)

A Csillagainkban a hiba találkozik Eleanor és Parkkal ebben az igéző, üdítő és gyönyörű történetben egy lányról, aki megtanul élni attól a fiútól, aki meg akar halni. Theodore Finchet lenyűgözi a halál és állandóan különböző lehetőségeken gondolkodik, hogyan is ölhetné meg magát. Ám minden egyes alkalommal valami jó, nem számít milyen apró, megállítja őt. Violet Markey a jövőnek él, számolja a napokat az érettségiig amikor is megszökhet indianai városából és a lüktető fájdalom elől, ami minden éber percében vele van a nővére halála óta. Amikor Finch és Violet találkozik egy harangtorony szélén az iskolában, bizonytalan, hogy ki is ment meg kit. És amikor párban kell dolgozniuk egy projekten, hogy felfedezzék a ,,természetes csodákat" az államukban, Finch és Violet mindketten sokkal fontosabb felfedezéseket tesznek: Finch csak Violettel tud önmaga lenni - egy furcsa, vicces, hangos fiú, akiről kiderül, hogy végül is mégsem egy szörnyszülött. Violet csak Finch-csel tud megfeledkezni a napok számlálásáról és helyettük megéli őket.Ám ahogy Violet világa kibontakozik, Finché úgy kezd összezsugorodni.

Felejtsük is el szerintem a fenti könyveket, rendben? Nem sok köze van az említett regényeknek ehhez a történethez. Minden úgy kezdődik, ahogyan a fülszöveg is írja. A két fiatal éppen azon gondolkodik, hogy öngyilkos lesz a torony tetején, de először egyik sem veszi észre a másik jelenlétét. Milyen humoros, nem? Az első mondat is ez:

,,Jó nap a mai a halálra?"

Ugye? Az ember el sem tudja dönteni, hogy ez most humoros, keserű vagy szomorú történet lesz-e? Mindenesetre az incidens után a két főszereplő gyakrabban kezdi el látni egymást és apránként megváltoztatják egymás életét.

Végig a halál gondolatával játszadozik Finch. Milyen módjai vannak az öngyilkosságnak? Mik a következményei? Bizony nem mindegy, hogy ha valakinek fel is kell takarítania utánad! Szóval úgy éreztem Finch karaktere valamilyen szinten tényleg humoros, de nem tudtam őt hova tenni az egész könyv alatt. Hisz azért nem normális dolog adatokat gyűjteni arról, hogy egyes híres emberek, hogyan s miért végeztek magukkal... Például megtudtam, hogy mivel barna szemű vagyok, ezért valószínűleg méreggel vagy kötéllel lennék öngyilkos. Igen, ezt egy statisztika kimutatta! Hogy mik vannak!

Violet volt viszont az a szereplő, akivel sehogyan sem tudtam azonosulni. Egyszerűen teljesen közömbös volt a számomra. Így nem tudtam mi fog belőle kisülni. 

Ez a könyv egyszerre nevettetett meg, késztetett sírásra /vagy legalábbis több tíz oldalon keresztül volt gombóc a torkomban/ és tett dühössé. A történet elején, úgy érzem jobban koncentráltunk Violetre, míg a második felében Finchre.

Ami nagyon tetszett benne, az a sok gondolat ami felmerült a könyv során. Nagyon elmélyültem bennük és bevallom sok nem volt újdonság, ami nem tudom, hogy mit árul el rólam. Szerettem a kis kirándulásaikat, a rengeteg mondanivalót. Hogy "soha nem az számít, hogy mit viszünk magunkkal egy helyről, hanem hogy mit hagyunk ott magunk után." Hogy Finch "UltraViolet Remarkey-able"-nek hívta a lányt. Hogy "nem elveszett, hanem megtalált." Ahogy azt is, hogy "minden nap tökéletes volt." Hogy "bizony egyedül vagyunk, csapdába esve ezekben a testekben és a saját elménkben, és akármilyen társaságunk is akad ebben az életben az tovaúszó és felszínes". "Nincs többé tél, mert Finch, te elhoztad a tavaszt". Szerettem az összes Finchet. Mindegyik kicsit őrült, de az élet is az, nem igaz? Nehéz csak egy-egy idézetet kiemelni a könyvből.

,,Nem egész napokra emlékszünk, hanem pillanatokra."

A fenti kiemelt idézet is mennyire igaz! Biztos nektek is ugrik be valamilyen emlék, miután elolvastátok ezt a sort! Tehát egyszer mindenkinek ajánlom, hogy elolvassa a könyvet, mert elgondolkodtat, de valamilyen szinten össze is fog törni. Innentől pedig, ha nem szeretnél egy nagyon fontos dolgot lelőni, akkor tűnés, mert

A fél csillag levonás nekem azért jár, mert egyrészt nem éreztem annyira a főhőseink között a kémiát, másrészt egyszerűen meglepett a végén Finch tette. Nem tudom felfogni, hogy megtette. Egyik részem érti, a másik dühös. Nem gondolt bele, hogy az egyetlen embert akit igazán szeret, és aki őt viszont szereti, egyedül hagyja? Azok után, hogy a tónál látta, milyen reakciót váltott ki Violetből az, hogy azt hitte megfulladt? Hogy a nővére elvesztése után még a szerelme is meghal? Hogy Violet is elgondolkodott az öngyilkosságon és esetleg a halálával áttaszítja a vonalon? Persze, mondhatjuk, hogy Finch beteg volt, talán soha sem önmaga, de mindez engem nagyon dühített. Abban sem voltam biztos, hogy Violet életben marad. Pláne nem azok után, hogy ő találta meg Flinchet, hogy ő az, aki látta a holttestét. Ez nem olyan dolog, amit egykönnyen feldolgoz az ember. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy elmarad a happy end, de miután erre minden esély elpárolgott, kételkedtem benne, hogy egyáltalán életben marad a másik főszereplőnk. Ez a sokk egy életre az illetővel marad. A vége nagyon meglepett, valahogy lehetett rá számítani, de ez a lehetséges kifejlet állt számomra legtávolabb. Komolyan a happy endben hittem és ez annyira megdöbbentett!

Miután befejeztétek, ajánlom, hogy a szerző jegyzetét is olvassátok el! :)

Szép napot!

Lorelei :)

Egy szenvedélyes történet barátságról, árulásról és románcról a New York Times bestseller szerzőtől, Colleen Hoovertől. Huszonkét évesen Sydney-nek remek élete van: főiskolán tanul, biztos állása van, szerelmes csodálatos pasijába, Hunterbe és a szobatársa, Tori egyben a legjobb barátnője is. Ám minden megváltozik, amikor rájön, Hunter megcsalja - ő pedig döntésre kényszerül. Sydney-t rabul ejti  Ridge, a rejtélyes szomszédja. Nem tudja levenni a szemét róla vagy felhagyni azzal, hogy mindennap hallgassa a fiút, amint gitáron játszik az erkélyen. És van valami Sydney-ben, amit Ridge sem tud figyelmen kívül hagyni. Amikor útjaik elkerülhetetlenül keresztezik egymást, hamarosan rádöbbennek, nem csupán egy dologban van nagyobb szükségük a egymásra. 

Oké, szóval semmilyen nyelv ábécéje nem tudna eléggé nagy készletet nyújtani ahhoz, hogy én kifejezzem, mennyire IMÁDTAM ezt a könyvet! Talán ez a kedvenc könyvem eddig az írónőtől, bár még nem olvastam mindet, hogy erről elfogulatlanul nyilatkozhassak! :D Annyira szép és gyönyörű és áááá.... De kezdjük az elején. ^^

Szóval, adott a főhősünk, akinek tényleg mindene megvan, amiről csak álmodhatunk. Pasi,

A borító brit változata

barátnő/szobatárs, állás, főiskola stb. Ehhez kapjuk bónuszba a rejtélyes fiút a szemközti erkélyről, aki baromi jól játszik gitáron de soha nem énekel mellé. A fiú, Ridge, hamarosan Sydney segítségét kéri, mert szövegírási válságban szenved. Innen indul ismeretségük kezdete.

Majd jön a feketeleves. Sydney 22. születésnapja. Amikor is Ridge segítségével rájön arra, hogy a barátja megcsalja. Ám nem is akárkivel... Így indul a könyv, Sydney "hajléktalan" a saját születésnapján, pénz nélkül ázik az utcán az esőben. Ridge felajánlja neki, hogy náluk lakhat, a 4 szobából egy úgyis üres, fizetsége pedig dalok. Mert bizony belőlük is lesz jó néhány, nagyon is jó szöveggel! :)

A problémák, már ha lehet így nevezni, ott kezdődnek, hogy bizonyos akadályba ütközik a kommunikálásuk, ezt azonban spoiler nélkül nem tudom jobban elmagyarázni. Mindez folytatódik, amikor a már jól ismert CoHo féle szikrák elkezdenek pattogni. Esküszöm éreztem, ahogy perzselnek a lapok és feláll a hajam, mint néha fésülés közben! Innentől kezdve pedig történhetett akármi, mivel ez a kisülés nálam elérte, hogy együtt nevessek vagy sírjak a szereplőkkel. Na jó, inkább csak elszorult a torkom, de akkor is! :D

"Ennyire közel tudni őt magamhoz, olyan, mintha létrehoztuk volna a saját személyes terünket,  ahová semmi sem férkőzhet be a külvilágból vagy juthat ki onnan."

Nem csupán kommunikációs akadályba ütköznek főhőseink, hanem ott van Ridge barátnője is, igen, bizony, jól látjátok. Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan szuper és "tuti csaj" mellett más felé is érzéseket kezd táplálni a fiú? Lehetséges ilyen? Szerintetek képes valaki egyszerre több emberbe is szerelmes lenni?

Ez volt számomra a történet dühítő szála is. Értem én, hogy kellett egy hatalmas akadály, különben nem lett volna történet, de néhol kicsit úgy éreztem, hogy Ridge minek áltatja Sydney-t, hogy van esélyük, ha végül elmondása szerint nem akarja őt választani, majd gyönyörű szerelmes üzenetekkel bombázza, hogy aztán megint eltaszítsa magától. Vagyis akarja is választani, de mindez bonyolult.

Mivel kettejük kémiája innentől tiltott, gondolataikat a dalokban fejezik ki egymásnak. Itt kaptunk rengeteg nagyon szép jelenetet és szöveget, tényleg be sem tudtam telni velük! Érdemes meghallgatni a dalokat, mert Griffin Peterson megzenésítette őket. Erre lehetőségetek van a www.maybesomedaysoundtrack.com weboldalon. Bár teljesen másképpen képzeltem el őket a valóságban, 1-2 dalt megtaláltok akusztikusan is a fiú Youtube csatornáján, amik szerintem sokkal jobbak. :) Plusz, egy bónusz epilógus is elérhető a fent említett honlapon, ehhez jelszóként be kell írni az "everything" szót. 

Ahogy haladunk előre, jobban megismerhetjük a fő karaktereket, de a mellékszereplőket is. Közülük is mindenkit szerettem. Egyszerűen annyira magával ragadott az egész úgy ahogy van, hogy most, ahogy írom  az értékelést, eszembe jut hányszor nevettem vagy szenvedtem éppen velük együtt. Ahogyan leomlanak a falak, az akadályok, a dalok, a vége...mind mind annyira szép, hogy az valami hihetetlen na. Ahogy próbálnak alkalmazkodni a helyzethez és egymáshoz, annyira megkapó. Sajnos, ha ennél többet írnék, azzal már lelőnék dolgokat, de mindenképpen spoiler nélkül akartam megfogalmazni a gondolataimat, mert szeretném, ha minél több emberhez eljutna a könyv híre!

Csak ajánlani tudom, főleg a Rubin pöttyös és persze az írónő kedvelőinek! :)

Te is olvastad? Mit gondolsz róla? :)

Szép napot!

Lorelei :)